Budapest, 2008. (31. évfolyam)
3. szám március - Szilas Péter: Fények a pesti utcán: A közvilágítás története
A mintát nagy valószínûséggel természeti jelenség, a villámlást követô tûz fénye adta: az elsô fényforrásokat mind az éghetô anyagokból kicsiholt lángok alkották. Ilyen alapon mûködtek a zsír- és olajlámpák, a fáklya, a tûzikosár és a viaszgyertya. Ennek a civilizációs fejleménynek már a kezdetektôl a biztonság szolgálata volt a célja: a személyek és a közlekedés biztonságáé. Ennek érdekében alkalmazták az említett kezdetleges eszközöket elsôsorban kapuk mellett, hidaknál, árkádoknál, útelágazásoknál és más, veszélyesnek ítélt helyeken. Mindez azonban esetleges, egyedi megoldásnak volt tekinthetô, egészen addig, amíg az egyes településeken ki nem épült a szervezett közvilágítás. A mai szóhasználat s gyakorlat szerinti formáját az alábbi sajátságok különböztetik meg a korai próbálkozásoktól, és jellemzik mind a mai napig: a szolgáltatásnak elôször is van megrendelôje (rendszerint a település választott vezetôsége), illetve szerzôdött vállalkozója, másodszor a feltételeit szerzôdésben rögzítik, s ebben kitérnek a legfontosabb jellemzôkre, így a világítás idôtartamára, az elvárt fényminôségre, a karbantartási feladatokra, a díjfizetés feltételeire és az esetleges szankciókra. Közszolgálati koncepcióként mindez természetesen csak ott nyerhet teret, ahol a közösségnek van erre igénye, és rendelkezik gazdasági háttérrel a felmerülô költségek fedezetére. Ha így van, következhet az eszközrendszer s annak elemei, illetve rendszeresítésük. Az alap maga a fényforrás, amelynek története a szilárd éghetô anyagoktól az olajtermékek és a világítógáz állomásain át az elektromos fénypontokig vezet. A villamossággal üzemelôk a technikai fejlôdés adta lehetôségek szerint folyamatosan korszerûsödtek: az ívfénytôl, majd a hômérsékleti sugárzónak nevezett izzólámpától napjainkra az úgynevezett gázkisülô lámpákig jutottunk el, amelyek körébe a fénycsövek, a higanylámpák, a sárgafényû nátrium- és a halogénlámpák egyaránt beletartoznak. A külsô hatásokra érzékeny fényforrásokat az idôjárás viszontagságaitól és a szennyezôdéstôl egyaránt meg kell védeni. Erre szolgálnak a lámpatestek. Ezeknek további feladata, hogy a szétsugárzó fényt összefogják, és praktikusan úgy irányítsák, hogy az az útfelületet minél erôsebben és egyenletesebben világítsa meg, minél jobb hatásfokkal és káros káprázásoktól mentesen. E kívánalmaknak a beépített tükrökkel és optikai rendszerekkel képesek megfelelni. Ugyanakkor nem elhanyagolható kérdés formai megjelenésük sem, mint olyan tényezô, amely számottevôen befolyásolja a környezô városkép esztétikai megítélését. Ahhoz, hogy ezek a berendezések hatékonyan szolgáljanak, megfelelô pozícióban kell elhelyezni ôket, erre valók a tartószerkezetek. (Hogy ez a história ebben a tekintetben sem ma kezdôdött, idézzünk néhány sornyi bizonyítékot magából a Bibliából, különösen, mert éppen most van az éve: „A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek.” Ezek a tartók lehetnek maguk az épületfalak, az azokra szerelt karok, kifeszített sodronyok vagy különbözô magasságú, önálló oszlopok. Utóbbiak díszes változatait szokás kandelábernek nevezni. Ahogy már a lámpatesteknél is felmerült az esztétikai igényesség kérdése, úgy ez a szempont – már csak a méretbeli eltérések miatt is – a tartószerkezeteknél még hangsúlyosabban jelentkezik. Nos, miután idáig eljutottunk, vegyük szemügyre ennek az eszközrendszernek igazán hosszú fejlôdéstörténetét. Elsô kezdeményei az ôrpontokon gyújtott jelzôtüzek voltak. Az elsô rendszeres, a mai meghatározásnak is megfelelô közvilágítást 1558-ban Párizsban telepítették, az igen szerény fényt szurkos serpenyôk 31 BUDAPEST 2008 március Olajmécs az Erzsébet téren (1800-as évek eleje) Gázlámpák a Hangli elôtt (1896) Fények a pesti utcán A közvilágítás története Szilas Péter A lámpaoszlopnak, a lámpatestnek, ezeknek az utcabútoroknak a közvilágítás néhány száz éves története során szükségszerûen helye volt és van a városképben. Hogy milyen hangsúlyosan és mennyire esztétikusan jelennek meg, az mindig az adott kor igényétôl, lehetôségeitôl függ. Sorozatunk elsô írása a legkorábbi idôkrôl mesél, hogy eljusson a villanyárammal világító köztéri lámpáig.
