Budapest, 2008. (31. évfolyam)
1. szám január - Zeke Gyula: "...mit csinálnak itten kérem? Hát, mondom, kávéházat." - beszélgetes Rónay Egonnal
Tisztelt és kedves Rónay Egon! Olvasóink és szerkesztôtársaim nevében is nagy szeretettel köszöntelek. Öröm és szakmai elégtétel a számomra, hogy e folyóiratban beszélgethetünk. Furcsa s egyben boldogító a gondolat, hogy annak idején Lestyán Sándor is készíthetett volna édesapáddal és veled interjút a Budapest hasábjain. Rászolgáltatok, hisz tudjuk, 1945. február 18-án a Belvárosi kávéház volt az elsô üzlethelyiség az ostrom után a városban, amelyik kinyitott. Kezdjük evvel, mondd el nekünk, kérlek, annak a napnak a történetét! Amint lehetett az ostrom után, rögtön odamentem a Belvárosihoz a feleségemmel. Szín rom volt az egész, a német tankok átjárkáltak az Eskü út és a Duna utca között a kávéházon, el lehet képzelni, hogyan nézett ki. Hát, mondom, valamit muszáj csinálni, az nem lehet, hogy az ember fiatal, és nem csinál semmit. Elkezdtük takarítani a romokat és kisepertünk egy apró, hat asztalnyi részt. Erre megjelent Dezsô , a régesrégi reggeli fôpincér, valahonnan elôkerült. Mit tetszenek, kérem, csinálni? Mi az, hogy mit, megnyitunk. Hát akkor segíthetek? Persze, jöjjön segíteni. Szóval kibontottuk a romokból az Apponyi tér és az Eskü út felé esô sarkot. Utána zabráltunk a szemközti királyi bérpalota egyik lakásából egy kis házi tûzhelyet, és beállítottuk abba a Rónay Egon az államosítások elôtti korszakok nagy kávés nemzedékeinek utolsó élô tagja. Pozsonyban született, 1915-ben. Alig harmincegy évesen, 1946. október 16-án hagyta el Magyarországot. Azóta Londonban él. Neve világmárka a gasztronómiában. Ô találta ki és honosította meg az anonim tesztelésen alapuló vendéglátós bedekker mûfaját. Nagyapja, Rónai Adolf, a vendéglátó dinasztia alapítója, 1910-ben egy a kor hagyományos szálloda-építési technikáit több tekintetben fölülmúló, százhúsz szobás hotelt építtetett Pöstyénben. Ô és fia, Rónai Miklós indították el emellett fényes pályáján a Belvárosi kávéházat. Rónay Egon annak légkörében, a nevezetes családi asztalnál nevelkedett, a kávéház vezetésébe a harmincas évek közepétôl kapcsolódott be. Közben diplomát szerzett a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán. Budapestet, kivándorlását követôen 1983-ban látogatta meg elsô ízben, s 1998-ban utoljára. Akkor Saly Noémival két órás magnó-interjút készítettünk vele. Idén november közepén azonban Londonban is felkereshettem, s immár három és fél órás filmanyaggal térhettem haza. Csukás Sándor rendezésében, Otthonod, a kávéház címmel, most készül egy tíz részes ismeretterjesztô dokumentumfilm sorozat, amely a hazai kávés nyilvánosság történetét követi nyomon a kezdetektôl napjainkig. A film forgatókönyvét Saly Noémi s jómagam írtuk, e munka révén kerülhetett sor a látogatásra. Rónay Egon a Buckingham palotától mindössze hét percnyi járásra fekvô klubjában fogadta az operatôrbôl s belôlem álló kétszemélyes stábot, s fél tizenegytôl délután ötig a fáradtság legcsekélyebb jele nélkül dolgozott velünk. Az alábbi interjú a londoni beszélgetés egyes részleteibôl állt össze. Rácz András felvétele „...mit csinálnak itten, kérem? Hát, mondom, kávéházat.” Rónay Egonnal Zeke Gyula beszélgetett 27 BUDAPEST 2008 január NAGY BUDAPEST TÖRZSASZTAL