Budapest, 2008. (31. évfolyam)
8. szám augusztus - Friedrich Ildikó: Svájci öntőmester a Vizivárosban
A gyárban öt nagy olvasztókemencében és nyolc kisebben heti több ezer mázsányi öntött vasmû készült. Új volt a csarnok is, amelybôl 1965-ben az Öntödei Múzeum védett ipari mûemlék épületét alakították ki. A különleges favázas Shed-tetô felülrôl világította meg a csarnokot – ez a legrégibb ilyen tetô, amely megmaradt az országban –, itt zajlottak a kéregöntési munkálatok. Az új csarnok mellé kocsiszínt, istállót, asztalosmûhelyt, modelltermet építettek, és egy gépmûhely alapozását kezdték meg. Az új nagyöntôdében négy kemence, négy daru, két ventilátor mûködött, kialakult a jellegzetes gyárkép. Az utcai világítást Ganz saját dinamóval valósította meg. A nagyöntöde mellett új gépmûhely épült két kazánnal. Az építkezések 1862-ben befejezôdtek. Ez az év egyéb sikert is hozott a gyártulajdonosnak: a londoni világkiállításon a kiváló minôségû kéregöntésû kerekekért ezüstérmet nyert, ezt a kitüntetést 1863-ban Bécsben adták át neki a koronás arany érdemkereszttel együtt. Pompás fogadást rendeztek ez alkalommal elôkelô társadalmi körök részvételével. Jakab öccséhez errôl annyit írt: „A fogadás... bizony nagyszerû volt, de én, az elôkészületekrôl mit sem tudtam, különben mindent lefújtam volna.” Ekkoriban már szorgalma, fáradhatatlan munkabírása révén a monarchia legjelentôsebb gyárosai közé tartozott. 1861-ben beválasztották a budai városi képviselôtestületbe, majd két év múlva Buda díszpolgára lett, és megkapta a Ferenc József rendet „az ipar mezején csinált kitûnô találmányai által, a fôváros híre emelésére szerzett érdemeire” való tekintettel. 1865-ben Ferenc József látogatást tett Magyarországon. Ez alkalommal megtekintette az akkor már Európa-szerte ismert gyárat. Ôfelsége elsô és második segédtisztjével és a budai polgármesterrel érkezett reggel 7 órakor, „ahol hosszabb ideig nagy érdekeltséggel vizsgálta a jelesen fölszerelt nagyszerû ipartelepet, mely idô alatt a gyár egyik olvasztó kemenczéje a kifolyó vaslávából e szavakat önté formába: »Éljen a király!«” Ünnepség a Tüköry sörcsarnokban 1866-ban a Ganz-gyárban már 343 munkás dolgozott, 147.370 mázsát nyomott a legyártott öntvények súlya. Mechwart javaslatára elkezdték a gôzgépek gyártását is. A Fém-és Vasöntöde helyett Öntöde és Gépgyárra változott az üzem neve. Újabb megmérettetés volt az 1867-i párizsi világkiállítás, ahol a gyár már ismert termékeiért a bíráló bizottság egy bronz és egy ezüstérmet adományozott. A kiegyezés évében készült el a százezredik kéregöntésû kerék – ezeket a kerekeket hét ország 59 vasúttársasága használta már. A kis ércöntô mûhely 23 év alatt az ország legtekintélyesebb és legmegbízhatóbb gyáróriásává fejlôdött, többszáz munkással, százszoros nyereséggel – Ganz ekkori vagyona 2,5 millió forint volt. A százezredik keréköntést meg kellett ünnepelni. A Tüköry-féle sörcsarnokban, a mai Vígszínház közelében a gyár vezetôsége, munkásai, nagyszámú vendégsereg és a családtagok – összesen mintegy nyolcszázan – gyûltek össze. A gyár tulajdonosának és mélyen tisztelt vezetôjének a munkások egy díszes albumot adtak át egy emléklappal, melyen egy négysoros vers köszönti Ganzot. Magyar fordításban így szól: „A