Budapest, 2008. (31. évfolyam)
4. szám április - Szabó Attila: Kalandtúrán Dréheréknél
gyárai, jóllehet mindhárom ország felett a Habsburgok fekete-sárga, kétfejû sasos lobogója lengett. A kôbányai üzem 1870-ben érte el az akkor még bûvösnek számító százezer hektoliter évi teljesítményt, ez a századfordulóra egymillióra nôtt, pedig a konkurencia mindvégig jelen volt, ráadásul közvetlenül a szomszédban. (Még a kiegyezés évében alakult meg az Elsô Magyar Részvényserfôzde RT., hasonló adottságokkal, mint a Dreheréké). A többiekhez viszonyítottan e két gyáróriás kemény, de mindig „fair play” harcot vívott a piacért. A korabeli igazgatósági ülésekrôl készült jegyzôkönyvek állandó visszatérô motívuma mindkét gyárnál: a minôség és a minôség. Pest, Buda és Óbuda egyesülésének évében Kôbányát tizedik kerületként az új nevû fôvároshoz, Budapesthez csatolták, 350.000 lakójával már igazi metropolisnak számított. Az új iparfejlesztési törvény további lökést adott a különbözô forrásokból érkezô tôkének, a két sörgyár sikere újabb befektetôket vonzott. 1892-ben megalakult a Kôbányai Polgári Serfôzô Rt. a legkorszerûbb berendezésekkel felszerelve, és egy év után jelentôs rést ütött a két másik által uralt piacon, majd három évvel késôbb a millenniumi kiállításon elnyerte a legmagasabb kitüntetésnek számító díszoklevelet. A Szent István, a dupla Maláta, a Barát, a Porter, a Márciusi, és a Király sörök, Ausztria, Montenegro, Szerbia, Olaszország, Törökország, Egyiptom, Kréta, Argentina és az USA piacán is kelendô italnak számítottak. A sikert látva – hátha a rókáról még egy bôr lehúzható – újabb beruházók jelentek meg a helyszínen. Az egyik, a Királyi Serfôzô RT. azonban tiszavirág életûnek bizonyult, két évvel késôbb a konkurens cégek alig titkolt örömére csôdbe jutott, és 1909-ben felszámolták. De a Barbier-Kluseman RT. tulajdonosai közül a Haggenmacher ek valódi szakemberekké képezték magukat. Sör Közkereseti Társaságot alapítottak és 1907-ben Kôbányán, 1912-ben pedig Budafokon beindították fôzdéik termelését. Két évvel késôbb kitört a világháború. Az „éljen a háború”, meg „mire a falevelek lehullanak, itthon leszünk” illúziója hónapokon belül szertefoszlott, a gazdaság haditermelésre állt át, a gabona elosztása a hadügy kezébe került, a sörgyáraknak maradt a cirok, a muhar, a melasz, a lóbab és a cukorrépa. Az ezekbôl fôzött sör maximum 5 B°-os gyenge ital volt, stílusosan a Front és a Hôsök Söre nevet kapta, mivel nagy része valóban a harcoló katonákhoz került. A kôbányai üzemek, miközben termelésük katasztrofálisan visszaesett, évrôl évre kénytelenek voltak növelni a segélyalapjaikat. Egyre több behívó jött, egyre kevesebb lett a munkáskéz, a két nagy gyár, a Dréher és a Polgári Serfôzô még hadikórházat is berendezett, kegyetlenül hangzik: üzemeltetett. Aztán jött az összeomlás. A Trianonban „történelmi”-vé múló Magyarország 69 sörgyárából 15 maradt az új határok között. Kapacitás még így is lett volna bôven, csak a gyôztesek nem vásároltak tôlünk sört, a legyôzötteknek pedig nem volt rá pénzük, a Monarchia helyén létrejövô utódállamok eközben minden magyar termékre bojkottot hirdettek. Az ekkortájt családi részvénytársaságokká szervezett Dreher-konszern legnagyobb gyárát, a Kôbányait I. Dreher Jenô kapta meg, az alaptôke negyven százalékával együtt. A húszas évek elejére a kôbányai sörgyárak éves össztermelése a korábbiak egytizedére zsugorodott, így létkérdéssé váltak az ésszerû fúziók. 1923-ban egyesültek a Dreher és a Haggenmacher mûvek, Dreher Koncentráció néven, s hogy mindezt családilag is megpecsételjék II. Dreher Jenô feleségül vette Haggenmacher Bertá t. A piac ettôl még nem jött rendbe, az 1914-es évi 16 liter/fô fogyasztás 1921-re 2 liter/ fôre esett vissza. Az ifjabb Drehert viszont nem abból a fából faragták, aki egykönnyen feladja. Csokoládé-, brandy- és likôrgyárat létesített, beszállt a szállodaiparba, és textilgyárat hozott létre. A söröslovak istállóiban tehenészetet rendezett be, ezzel biztosítva a tejcsokoládé-gyártás egyik alapanyagát. Pedig szegény muraközi és mecklenburgi mének közel egy tonnás önsúlyukkal irdatlan terhek mozgatására voltak képesek. Fáradhatatlanul húzták a hordókkal megrakott kocsikat kocsmától sörözôig, sörözôtôl szatócsboltig. A hordós kocsi kö-35 BUDAPEST 2008 április
