Budapest, 2008. (31. évfolyam)
4. szám április - Szabó Attila: Kalandtúrán Dréheréknél
A napóleoni háborúktól a szabadságharcig féltucat serfôzde mûködött Pest-Budán, de ebbôl csak kettô tudott valóban minôségi italt elôállítani. Schmidt Péter Münchenben Gabriel Sedelmayertôl tanulta meg a szak mát (ez e jeles iparág berkeiben nagyjából annyit jelentett, mintha egy zongorista azt mondaná, hogy ô Liszt Ferenc tôl tanult zongorázni). A másik, még a Schmidt söröknél is kényesebb igények kielégítésére a Tüköry József gyárában elôállítottak voltak képesek. A titok nyitja egyszerû: ôk az elsôk, akik a kôbányai tárnákban érleltek, ászokoltak. 1832 és 1860 között ez utóbbi sörgyár volt a piacvezetô, de Tüköry mûködtette a két várost összekötô hajóhidakat, és jelentôs földbirtokai is voltak. A jeles polgárról nem feledkezett meg teljesen az utókor: a Hold utcában vendéglô viseli az egykori híres pesti sörkirály nevét – hogy a lipótvárosi Tüköry utcát róla vagy Garibaldi tisztjérôl, Tüköry Lajosról nevezték-e el, nem tudni. A sörfôzés akkor nyári tevékenység volt, és igen kemény munka: az árpa csíráztatása, a maláta készítése, majd nyolc-tíz órás fôzés, az üstökben lévô anyag állandó mozgatása. Egyedül a félkész, forró ital lehûtése tartozott a könnyû feladatok közé, nem véletlenül lett kétes dicsôségû foglalkozás a „léhûtôé”. A folyadékot ezek után kádakba engedték, élesztô segítségével erjesztették, majd hordókba fejtve Kôbányára szállították, és a tárnák állandó hômérsékletén hónapokig érlelték, ászokolták. A bécsi udvar az önkényuralom éveiben a Bach-huszártól az utolsó írnokig cseh és osztrák földrôl importálta adminisztrációs elnyomó hálózatát. A nyomukba özönlô vállalkozó és szerencsevadász had az elôbbiekkel együtt sörivó volt, és még a rebellisek között sem mondott le kedvenc italáról. Így az importôrök és a gyártók komoly üzlet elé nézhettek. Viszont Pest-Buda magyar és Haynau által még külön hadisarccal is sújtott zsidó lakossága, ezzel is kimutatva az elôbbiek iránti szívbéli utálatát, csak azért is megmaradt borivónak, és máig sem koccint a sörrel. Solferino és Königrätz között kezd újra felértékelôdni a „maggyar tartomány”. 1859-ben a schwechati sörkirály, Anton Dreher is ellátogat Pestre, alsó erjesztésû, úgynevezett lágersöreibôl nem kis mennyiséget szállítanak ide. Megkóstolja a Schmidt- és Tüköry-söröket, és megdöbbe nve tapasztalja, hogy azok minôsége nemhogy gyengébb lenne az ô termékeiénél – sôt! És ez a „sôt” azonnali cselekvésre készteti. Kiutazik Kôbányára: a mészkôtárnák látványa megdöbbenti és lenyûgözi. Azonnal lépni kell – tudatosult agyában a felismert veszély... Kapóra jött, hogy Jakob Perlmutter va donatúj, még nem is teljesen kész gyárát el akarta adni, mélyfúrásos kútjaival és a több ezer négyzetméteres tárnahálózattal együtt. Dreher ott tudja meg, hogy 1850 óta létezik a Kôbányai Serház Társaság, melynek célja minél nagyobb mértékben hasznosítani a tárnák adta lehetôségeket. Részben ennek hatására indul be a Barber-Klusemann Serfôzde, amit néhány év múlva elsôként alakítanak majd át részvénytársasággá. Dreher és Perlmutter között 1862 októberében megköttetett az üzlet, és az új tulajdonos azonnal hozzákezdett, hogy saját igényei szerint alakítsa át a gyárat. 1863-ban bekövetkezett hirtelen halála és 1870 között munkatársai példaértékûen vezették az üzemet – mire aztán Anton Dreher II . nagykorúvá serdült, egy jól menô, korszerû gyár igazgatását vehette át. Mai szemmel nézve multinacionális cégnek számított a családé. Ausztriában, Csehországban és Magyarországon voltak Hajdanvolt söreink összetételérôl a 12. századból már írásos emlékeink vannak, s arról, hogy ebben az idôben a kolostorok is bekapcsolódtak a fôzésébe. A hódoltság alatt Pesten a mai Váci utcában mûködött a városi „serüzem”, amit Buda 1686-os visszavívása után egy Jakob Proberberger nevû zsoldos kapott meg. Alább még folytatjuk a históriai alászállást, hogy megérkezzünk az ugyancsak a mélyben rejtezô immár félmúlthoz: Dréherékhez. Az ô kôbányai országlásukról szól tulajdonképpen ennek az írásnak a nagyobbik része. A közeledô nyárra tekintettel kedvesebb budapesti témát – szezonálisan – talán nem is választhattunk. 34 BUDAPEST 2008 április Kalandtúrán Dréheréknél szöveg: Szabó Attila, fotó: Sebestyén László
