Budapest, 2008. (31. évfolyam)
7. szám július - Cs. Plank ibolya, Hídvégi Violetta: Az első fényírdák Pest-Budán
A Pest-Budán mûködô fotográfusok száma az 1860-as évek elején folyamatosan növekedett, a rossz gazdasági körülmények miatt egyre kevesebben tudtak megélni grafikai és festészeti tevékenységbôl. A reformkor egyik legkeresettebb festôje, Barabás Miklós példája tipikusnak mond ható. „1861-ben meghalt szeretett nôm, s az erre következô esztendôben mindössze csak 4 arckép megrendelésem volt. (...) 1862-63 rossz év volt a gazdáknak, ezért megpróbálkoztam a fotográfiával.” Hiába készített azonban szép és igényes portrékat, az új szakmában nem tudott boldogulni: „...a nagyon is laikus közönséggel való érintkezés nem nekem való. Az is hozzájárult bukásomhoz, hogy olyan társat ajánlottak nekem, aki sehogy sem bírt a korral haladni s annyira aláásta az üzlet hírnevét, hogy azt semmiféle erôfeszítéssel nem lehetett már megmenteni.” A kortársak közül természetesen voltak, akik „tudtak haladni a korral”. Ennek egyik megnyilvánulása a technikai kísérletek népszerûsítése (porcelán-fényképek, színezett fényképek készítése, saját készítésû vegyszerek értékesítése), másrészt pedig az üzletpolitikai szempontból is átgondolt jótékonysági akciókban való részvétel volt. A sajtóban olvasható fényképészeti vállalkozások tipikus példája a gyûjteményes albumok készítése (Deákalbum, Országgyûlési Album, Akadémiai Album, Bazár Album), amelyeknek e korban elvitathatatlan a társadalmi jelentôsége. Azt, hogy a híres személyiségek, testületek, épületek és események megörökítése és publikálása mennyire volt jövedelmezô, pontosan nem lehet tudni. Az viszont nyomon követhetô, hogy egyegy ilyen kiadvány elvitte jó hírét a fotográfusnak, sokszor egészen az uralkodóig. A mûtermek szaporodásának másik oka a gazdasági okok mellett a technika egyszerûsödésére vezethetô vissza, de kezdjük az elején. J. M. Daguerre (1787–1851) találmányá nak nyilvánosságra hozatala után – 1837. január – Pest-Budán is egyre többen kezdték megismerni a képkészítés, sokáig elsôsorban a portrékészítés új módját. A Hasznos Mulatságok után Vörösmarty lapja az Athe naeum is nagy izgalommal írt a felfedezésrôl: „Soha a legnagyobb mûvészek rajza nem teremte hasonlóbbat. (...) Gondoljuk meg, hogy maga a nap az, amely egy egészen új mesterség mindenható segédévé lôn s e hihetetlen munkát végrehajtja.” Nagy Ignác 1845-ben így ír az új talál mányról: „Bizony csodálatos, hogy épen jelenkorunkban, mellyben minden csak színlelésen alapszik, találtaték föl az igazság ezen tüköre, még pedig francia által, kik mindig a hizelgés nagymestereinek tartattak! Még csodálatosb mindazáltal az, hogy e találmány olly rendkivül gyorsan elterjedt, dacára annak, hogy épen az igazság az, mitôl a mostani emberek leginkább irtóznak, s e tüneményt csak két szempontból magyarázhatni meg, az egyiknek neve hiuság, a másiké divat”. Az új mesterség színhelyeinek rekonstruálásakor arra a következtetésre jutottunk, hogy igazán csak akkor kezdték el ateliernek, képcsarnoknak, üvegteremnek, üvegcsarnoknak vagy képíróteremnek hívni a mûtermeket, amikor a kifejezés mögött már önálló épületet vagy egy funkcionális szempontból – emeleten, padlástéren – átalakított épületrészt értettek. A különbözô funkciójú helyiségek mellett mindenütt kiépítették a megfelelô világítást biztosító üvegezett felületeket (tetô, oldalfalak), függetlenül a mûtermek típusától. Ez a korszak a dagerrotípiákat felváltó ún. nedves eljárás elterjedésekor (az 1851-et követô két évtizedben), F. G. Archer felfedezésének nyomán következett be. A fényképészek már üvegnegatívokra készítették felvételeiket, amelyekrôl azután elvben korlátlan számú papírkópiát lehetett másolni – a fotomechanikai sokszorosítási eljárások elterjedéséig még hagyományos módon, és kézzel. A különbözô mûveletek sorrendje – negatívok érzékenyítése, exponálása, 13 BUDAPEST 2008 július forrás: BFL Strelisky Lipót mûtermének terve, V. Dorottya utca 11., 1891. A tervet Gerster Károly szignálta
