Budapest, 2008. (31. évfolyam)
9. szám szeptember - Rokob Tibor: Értéke csak annak van, amit el is lehet adni!
Ez utóbbi sajátos helyiségre, ami az üzlet és a raktár funkcióját egyaránt betölti, a tulajdonos, dr. Kovács Iván sem talált megfe lelô elnevezést. Cégtáblájának betûit már erôsen kifakította a nap, bizonyítva, hogy bármilyen hihetetlen, néha ebbe az egyhangú, szürke utcába is jut belôle. A házfalba utólag nyitott, lakatokkal teli rácsos ajtó mellett hiába keresem a csengôt. Helyette csak egy apró, kézzel írt papírt találok: „Kérem, szóljon be!” Néhány mondat után egy hatvanadik életévén is túl lévô, alacsony, szemüveges férfi enged be a már kívülrôl is ijesztôen zsúfoltnak tûnô, befogadóképességénél jóval több árucikket felhalmozó helyiségbe. A négy lépcsôt követôen gyakorlatilag már nem nagyon lehet továbbjutni. A legtöbb érdeklôdô itt megáll, és csak a tulajdonossal együtt, célirányosan indul ismét útnak, hogy – nem kevés segítséggel – rátaláljon arra, amiért jött. A három egykori szükséglakásból kialakított térben a legkülönbözôbb holmik bukkannak fel, a Thonet-székektôl a szótárokig, a vitrines szekrényektôl a gombfociig, a régi rádióktól a porcelán babáig. Járható út csak a hátsó, vaspolcokkal körbeépített szobához vezet. A többi helyiség csak akkor közelíthetô meg, ha az érdeklôdô nem riad meg attól, hogy esetleg éppen az ô fejére borulnak rá az egymásra rakott portékák. A boltban járva alig látni a magasan megpakolt asztala mögött ülô tulajdonost, aki láncdohányosként cserélgeti ujjai között a cigarettát. A gyerekkorában az irodalom, a régészet valamint a nyelvek iránt is érdeklôdô – s önmagát ma már rutinos használtcikk-kereskedônek valló – dr. Kovács Iván nem mindennapi pályát futott be. Kollégái közül is kevesen tudják róla, hogy mikrobiológusként szerzett doktori címet, s tizennégy éven át az egykori Ady Endre Általános Iskola igazgatójaként dolgozott. Az élete során a város több pontján is lakó egykori pedagógus szerint az ôt ért számtalan hamis vád ellehetetlenítette a munkáját, így közös megegyezéssel otthagyta az intézményt. Ekkor azonban már szenvedélyes numizmatikus volt, 1986 óta rendszeresen árult a Petôfi Csarnokban. Kijárt a Tangóra is, Pesterzsébettôl az óbudai Fô térig mindenhol megfordult, igazi gyûjtôvé azonban – tôke híján – sosem válhatott. A rendszerváltás kényszervállalkozóvá tette a háromgyermekes családapát. Boltját a sok hitel és tartozás miatt szinte azonnal meg kellett nyitnia. A Hársfa utcai üzletben talán a nyitáskor volt utoljára átlátható az áruk rendszere. Sokan kérdezik Értéke csak annak van, amit el is lehet adni! szöveg: Rokob Tibor, fotó: Sebestyén László A körúton hömpölygô embertömeg minden boltos számára öröm, sosem lehet tudni, hogy az üzletek elôtt elhaladók közül kibôl lesz vásárló. Egyetlen utcával beljebb már egész más a helyzet. A háromemeletes házakkal teli, meglehetôsen sivár Hársfa utca Dob utcához közeli részében gyakorlatilag nincsenek is üzletek. Csupán két egymás mellett kialakított régiségbolt várja a meglehetôsen ritkán felbukkanó érdeklôdôket. Alig néhány méter választja el a két üzletet, mégis két teljesen külön világról van szó. Míg az egyik vendégcsalogató eleganciájával, addig a mellette lévô Gyûjtôk boltja mindennél fontosabb árubôségével próbálja becsábítani vevôit. 30 BUDAPEST 2008 szeptember Gyûjtô a boltja elôtt
