Budapest, 2008. (31. évfolyam)
9. szám szeptember - Csider István Zoltán: Szofi és a fénybódé
Tavalyhoz képest idén több a jegyüzér, még néhány kisnyugdíjas is akad köztük. Ôk a leghalkabbak, csak fogják a kezükben a napijegyet, na pláne a hetit, és esengôen keresik az özönlôk tekintetében az ideális jelöltet, akit megszólíthatnak vékony hangjukon. – Jegy? Tikit? A másik véglet, aki nem eladna, hanem venne. Míg egy ismerôsünk ismerôsére várunk a bejáratnál, öten jönnek oda suttogva, „napit, hetit vennék”. Viszonteladó, nyilván. Valaki beszól neki: állj be a pénztárhoz. Villan a visszatekintet. Amúgy ebben is jó a Sziget, vagyis hogy könnyedén megismerkedhetünk ismerôsünk ismerôseivel és az ô ismerôseikkel is. Persze, nem mély barátságok ezek, csak olyan „akkor jövôre ugyanitt, ugyanekkor” típusúak. Vagy még olyanok sem. Elôfordul, mondja Szofi , az útitársam, hogy ismeretlenek segítenek egymásnak, ha az egyikük olyan részeg, hogy nem képes begépelni a pin-kódját a bankautomatába – amelynél egyébként esténként nagyobb sor áll, mint a mobilvécéknél. És a nyelvi akadályokat is ismeretlenek segítenek leküzdeni idônként, ha a pultos csak a „bu-bo-ré-kos” hangsor szótagolt változatával képes operálni, a francia meg keresi az úti szótárban. A fokozott ellenôrzésekrôl meg annyit, hogy simán bevihettem volna negyven gramm kokaint, egy jól megtermett ügyvédet és titokzatos megbízóját, de jutott volna még hely három föld-föld rakétának is, ha nagyon akarom. Szôrcsizma, batik, APEH – Nézd csak, én fôleg miattuk jövök hozzátok – mutat a közeli bárpult felé Carl , aki Londonból érkezett a Szigetre a barátaival. No nem a gyöngyözô oldalú söröskorsókra gondol, hanem a poharat a szájukhoz emelô, húsz körüli lányokra. Túlzás lenne azt állítani, hogy fel vannak öltözve. – Na jó, azért megnézek néhány koncertet is – nyugtat meg vigyorogva. A pénteki Sex Pistolst például semmiképp nem hagyná ki, de rendesen rápörgött a tartozom az igazságnak azzal, hogy elárulom, mostanában sokat jártam erre megint. Afféle menekülôútvonalnak fedeztem fel magamnak, s jöttem, amikor csak tudtam. Igaz, olyankor se láttam, se hallottam, csak átautóztam ezeken a késô újlipótvárosi, kora vizafogói utcákon, hogy végre célomhoz érjek. Most másképp lesz. Gyalog megyünk, ráérôsen, nézelôdve. Nemigen volna sietnünk miért. Rögtön egy nagy lofttal kezdünk! Afféle magyar loft ez, persze, nem igazi, éppen a dolog lényege vész el. Tudniillik az eredeti ötlet szerint régi gyárépületek hatalmas tereit építették át egyterû luxuslakásokká – láttam ilyeneket a régi londoni dokkokban – nálunk viszont meghagyták dísznek a gyár falait, és mögé modern lakásokat fabrikáltak, luxusáron. Ezzel kezdôdik hát a Párkány utca, igaz, csak jóindulattal, hiszen ez még a Révész utca voltaképpen. Célunkhoz érve két világ határán egyensúlyozhatunk. Balunkon egy komoly apartmanházlánc épül (egy része, nagy csúszással, nemrégiben készült el, másik része készül), elfoglalva az egész frontot. Lehet, hogy én vagyok régimódi (biztos, nem lehet), de ezt a mûfajt minálunk egyszerû átverésnek érzem: minden be lesz ígérve, úszómedencétôl a spanyolfalig, aztán marad a lakótelep. A magam részérôl tartózkodnék az itt-tartózkodástól. Jobbunkon viszont egy szolid világ: négyszintes panelházak, megbízható színvonalon, lakható, barátságos lakásokkal. Az a fajta környék, mely elsôre kevesebbet mutat, mint amit igazán tud. A környék ápolt, vannak padok meg virágok, viszont nincsenek falfirkák, és a levegô is jobb itt (ezt a Dunának lehet köszönni), mint máshol. Kis üzlethelyiségek sora, kölcsönzô, turkáló, lottózó, ahogy szokott. A második sarkon csinos virágbolt, látszik rajta, hogy a környéken van is kereslet. Nappal nagy béke van errefelé, a helyiek dolgoznak ilyenkor, egy magányos kutya panaszos ugatása szûrôdik a panelen át. A házak között tágas füves tér, padokkal, hintákkal. Megállok a lefüggönyözött ablakok elôtt, s gondolatban végigjárom itt az elmúlt negyven évet. Aztán az jut eszembe, hogyan lesz vajon az elkövetkezendô negyven évben. Aztán csak szomorkásan elmosolyodom. ● Szofi és a fénybódé Sziget 2008 szöveg: Csider István Zoltán, fotó: Sebestyén László A fokozott ellenôrzésekrôl annyit, hogy simán bevihettem volna negyven gramm kokaint, egy jól megtermett ügyvédet és titokzatos megbízóját, de jutott volna még hely három föld-föld rakétának is, ha nagyon akarom. 36 BUDAPEST 2008 szeptember
