Budapest, 2008. (31. évfolyam)
8. szám augusztus - Friedrich Ildikó: Svájci öntőmester a Vizivárosban
Közben Ganz új mûszaki megoldások és árucikkek után kutatott, amelyekkel betörhetett a piacra. Nemcsak az országban, hanem Európa-szerte a mezôgazdaság és a vasútépítés indult rohamos fejlôdésnek. Magyarországon az elsô vasútvonal a Pest és Vác közötti vonal volt, 1846 júliusában indult meg a forgalom. A legégetôbb gond a vasúti kocsik kerekeivel adódott: a kovácsolt vagy öntött vagonkerekekre acélabroncsot préseltek, de elôfordult fakerékre húzott vasabroncs is. Egyik sem volt biztonságos. Ganz jó érzékkel a vasútfejlesztési munkálatok felé fordult. 1812-ben az angol John Burn már alkal mazta a kéregöntést. Ennek lényege, hogy az öntöttvas keménysége az öntést követô gyors lehûtéssel növelhetô. Ahol a folyékony vas a formában elhelyezett hûtôvassal – kokillával – érintkezik, ott keményebb lesz az öntvény. A hûtôvas vagy kokilla ismerôs volt Ganznak, a Hengermalomban dolgozott már vele. A Burn-féle kéregöntéssel Amerikában már készültek vasúti kerekek, Európában azonban még nem. Ganz teljes erôvel ráállt a kéregöntésre, de felismerte, hogy a kokillával öntött kerekek futófelülete nem egészen szilárd. A gyárban a napi munka mellett állandó kísérletezés folyt: milyen módszerrel lehetne tökéletes keménységû öntvényt elôállítani. A kísérletek során került elôtérbe az antimon. Ezt az ezüstfehér, fényes, nagyon rideg fémet ötvözôfémként használták – ismeretes volt már az ókori Kínában és Babilóniában is. „Hogy tökéletes keményöntvényt, u.n. kéregöntvényt kapjunk, fôeszközül antimonium anyagot használunk. Ezt finomra ôröljük és festéket, vagy masszát csinálunk belôle. Az öntvényforma borítófalát bekenjük, majd megszárítjuk és a formát összerakjuk. Végül 100 fokra hevítjük és a folyékony vasat a formába öntjük. A merevedéskor azon a helyen, ahol az öntvényforma falát az említett anyaggal bekentük, üvegkeménységû kéreg keletkezik, amely – aszerint, hogy a borítófalat vékonyabban,vagy vastagabban kentük be – 2, 3 vagy 4 mm vastagságú lesz. Ezért az antimonium anyagot találtam legalkalmasabb eszköznek a tökéletesen jó kéregöntvény elôállítására.” – írta Ganz a módszerérôl. 1855-ben öt évre megkapta a kokillaöntés jogát, majd kérelmezte az antimonnal való öntés szabadalmát is, melyet a bécsi Kereskedelmi Minisztérium engedélyezett – így mind belföldön, mind külföldön kizárólagos jogot nyert a vasúti kerekek gyártására. 1855-ben rendezték a párizsi világkiállítást, Ganz mindenáron be akarta mutatni új öntésû vasúti kerekeit. Csakhogy az osztrák titkosrendôrség nem felejtette el Ganz szabadságharcban tanúsított szerepét, így nem adtak neki útlevelet. Miután Ganz svájci állampolgár volt, megkerülhette az osztrák hatóságokat, és Svájc bécsi követségétôl kapta meg a szükséges okmányt. Így sikerült Párizsban a kéregöntésû vasúti kerekekkel bronzérmet nyernie. A kis gyár megtalálta az új terméket, amely lyel betörhetett a piacra. Az 50-es évek elején az Osztrák Államvasút Társaság kipróbálásra átvett tizenhat kereket, majd késôbb nyolcvanat, a Délivasút-társaság pedig hatvannégyet. A kéregöntésû vasúti kerekek tökéletesek voltak, a vasúti közlekedést biztonságossá és korszerûvé tették, mintegy másfél évtizeddel megelôzve az európai ipart. 1856-ban itthon a Tiszavidéki Vasúttársaság elkészült vonalaira az igazgatóság négyszáz kerék gyártását kérte, majd 1857-ben az összes fék nélküli teherkocsira Ganz gyára öntötte a kéregöntésû kerekeket, ez háromezer darab öntvényt jelentett. Végre megtört a jég, a gyár sok megrendelést kapott – a Kórház utcán át társzekerekkel szállított vasöntvények tönkretették a kövezetet. Ganz többszöri sürgetô kérése nyomán a tanács nagy nehezen kijavíttatta a tönkrement utat. Ezt követôen a Bomba téren (Batthyány tér) jelöltek ki lerakóhelyet a Dunán szállítandó kerekeknek. Piackutató körúton Európában Ganz tisztában volt azzal, hogy ha a gyártmányának állandó piacot akar biztosítani, azt be kell mutatnia és meg kell nyernie az itthoni és az európai vasúttársaságok bizalmát, fel kell keltenie az érdeklôdésüket. Így indult el európai körútra, mint inaskorában. 1856-ban Galíciában, Morvaországban, Felsô-Ausztriában járt, 1857-58-ban az osztrák tartományokban. 1858-ban rendezték meg a 3. svájci iparmû- kiállítást. Ganz gyártmányai ezüstérmet nyertek. Útja tovább vezetett több országon át, egészen Törökországig. A kéregöntésû kerekeknek egész Európában, sôt, azon is túl szabad piacuk volt. Ganz jelentôs megrendeléseket kapott, komoly tárgyalópartner volt, útjai sikeresek voltak. Távollétében aggasztotta a gyár sorsa, így 1859-ben három fiatal mérnököt szerzôdtetett: Krempe Ödön t, Eichleiter Antal t és en nek barátját, Mechwart András t. A három német szakember sikeresen öregbítette a Ganz-gyár hírnevét, miközben ô külföldön európai vevôkört alakított ki. 1866-ban a gyárnak 60 üzletfele volt. Egy új termék gyártásába is belefogtak: Ganz 1859-ben megvásárolta Friedrich Paget bécsi gyáros szabadalmát, az úgynevezett szívcsúcsok, közismert néven vasúti keresztezôdések gyártási jogát. Ezeket a gyárban ugyancsak kéregöntéssel állították elô. Gyárfejlesztés 150 évvel ezelôtt 1858 ôszére elkerülhetetlenné vált a Törzsgyár (a budai gyár) fejlesztése és bôvítése. Ganz új telkeket vásárolt a Kórház utca és a Fô utca frontján, itt épült fel egy új öntöde, a legkorszerûbb külföldi öntödékhez hasonló kivitelben. Az építkezés négy évig tartott. A Vasárnapi Újság 1862 decemberben írta: „Nemcsak a fôvárosban, de az egész hazában és birodalomban a legnevezetesebb ipartelepek közé számítandó Ganz Ábrahám budai vasöntödéje... A kiterjedt gyári épületek... mai hírét és jelentékenységét legfôkép tulajdonosa, a néhány évtizeddel ezelôtt hazánkba vándorolt s azóta derék magyar honpolgárrá vált Ganz buzgalmának köszönheti.” 25 BUDAPEST 2008 augusztus Forrás: BTM Kiscelli Múzeum Ganz-gyári munkások kéregöntésû vasúti kerekekkel
