Budapest, 2008. (31. évfolyam)
7. szám július - Csákvári Géza: Art-talanul
mûködtetésében, a Mûvészt, a Szindbádot és a Tabánt, majd 1998-tól a Puskint is artmozivá alakíttatta. A piac persze azóta sokszorosan átrendezôdött. Az aranykor (1990–2005) A kilencvenes évek második felében megjelentek a multiplexek, ami forradalmi változásokat okozott: a nézôk kezdtek visszatérni a mozikba. A többtermesek azonban – akkor még – csak a futószalagon érkezô kommersz mûveknek adtak teret. Nem is engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy mûvészfilmeket játsszanak, hiszen egy-egy minôségi alkotás budapesti „kifutási ideje” akár másfél év is lehet, a multiplexbôl viszont néhány hét alatt eltûnik az aktuális siker. Így hirtelen nagyon fontos szerephez jutott az arthálózat. A sors iróniája, hogy míg a filmesek annak idején hevesen tiltakoztak a „gettó” ellen, késôbb már mindenki a fôvárosi kulturális élet egyik legfontosabb elemének tartotta az artmozik programjait. Az aranykorban a kulturális értékeket hordozó és egyéb rétegfilmeket játszó artmozik átlagos évi nézôszáma csaknem nyolcszázezer volt – ez a látogatottság több tíz évig stabilan tartotta magát. A törzsközönség harminc- és ötvenezer ember között lehetett. De még ez sem tartotta el a mûvészmozi-hálózatot, állami támogatás nélkül bizonyára lehúzhatták volna a rolót. A legjobban azok a mozik mentek, amelyek technikailag jó állapotban voltak (Puskin, Mûvész, Örökmozgó). A mozik belsô arculatát is úgy alakították ki, hogy mindegyik bizonyos törzsközönséghez szóljon. Így került a filmszínházak többségébe büfé helyett kávézó, valamint könyvesbolt vagy Odeon videokölcsönzô. Érdekes, hogy a közönség visszautasította a „popcornt” is: 1990-ben a Mûvész moziban próbálkoztak ugyan pattogatott kukorica árusításával, de a nézôk heves tiltakozása miatt megszüntették. A gazdasági modell szerint 1997-tôl programfinanszírozó jellegûvé vált a rendszer. A szakemberekbôl álló, úgynevezett artbesoroló bizottság a forgalmazók kérésére szavazással minôsíti a forgalomba kerülô filmeket. Két kategóriába sorolják az alkotásokat: az anyagilag is támogatott, illetve a mûvész-, valamint artmoziban játszható, de nem támogatott filmek körébe. Ez egyébként nemcsak a támogatás miatt fontos, hanem a mûsorstruktúrát is meghatározza. Az artmozikban a mûsor legalább felének minôsített alkotásnak kell lennie. Nemcsak a forgalmazásba kerülô filmek kaphatnak támogatást, hanem alkalmi, filmheteken és egyéb rendezvényeken tartott vetítések is. A fôvárosi art-mozik mûködését támogatja még a Magyar Mozgókép Közalapítvány artmozi-kuratóriuma. A válság kezdete? (2005-) A multiplexek terem- és szék-túlkínálata megváltoztatta a kisebb mozik sorsát. A nagyok a filmhiány (illetve a sikeres filmek hiánya miatt) ugyanis egyre gyakrabban játszanak mûvészi értékû mûveket is (például Menzel legutóbbi filmjét, az Ôfelsége pincére voltam címû abszurdot), a kommersz hazai felhozatalról nem is beszélve. A nézôk egy része pedig ezzel át is pártolt a kényelmesebb multikba. Mivel a „mûvészfilm”, kategória nem azt jeleneti, hogy az idôközben elavult formában kell végignézni, egyértelmûvé vált, hogy legalább olyan minôséget kell produkálniuk az artmoziknak, mint a plázában található nagytestvéreknek. Az állami segítség azonban a szakemberek szerint már az utolsó utáni pillanatban érkezett néhány évvel ezelôtt: a kulturális minisztérium artmozi-felújítási pályázata ráadásul nem tartott addig, hogy a lánc filmszínházai valóban megújulhassanak. A legutóbbi próbálkozásról pedig, az NKA által meghirdetett e-mozi programról is, vegyesek a vélemények. Mivel a digitalizáció minôsége itt csupán „videó szintû”, az üzemeltetôk egy része szerint tisztességes nézô nem néz ilyen minôségben semmit. Mások az eddig a struktúrán kívül rekedt mûvek bemutatkozási lehetôségét látják benne, sôt a reklám fellendülését is, ami extra bevételekhez juttathatja a filmszínházat. Újabb veszélyforrás azonban, hogy a besorolási rendszer változásai, követke-35 BUDAPEST 2008 július
