Budapest, 2008. (31. évfolyam)
3. szám március - Marafkó László: Lábtengó a Parnasszuson
Mit tesz a vátesz? Hát, mondjuk, jövendöl, tehát – általában nagy biztonsággal – jóslásokba bocsátkozik, komor tónusban. S ha költô, akkor a közember számára eléggé követhetetlen módon szellemi ciklotronmûveleteket hajt végre. Az, hogy a vátesz lábtengózzék, szinte lehetetlen, bár nem elképzelhetetlen. Nem fér össze a szereppel. Kormos István költô (nem vá tesz) szeretett lábtengózni, meg kártyázni, s általában játszani – versben is. Aztán csavarogni, „semmittenni”. Mindezt termékenyen, mert költôi teljesítményéért sok váteszi hajlandóságú és középszerû pályatárs is szerette, még ha irigyelte is. Ha már „szerváltunk”, hát maradjunk még a lábtengónál. Ugyebár Ady nak (kö zépiskolai anyag) Párizs volt a Bakonya. Kormos is többször járt s lakott Franciaországban (összesen vagy három évet töltött el ott). Emlegeti André Frénaud -t, a költôt, akivel jó barátságban volt, Gara Lászlót, a magyar költészet megszállott „exportôrét”, aki fordításokhoz juttatta, készültek fotók Kormosról oda látogató, azóta klasszikusszámba menô magyar költôkkel, de legalább ilyen hévvel számol be a rue des Grands Augustins-i kétszáz éves szálloda elôtti utcarészrôl, ahol szemközt lakott Belmondo , a színész, aki nek egy tízéves angol srác, Kormosnak meg egy olasz fiú volt a partnere a nagy lábteniszcsatákban. Azt írja: „Elég jól lábteniszezek, annak idején a Ferencvárosban Sárosi Bélával, vagy ahogy annak idején a Nemzeti Sport írta: Sárosi III-mal megnyertük a Fradi házi lábteniszbajnokságát, ezt nagyon jól tudtam kamatoztatni ott, az én utcámban...” No meg azt az alapozást, tehetjük hozzá, amit a Szocreálból, az Írószövetség ötvenes években összeállt csapatából hozott. Kormos nagyon messzirôl, a Szigetköz egy árva falucskájából indult el garabonciás útjára, sorsát a félárvaság, árvaság néha legendásított élménye lengte be. Amikor csöppnyi gyerekként átélt egyik csodaszámba menô élményét elmondta Füst Milánnak, az azt válaszolta: „Fiam, valaki veled játszik.” Valószínûleg a legfôbb Úrra gondolt, de az biztos, hogy Kormost a költészet is korán kiválasztotta magának A valahai, végleg elveszett mosonszentmiklósi házat, ahol nagymamai szeretet óvta, az otthonnak kinevezett késôbbi lakások nem pótolták. („hazám Norman dia s Bretagne, s fôképp Moson, Baranya, Tolna” – írja a Luca-napra egy korty ital ban.) Már nehezen volna leróható a penitencia: valaha hetente átsuhantam olyan pesterzsébeti környéken, anélkül, hogy tudtam volna, amerre a még Kopsnak nevezett kissrác az ide költözött nagyszülôk oltalma alatt élt, s naponta csatangolt. Kormos indulása a Dülöngélünk címû kötettel tüneményes. Nem a csinnadrattás sikeresség értelmében, hanem a hangvétel különös csillogásával, amely aztán majdnem két évtizednyi kényszerû hallgatás után még tündöklôbb – s amelyet majd a hatvanas-hetvenes évektôl külsô elismerések is díjaznak. (Jellemzô rá, hogy az elsô füzet amúgy ritkaságszámba menô példányait sorra visszavásárolta, barátaitól visszacsente, átírta a verseket, s csak jócskán megrostálva vette fel ôket késôbbi köteteibe.) Egyébiránt a 20. század második felének micsoda költô triumvirátusa gyûlik össze 1949 nyárvégén a Szemlôhegy utca 23/b-ben, egy kiérdemesült villában! Ahol Juhász Ferenc társbérlethez jutott, s oda költözött Nagy László és a már nôs Kor mos István. Utóbbi csak rövid ideig. Mert feleségével, Pallos Klárá val (az akkori írásmód szerint) Báthory u. 8. III. emelet 2-ben laknak, ugyanabban a házban, ahol Kormos a háborús években egy gyarmatáru-kereskedésben dolgozott. (Az itteni idôkre ma egy relief emlékeztet, amelyrôl a „modell”-nek nyilván volt néhány cserfes megjegyzése ama „párhuzamos világ”-ból, hiszen tudjuk, életében is milyen A Menyecske utcai ház, emléktáblával Lábtengó a Parnasszuson Kormos Istvánt megidézi Marafkó László, fotó: Sebestyén László 18 BUDAPEST 2008 március A SZELLEM HELYE A Menyecske utcai ház, emléktáblával
