Budapest, 2008. (31. évfolyam)
6. szám június - A címlapon: Sebestyén László: Art deco Budapest
BUDAPEST 2008 június BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXI. évfolyam, 6. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Rátonyi Gábor Tamás, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (fotó), Török András, Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1089 Budapest, Elnök utca 1. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dávid Ferenc 1089 Budapest, Elnök utca 1. Telefon: 219-0354, fax: 323-0103 Lapigazgató: Oswald Tibor Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és a Fôvárosi Közgyûlés Kulturális Bizottsága támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1089 Budapest, Elnök utca 1. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Art deco Budapest (2. oldal) A hátsó borítón: Uri-Uhri Imre és az Uhry Karosszériagyár (23. oldal) BUDAPEST össze van firkálva küszöbtôl kéményig. Lassan nincs már híd, házfal, kerítés, kapu, aluljáró, vasúti vagy metrókocsi, amelyen ne éktelenkednék festékkel odafújt, alkoholos filccel odamázolt vagy az alapba vakart-karcolt grafikai mocsok. Olvasóink hónapokon át találkozhattak lapunkban is a Nagykörút szégyenletes állapotú házairól, kapuiról készült fényképekkel – és az csak a jéghegy csúcsa. Elemezgethetik némelyek bölcs bólogatással az okokat, írhatnak mélyenszántó tanulmányokat a graffitizôk és „tegelôk” eltérô szubkultúrájáról, lelki alkatáról és szociális hálózatáról, nevezhetik fellengzôsen „street art”-nak, utcai mûvészetnek az absztrakt avagy figurális mázolmányokat, az alkotók egyik fô üzenete ettôl még „átjön”. Ez pedig nagyjából két szóban összefoglalható: „kapjátok be”. (Vannak persze más üzenetek is, amelyeket csak a kortársak, sôt tettestársak értenek: „Tamás volt itt”, „én meg mertem csinálni, amit te nem”, „bármikor tutibbat fújok nálad, kishaver” stb. – de a közönséges halandó számára s a városkép szempontjából ezeknek nincs jelentôségük.) A büntetô törvénykönyv világosan fogalmaz: „aki idegen vagyontárgy (...) megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el”. S tovább: „bûntett miatt három évig terjedô szabadságvesztéssel büntetendô az, aki nagyobb kárt okoz; kulturális javak körébe tartozó tárgyat (...) vagy mûemléket (...), vallási szertartás végzésére szolgáló épületet (...) rongál meg”. A rongálás törvényi meghatározása: „a vagyontárgy állagának olyan károsítása, melynek eredményeképpen annak értéke csökken. A használhatóság csökkenése nem feltétel, tehát az esztétikai rongálás is rongálás – pl. graffiti”. Rongálás esetén a kár az eredeti állapot helyreállításának költségével fejezhetô ki. Punktum. Ha innen nézzük, a dolog végtelenül egyszerû. A firkálók vagyontárgyakat (válogatás nélkül: mûemlékeket is) rongálnak meg, a legtöbbször csoportosan és visszaesôként, az általuk okozott anyagi kár pedig igen jelentôs. Mivel a „tag” (odafirkált kézjegy), illetve a rendszerint „aláírt” graffiti pontosan tudatja az alkotó kilétét, sôt blogokon is kérkednek velük, a tettesek kézrekerítése – ha a rendôrség végre rászánná magát – nem lenne nehéz feladat. Lehet persze, hogy egyeseknek továbbra is kihívást jelentene a veszély: ha elkapnak, lecsuknak, és ráadásul ki kell fizetnem – mondjuk – a Lánchíd újrafestését, de azért az is lehet, hogy a törvény következetes végrehajtásának lenne visszatartó ereje. Ezt az elmúlt húsz évben – mint az élet oly sok más területén – meg sem kísérelték, s ha volt is egy-egy ügy, nyilvánosságot nem kapott. (Gyakoribb az önbíráskodás, amikor a tulajdonos érdeme szerint eltángálja a házfalánál serénykedô kölyköt – arra is volt példa, hogy cserébe tetôtôl talpig lefújta az elkobzott kályhaezüsttel). Márciusban felelôtlen, ostoba kamaszok odáig vetemedtek, hogy kisiklattak, majd megrongáltak egy villamost. Ezt végre városszerte nagy felháborodás követte, s remélhetô, hogy megfelelô sajtóval kísért, példás büntetést kapnak, amitôl talán a szülôk is elkezdenek majd gondolkodni, netán beszélgetni a gyerekükkel. A Budapesti Városvédô Egyesület, a Lát-Kép Egyesület, Ács Gábor rádióriporter és mások megmozdulásai után nemrégiben a Szeretem Budapestet Mozgalom indított összehangolt támadást a falfirkák ellen. Konferenciát is szerveztek hozzá, az elôadások az interneten hozzáférhetôk. Abban mindenki egyetért: több fronton kell fölvenni a harcot. Le kell tisztítani a meglévô mocskot, védôbevonattal ellátni a falakat, tüstént eltávolítani az új firkákat (ha az elkövetôk látják, hogy ez valahol ismételten és azonnal megtörténik, azt a helyet nem támadják tovább), erre is „beizzítani” a térfigyelô kamerákat és a járôrözô rendôröket, polgárôröket, felvilágosító munkát végezni a fiatalok között, legális falakhoz irányítani ôket stb. Látszólag kilátástalan, igen. De ha ölbetett kézzel várjuk a csodát, semmi nem fog változni. És ha utánaszámolunk, a tisztítás és a védelem egy-egy társasház esetében lakásonként pár száz, legfeljebb pár ezer forintba kerülne. Mindenütt van sürgôsebb javítanivaló, meglehet – mégis el kell kezdeni. Ne tûnjék már világ szégyenére egyetlen egybefüggô vizuális káromkodásnak ez a mi városunk, BUDAPEST
