Budapest, 2008. (31. évfolyam)
10. szám október - Nemes Tamás: Felejthetetlenül frissítő fröccsök
fortélya kellett hozzá, míg a magyar megtanulta és feltalálta a fröccsöt, ami a hosszú élet titka. ... S a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos, bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkallja a borozgató férfi képzelôerejét, s ugyanakkor eléggé szelidített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett bizonyságot. Mert minden ásványvíz gyászos dolog, elrontja a bor jellemét, de a szikvíztôl a badacsonyi, vagy egri fehér illata nem változik, s a fröccs óvatos-okos keverési aránya, hála az évszázados gyakorlatnak, megóvja a magyart mindenféle kilengéstôl.” Arra viszont vigyázzunk, nehogy gyorsan fröccsentsük a borba a szódát, mert akkor „kiugrik” a buborék, és „meghal” a víz. A fröccs akkor igazán ropogós, erôs és üdítô, ha lassan engedjük a pohárba az optimális esetben négy-hat fokos szikvizet. A paptanár utat tör Az ám, de vajon a számos budai kocsma honnan szerezte be a klasszikus idôkben a spriccer különféle változataihoz a kis- és nagyfröccshöz, hosszúlépéshez és viceházmesterhez az ásványvízzel érdemben semmiképp sem helyettesíthetô, manapság már „Garantáltan Hagyományos és Különleges Termékként” bejegyzett, sôt hungarikumként tisztelt szódavizet? A hetvenöt éve értelmetlenül lebontott Tabán egyik legnépszerûbb vendéglôje, az Albecker söntését megörökítô fényképen a korcsmáros mögött látható plakát elárulja, hogy azt bizony – hiába, a név kötelez: szódavizet a Vízivárosból – a Kacsa utcából szállította a megbeszélt idôben Wag ner, Werner és Schleicher urak Elsô Budai Szódavíz Gyára. Hogy elsô? Lehet, Budán az. Jóval korábbi idôket idéz a születéstörténet. A legenda szerint a Fáy András fóti pincéjé ben többek társaságában vendégeskedô Jedlik Ányost az ösztönözte a mesterséges savanyúvíz elôállítására, hogy a társaság egy másik jeles tagja, Vörösmarty Mihály gyenge gyomra miatt nem lelte örömét a savanykás borban. A leginkább a dinamó feltalálójaként elhíresült Jedlik Ányos valójában gyôri bencés gimnáziumi fizikatanárként talált rá a mesterséges szénsavas savanyúvíz készítésérôl Genfben még 1789-ben született leírásra. Gyôr környékén nem volt ásványvízforrás, minden bizony nyal ez indította arra, hogy kikísérletezze a gyártás technikáját. Az 1831. nyarán Magyarországon végigsöprô nagy kolerajárvány idején felismerte, hogy a szódavíz savanyú kémhatása révén nem adta tovább a járványt, ugyanakkor enyhülést, megkönnyebbülést hozott a szenvedôknek. Egyik elôadásán a következô szavakkal kommentálta a „mesterséges szénsavas víz” áldásos hatását: „Érdemes lehet ezen pezsgô víz azon személyekre nézve, kik borral nem élvén, szomjuságuk oltásakor az említett pezsgôi csípôsséget éldelni kívánnák. Talán azon betegségekben sem lenne czéliránytalan ital, mellyekben a szénsav által történendô izgatás a belsô részekre jótékonyan hat. Mondhatom volt alkalmam cholera idejében némelly ismerôseim közül tapasztalni, mennyire epedtek ezen ital után, s nem keveset enyhítettek kínzó állapotukon, midôn az orvos engedelmébül vele élhettek. Illy neme a savanyú vizeknek természetben nem találtatik: mert a szénsavval egyesült víz többféle ásványos részekkel érintésben lévén, azokbul kisebb vagy nagyobb mennyiségben mindenkor valamit magába vesz.” Szikvízkészítô üzemét 1842-ben indította be Pesten négy munkással, de egy évvel késôbb át is adta unokaöccsének, hogy ô maga továbbra is tudományos munkájával foglalkozhasson. A bárhol könnyen és olcsón elôállítható szódavízre pedig volt igény bôven, hiszen a Kárpát-medencében és a körülötte magasodó hegységekben számos helyen fakadó ásványvizet – savanyúvizet, bor-14 BUDAPEST 2008 október
