Budapest, 2008. (31. évfolyam)
3. szám március - Marafkó László: Lábtengó a Parnasszuson
kedvesen hódoló meg évôdô alkalmi verseket írt könyvkiadói hölgyekrôl, barátok gyermekeirôl, gyermekeinek.) Errôl a lakásáról érdemes idézni a barát, Fodor András pillanatfelvételét: „A tágas szoba még eléggé bútorozatlan, de a fal melletti könyvállvány igen tiszteletre méltó. Eleinte kételkedem, hogy ezek a könyvek mind Kormoséi, de aztán kiderül, hogy az ô gyûjtésük. – Ízlésesen összelopkodott könyvtár – mondja az asszonyka. – Több mint ezer kötet.” Garabonciással élni, ki ifjú apa is egyben, bizony asszonypróba. („Báthory utca 8 / nyaktilóm fabrikáltam” – áll a Sze gény Yorickban). E lét helyszínei a baráti kompániák meg a legendás nemzedéki törzshely, a Darling presszó. Ó, a Darling a parányi Ferenczy István utcában! (Ma üzlet, mely belsô terében még ôrzi a régi meghitt védettséget az újra bölcsészkarrá lett Múzeum körúti egyetemi épülettel átellenben.) S a barátok révén Kormos megfordul az Eötvös-kollégiumban is. A válással végzôdô elsô után 1956-ban következik a második házasság – Rab Zsuzsával. Elôször a Váci utca 54.-ben laknak, majd 1958-tól a Rózsadomb nyugati lejtôjén, a Lóczy Lajos utca 5. egy erkélyes lakásában (a villát azóta felújították, némileg talán átépítették). Baráti emlékezések szerint Kormost soha olyan konszolidáltnak nem látták az ismerôsök, mint ebben az idôszakban. Külsôleg, mert a költô hallgat. Maga írja: „Nézek befelé az erkélyrôl, látom a nagy, koloniál íróasztalt. Nem lehet, hogy ez az enyém, ha nem tudok rajta két sort leírni.” Megint válás és vergôdés. A válságos idôszakban a megismerkedés egy magyar származású francia lánnyal, Nagy Cécile lel, majd a franciaországi meghívás a rég áhított Párizst mint a megváltást hozná el. S bár az otthonokat addig is gondos nôi kéz építgette, s árvaságát asszonyi gyengédség próbálta oldani, a garabonciás mintha minden percében és órájában, a történések legközepén is búcsúzna, készülôdne. Többszöri párizsi, eközben normandiai útjai során, tehát a Cécile-szerelem közben is (a lány kényszerû amerikai tartózkodásakor, például) – Adyval szólva – „kis nôi csukák” tûnnek fel életében. A Cécile-szál végeztével, hazatérte után a nomádlét: volt olyan éve, hogy tíz albérletet, baráti befogadtatást tudott maga mögött. Miként is szól a Nakonxipánban hull a hó? „kék Duna gyöngye Budapest / hányszor körül loholtalak”. A harmadik házasság Péter Mártá val idôleges nyugalommal és rövid ideig tartó boldogsággal ajándékozza meg: megint kislánya születik, a késôbbi Luca-versek ihletôje. Elôbb az Üllôi út 24.-ben laknak, amit Bertha Bulcsu így jelenít meg interjú jában: „Kormos István egy 2,20-szor 4,60-as csôben lakik az Üllôi úton. Az ablakon vasrács. A vasrácson át az Egyetemes Evangélikus Egyház imatermére látni... Kormos családtag az evangélikus házban.” Aczél György gesztusából jutnak egy ôrmezei panellakáshoz a Menyecske utca 25.-ben. Irdatlan épület, alvóvárosi környezet, magyar költôsors, mondhatnánk, mert még ketten, Kálnoky László és Zelk Zoltán lakik itt ugyanegy tömbben. Szó val azért különös suhogással teli ez a vasúti pálya közeli légtér. A lakásról megint Fodort idézhetjük: „A második emeleti lakás a nyûgös környezethez képest maga a biztonság és a nyugalom. Márta ízlése, iparmûvész berendezôérzéke itt triumfálhatott. Pista szobája különösen imponáló. A barna szônyeg, világos tapéta, csíkos függöny elôtti íróasztal tiszteletet vált ki belôlem.” És ne feledkezzünk meg az útját végigkísérô, ajándékba kapott József Atti la-kéziratról, a Lassan, tûnôdve alcímûrôl, amelytôl élete egyik anyagi mélypontján sem vált meg, amikor a British Museum részére akarta valaki megvásárolni tôle. Ekkorra Kormos már nemcsak elismert költô, de a fiatalok egyik önként választott mentora, a Móra kiadóban összegyûlô virtuális „Kormos-egyetem” külsôségektôl mentes professzora. De a már említett búcsú a nagy versekben is ott rezeg: „értem keresztet hány jatok, ha kópélelkem hazatért” – írja. S a Nakonxipánban hull a hóban ugyanakkor ez áll: „sajnálnotok fölösleges / világokat varázsolok / amikor akarom”. Mert Nagy László intelme („mûveld a csodát, ne ma gyarázd”) az ô képessége is volt: mondhat ni fél kézzel gyakorolta azt, ami másnak segítséggel sem sikerült. A nagyon szeretett festô, Gulácsy Lajos mintájára teremtett világot, Nakonxipánt, amelyben – talán a váratlan véget is sejtve – már hullott a hó. Ebben a városban, amelyet manapság soha nem látott számban népesítenek be az árvaság szélütöttjei, hajléktalanok és lelki magányosok, élt egy költô, aki ha behunyta a szemét, mûködésbe lépett a csoda. Manapság az elárvultak mesterséges szerekkel, olcsó mámorral, bedugaszolt füllel és leplombált lélekkel iktatnák ki a körülöttük zajló, hordalékkal terhes világot. Pedig van szárnysuhogás a panelekbôl összerótt Ôrmezôn is, s van vigasztaló szó, ha egy kis rést hagyunk a lélekben: „Ködmosta messzi majorok / Pest Lutetia kövei felelnek / végsôt bukfencezvén a hinta / vérem lányokban zsiborog / megôriznek valamely versek / míg fénybe nem fullad a tinta”. ● 19 BUDAPEST 2008 március Báthory utca 8.
