Budapest, 2008. (31. évfolyam)
1. szám január - Horváth Júlia Borbála: A ceyloni rubin bross
áltási ár: huszonkétezer forint. Tizennégy-karátos, liándíszítéssel, csiszolt kôvel, nagyon szép... Futó feszültség-pöff röppen középtájon, az a három lyuk kissé zavaró, az ár viszont roppant izgató, Tisztes Ôszes azonnal tartja is, Penészzöld nagy levegôt vesz, és felveszi a versenyt Tisztessel, már negyvenezernél járnak, amikor Nagynéni Unokahúgnak Elôörökségül ötvenezret mond, mire tekintélyes szünet támad..., apró sóhajok cserélnek testet, elhangzik a másodszor elôször, utána az ötvenötezer elôször . Erre Pe nészzöld Kardigán kiszáll – így szokott ô lemondani az élet napos oldalán élvezhetô dolgokról –, Tisztes Ôszes a rutinos fogadók elszántságával továbbküzd, Nagynéni viszont eltökélt, s hálás törôdést remélve e kicsiny aranyért cserébe, végül egy élete, egy halála, hatvanötezerért megszerzi – nem magának – a triplalyukas holdat. Eközben két, tegnap estérôl a városban maradt Délelôttike érkezik, Tisztes Ôszes kissé kizökken szerepébôl, mire Tisztesné, hogy magára vonja ura figyelmét a kikiáltási ár többszörösével villámárat fontolgat, mire ôszes ura kénytelen visszatéríteni a helyes tarifához. Ôszesné visszahôköl kissé, majd egészséges közönnyel máris készül a következô csörtére: – Arany névjegykártyatartó, GL-monogrammal. Kikiáltási ár: kilencvenötezer hungarian forint. Nagy a csend, nagy a csend... Pedig nagyon szép darab, ötvenkét grammos, nézzék a kivetítôn! Én mindössze kilencvenötezret szeretnék maguktól érte, ha nem adják, marad itt nálam. Nos? Ritka egy darab, az, bizonyos. Egyetlen GL sincs a teremben?! És a családban? Igen, itt az elsô sorban mégis: kilencvenötezer..., a mögötte ülônél: száz.., és százöt.., százöt tárcsával elôször, száztíz hátul kézbôl ..., igen, száztíz elôször..., másodszor..., senki többet? Száztízezer harmadszor! Kalapács lesújt, huhh... Gratulálok hölgyem, parancsoljon átvenni. A széksorok között egyenruhás Pénztáros Hölgyikék cirkálnak, hasas bankókért picike bársonyzsákban adják át a zsákmányt a boldog tulajdonosnak, mialatt az újonnan kikiáltott arany rózsakitûzô huszonnyolcezer forintért szóra sem érdemes érdektelenségbe fullad, közvetlenül utána az ezüstözött gallértû hatezerért külleménél és áránál fogva kelt nyíltszíni derültséget, s zuhan vissza a süllyesztôbe, majd az 31 BUDAPEST 2008 január Polgár Árpád, az egyik legismertebb galériatulajdonos Pesten és Budán, kereskedôcsalád negyedik fiúgyermekeként született. Az apai mesterséget nem folytatta, inkább színészi pályára lépett, és hét évig játszott Békéscsabán, majd a Budapesti Gyermekszínházban. Amikor édesapja meghalt, pályája fordulatot vett; úgy döntött, mégis követi a családi tradíciót. Az elsô lépések egy józsefvárosi üzlethelyiségbôl indultak, a folytatás pedig már egy igazi antikvitásbolthoz vezetett. Nem sokkal késôbb megalakult a Polgár Galéria, ahol a tulajdonos a mai napig türelmesen igazítja ki a betérôt, hogy aukcióra, és nem pedig akcióra jött a kedves úr. A Polgár Galéria elsô hivatalos árverését 1991-ben rendezte, néhány évvel késôbb a legmagasabb leütési árak már itt dörrentek. A valódi, méregdrága remekektôl az ügyes hamisítványokig széles a kínálat, a tulajdonosnak közülük kell kiválogatni a korrekt ajánlatokat. Ennek megfelelôen Polgár Árpád találkozott már befolyásos, vastag politikusokkal, dörzsölt szélhámosokkal, de egyszerû emberekkel is, olyanokkal, akik képesek egy-egy megszerzendô mûtárgy miatt hetekig zsíros kenyéren élni. Legtöbben a középosztályból járnak rendszeresen árverésre, s közülük csak kevesen tudják, hogy az övékéhez hasonló szenvedéllyel lépte át a küszöböt itt tartózkodásakor Madonna, sôt, talán még ôk is kezükbe vették azt az elefántcsontfejû sétapálcát, ami végül Michael Jacksoné lett. Polgár Árpád szerencsés embernek tartja magát, és megadja a tiszteletet a feljebbvalóknak, amikor azt mondja: „Hiszek a sorsban, és abban, hogy az életben soha semmi sem véletlen. De abban is hiszek, hogy hozzáállásunkkal befolyásolni tudjuk a sorsot”.