munka nemesíti a férfierôt A munka emeli az ember értékét. Éljen a férfi, aki munkát teremt! Háromszoros éljen annak, aki a munkát becsüli!” Az emléklapot valamennyi dolgozó aláírta. Az ünnepi beszédet Keller Ulrich , az idôs könyvelô kezdte mondani, de a meghatottság beléfojtotta a szót, így Eichleiter Antal mérnök úr folytatta azt. Ganz minden munkását ezüst emlékéremmel jutalmazta, majd a felhangzó keringô dallamára feleségével megnyitotta a bált. A Duna parti palota és a tragikus vég A módos polgár telket vásárolt az Akadémiától, a kor divatja szerint a Felsô Duna-soron (Széchenyi rakpart), amelyen 1864-66-ban Ybl tervei szerint megépült a négyemeletes, neoreneszánsz stílusú palota, gyönyörû öntöttvas kapuval, tágas, elegáns szobákkal, fényûzô berendezéssel. A család az elsô emeleti 13 szobás lakásba költözött, életmódjuk jelentôsen megváltozott. Ganzné szeretett kocsikázni a városban, sokszor látták az Operában, férje azonban továbbra is a gyárban töltötte ideje nagy részét. A dúsgazdag Ganz anyagi javainak egy részét jótékony célokra fordította, Svájcban élô rokonait folyamatosan támogatta. Munkásairól kórházalapítással, betegsegélyezéssel, nyugdíjpénztárral gondoskodott. A gyárban folyt a munka, az európai piacoknak köszönhetôen rengeteg megrendelésük volt – úgy tûnt, a nagyra törô svájci öntôinas elérte mindazt, amirôl ifjúkorában álmodott. A megfeszített munkában töltött évtizedek alatt azonban elfáradt, betegeskedni kezdett, fejfájások, búskomorság kínozták. 1866-ban meglátogatta svájci családtagjait, majd néhány hetet az ostendei tengerparton töltöttek Jozefával. Az asszony a rokonoktól megtudta, hogy a családban örökletes elmebaj szedi áldozatait. 1867. december 15-én a Duna-parti palotában bekövetkezett a rémületes tragédia. Ganz pályájának csúcsán volt, de a megérdemelt örömöt és elégedettséget már nem élvezte. Környezetében talán senki nem sejtette, mit érez, mire gondol, mire készül. Ezen a téli vasárnapon hirtelen felállt az ebédlôasztaltól, kirontott a folyosóra, és leugrott az emeletrôl. A döbbenet a családban, a gyárban, de az egész városban is eluralkodott. A váratlannak tûnô önpusztítás elôre eltervezettnek is gondolható. Végrendelete egy évvel korábban készült – ebben mindenkirôl megemlékezett: családjáról, budai intézményekrôl, öntômestereirôl és 64 keresztgyerekérôl, akik munkásainak gyermekei voltak. Egyetlen titkot vitt magával, a kéregöntési eljárás pontos mûveletét. Temetése két nap múlva volt a Kerepesi temetôben. A Fôvárosi Lapok 1867. december 19. száma beszámolt a gyászszertartásról: „A szerencsétlenül járt Ganz Ábrahám keddi temetése nagy tanúbizonysága volt azon veszteségnek, mely az ô halála által a magyar ipart és a város érdekeit védte... A fôváros rég látott íly fényes temetést...” A svájci rokonok néhány év múlva egy Ybl által tervezett mauzóleumot kezdtek építtetni, ezt az özvegy fejezte be 1911-ben. A svájci vasöntôinas neve a XIX. század óta él a köztudatban, a változó politikai hatalmak sem igyekeztek elfelejtetni. A hajdani vízivárosi Kórház utca 1874 óta ôrzi a nevét, 1945 után Pestlôrincen neveztek el róla kertvárost és utcát. ● 26 BUDAPEST 2008 augusztus Emléklap Ganz Ábrahám születésnapjára, 1867 forrás: Öntödei Múzeum Archívuma
