Budapest, 2008. (31. évfolyam)
1. szám január - Buza Péter: Példa: a Bosnyáktól a Zsikéig (I.)
A kilencszázhatvanas évek elején járunk. Kováts Miklós filmet rendez a Közlekedési Dokumentációs Vállalat megbízásából (fényképezte Pataky István , szaktanácsadó Szentgyörgyi Tibor ) a Fôvárosi Villamosvasút Vállalat számára. Arról, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha a villamosok „egyenetlenül közlekednek”. Akár még ember halál is. A történet éppen egy ilyen jelenettel kezdôdik. A celluloidszalag kép- és hangminôsége a bô negyven év alatt erôsen megkopott. De azért kivehetô minden fontos mozzanat. A tanmesébôl, amit ezeken az oldalakon hónapról-hónapra tovább folytatva – képkockákra s szövegmozaikokra bontva a valamikori oktatófilmet (talán a mozikban is vetítették) –, most újra közreadunk. Kultúrhistóriai kalandozás. Egy régóta élô városi szolgáltatás ismerôs, mára elhalványult kontúrokkal ôrzött egykori jelene minden snitt. Emlékszünk rá, akik emlékezhetünk, de milyen idegen mégis a legtöbb mozzanata a históriának! Látni újra ami volt, úgy gondoljuk, tanulságos. Megismerjük önmagunkat. „- Kérem, menjenek beljebb a kocsiba!- Nem látja hogy elôttem is állnak?- Csak egy lépést menjen elôbbre!- Tele van a kocsi! Minek szállt föl?- Ne csicseregjen annyit, inkább nyomás beljebb!- Lecsúszik a kezem! - Fogódzkodjon!- Jaaaj leesek! ” Ott fekszik a földön. Körülállják. Látszik az arcokon a meg-Példa: a Bosnyáktól a Zsikéig (I.) Buza Péter 24 BUDAPEST 2008 január RETROJÁRAT