Budapest, 2008. (31. évfolyam)
6. szám június - Gerle János: Art deco Budapest
Az art deco jellegzetességei nehezen megfogalmazhatók. Ennek az írásnak a teljesség bemutatása helyett csak az lehet talán vállalható célja, hogy magát a fogalmat jellegzetes építészeti példákkal körülhatárolja. Kifejtve a magam értelmezését is, amely szerint a magyar késô-szecesszió az európai art deco legkorábbi megjelenései közé tartozik. S a másik fontos állítás, hogy a húszas-harmincas éveknek ebben a stílusban fogant épületei is kiemelt figyelmet és védelmet érdemelnek, mint egy nem régóta önálló irányzatnak tekintett nemzetközi mûvészeti áramlat sajátos és magas színvonalú alkotásai. S mindkét jelenségre igaz, hogy nem külföldi hatásra jött létre, vagyis ahogy a szecesszióról, úgy az art decóról is elmondhatjuk, hogy jellegzetesen magyar vonásai (is) vannak. Ha abból indulunk ki, hogy nevét az 1925-ös párizsi iparmûvészeti kiállításról (Exposition des arts décoratifs) kapta, amelynek pavilonjait egy fiatal építészgeneráció tervezte meglepôen újszerû, egységes formanyelvvel, akkor meglepôdhetünk a hozzájuk nagyon hasonló mintázatokon évekkel korábbi épületeken mind Párizsban, mind Budapesten. Vagyis 1925 csak kiteljesítôje egy hosszabb folyamatnak, amely összekötôdik a szecesszió történelmileg meghatározott hanyatlásával. A századfordulós új mûvészetet és a mögötte rejlô új szemléletmódot – a kísérletet a természethez és egy eszményi rendhez történô közeledésre – akkorra az elsô világháború félresöpörte. A kialakuló újabb irányzatok a logikára, a racionalitásra, az akaratra, a tömegességre hivatkoztak, a szépség és a harmónia utáni vágyat azonban nem elégítették ki. A különféle izmusok (melyek csírái többnyire az 1910-es évek elején bontoztak ki) a saját maguk formanyelvén igyekeztek ezt az esztétikai hiányt pótolni. Az újra hódító historizáló neostílusok ugyan eleve megfeleltek megrendelôik szépségeszményének, ám igazolniuk kellett korszerûségüket is: ehhez megint csak art deco részletek kínáltak megoldást egy-egy kapurács vagy vakolatdísz formájában. A húszas években aztán általános mûvészeti irányzattá alakult. Megjelent a képzômûvészetekben, a tárgytervezésben, az életvezetésben. S felvette a fentieknek megfelelôen az avantgard és a historizmus hatását, miközben felismerhetô (de iskolák és vezéregyéniségek nélküli) stílus maradt; az art deco egyszerre modern és konzervatív, expresszionista és rokokó, konstruktív és esztétizáló. A szecesszió az elveszett Aranykort kereste, valóban leásva a kultúra gyökereihez, az art deco az elveszett szecessziót kereste, megelégedve az Aranykor mázával, átitatva azt a 20. századi ember technikába és önmagába vetett kétely nélküli bizalmával. (Mindezt részletesen elemzi Vadas József könyve – A magyar art deco, Corvina, 2005 –, az elsô kötet ebben a témában.) Art deco Budapest szöveg és fotó: Gerle János A megtisztelô szerkesztôi felkérés, hogy írjak a budapesti art deco építészetrôl, régi vágyammal szembesít. Több mint húsz éve, hogy az akkori BUDAPEST folyóirat helyet adott a fôvárosi szecessziós épületek általam összeállított jegyzékének, s azóta él bennem a sürgetés, hogy a városi sétáim során felfedezett art deco emlékeket újabb adatbázis kiindulásának tekintsem és teljessé tegyem. Ez a munka alighanem másra marad. Akkori jegyezeteimet nem találom, kénytelen vagyok az emlékezetemben ôrzött adatokra és fôleg Ferkai András budapesti leltárára támaszkodni. 2 BUDAPEST 2008 június fotó: Sebestyén László Hermina út 35-37.
