Budapest, 2008. (31. évfolyam)
5. szám május - Mihályfi László: Kötelező Zöldfolt, továbbá „ubm" és „élp"
Adott egy kerület. Pontosabban egy fôvárosi kerület. Egészen pontosan egy belvárosi kerület Budapesten. A városrész a 19. század második felében, viszonylag rövid idôszak alatt nyerte el mai formáját, központilag irányított, koncepciózus, de ugyanakkor meglehetôsen drasztikus beavatkozásnak köszönhetôen. Ennek megfelelôen vitathatatlanul vannak értékei. Így nem érdemtelenül része immár hivatalosan is az egyetemes emberi kultúrának, a világ megôrzésre méltó örökségének. Adott tehát egy budapesti kerület, amely szerkezetével, utcarendszerével, térfalaival, épületállományával többé-kevésbé – hazai léptékkel mérve mindenképpen – egységesnek mondható. Illetve dehogyis! Sok szempontból már csak azért sem lehet az, mert bizonyos egyszerû törvényszerûségeket tekintve (utcaszélesség, telekméret, funkció, igényszint stb.) magától értôdô különbségek adódnak az ingatlanok, épületek között – fôleg szabályozási szempontból. Könnyen belátható, hogy az Operaházat, de még egy, a Köröndön álló bérpalotát sem lehet azonos megítélés alá venni valamely Rózsa utcai bérházzal. S az sem kíván különös bizonyítást, hogy egy kisméretû, Aradi utcai saroktelek beépítettsége nem mérhetô össze egy kétezer négyzetméteres, harminc méteres utcai fronttal rendelkezô ingatlanéval. És mégis: a jelenleg érvényes országos és fôként a fôvárosi szabályozás a régi, „jól bevált” paraméter-rendszeren alapulva „egy kalap alá veszi” a területet. Márpedig a szintterületi mutató (szorzószám: adott telekterületre hányszorosát lehet összesen ráépíteni?) és a beépítési százalék (mennyi építhetô be a telekbôl?) nem képes érzékenyen kezelni a fent leírt, egyáltalán nem elhanyagolható különbözôségeket. Például a már elôbb említett Aradi utcai saroktelek bruttó szintterületi mutatója már a 120-130 éves beépítést nézve is meghaladja az 5,0-ás „hatályos övezeti határérték”-et – köszönhetôen a saroktelek mindkét utcai frontján a kéttraktusos beépítésnek –, míg a tárgyalt kerület középsô részén egy átlagos telek szintterületi mutatója 3,0 és 4,0 között mozog. Továbbá, ha az illeszkedés sokat hangoztatott, divatos eszméjét nézzük, egyszerûen kezelhetetlen a szintterületi mutatóval együtt, s ugyanígy az építménymagasság korlátozásával is – annyira mást ad az eredeti, építéskori szintmagasság, vagyis az emeletenkénti belmagasság a ma használatos, sokkal kisebb belmagasságokhoz képest. Így tehát a félreérthetô, kiforgatható, kimagyarázható és kihasználható szintterületi mutató mindenhatósága helyett új princípiumokra van szükség. A fentiek alapján a jelen cikk témáját adó új szabályozási rendszer megalkotásánál a munkába bevont neves várostervezôkkel (Liszkai Krisztina, dr. Nagy Béla és Pintér Ferenc) megpróbálunk paradigmát váltani, és lefektetni azokat a célokat, amiket az új Kötelezô Zöldfolt, továbbá „ubm” és „élp” Mihályfi László, Terézváros fôépítésze Elôkészítés alatt áll egy új fogalmakkal, pontos számokban mérhetô határértékekkel operáló építési szabályozási metódus, mely voltaképpen azt kívánja meghatározni, hogy a házak össztérfogata ne haladja meg az optimális mértéket. Elsôként a Terézvárosban – melynek egyik büszkesége a Világörökségként számontartott Andrássy út... 6 BUDAPEST 2008 május fotók: Sebestyén László Az Andrássy úti palotasor kapuja Régi és új beépítés egymás mellett az Aradi utcában FÔÉPÍTÉSZEK FÓRUMA
