Budapest, 2007. (30. évfolyam)
2. szám február - Krausz Márton: Kinek üzlet, melyik üzlet?
Az üzletközpontok hátrányának elsôsorban a zajt, zsúfoltságot látják, voltak, akik drágának minôsítették, illetve átláthatatlanságukat említették negatívumként. Sokan gondolják úgy, hogy a bevásárlóközpontokban rossz, kétséges minôségû árut sóznak rájuk, ez egyébként nem annyira a „pláza” típusú üzletközpontokra, sokkal inkább a hipermarketekre vonatkozó ítélet. A bevásárlóközpontokban a fôvárosiak jellemzôen a híradástechnikai, mobiltelefon-, ruha-, cipô- és bútorboltokat látogatják. Összegezve: Budapesten, az emberek megosztottak a bevásárlóközpontok megítélését illetôen. A megkérdezettek körében nagyjából azonos arányban vannak az azokat nagyon szívesen látogatók, és azok, akik egyáltalán nem szívesen járnak ezekre a helyekre. De: járnak. Az utóbbi csoportba tartozók egyharmada is legalább havonta egyszer elmegy valamilyen üzletközpontba. Ugyanakkor a fôvárosiak számára fontos, hogy lakóhelyük közelében sokféle kis üzlet legyen, és ne települjön be minden kereskedelmi funkció a plázákba: ezzel az állítással közel fele még azoknak is egyetért, akik egyébként szívesen járnak a bevásárlóközpontokba. Almát tessék! Érdekes módon a városunkban lakók többsége mindezek ellenére magas arányban látja fontosnak az üzletközpont lakóhelyhez való közelségét is. Ezt azzal lehet magyarázni, hogy mára megszokottá, heti-havi rendszerességûvé vált a használatuk, és a „mindent egy helyen” kínálathoz képest a kis boltok, üzletek hozzáférhetôsége sokaknak egyre nehézkesebbnek, idôigényesebbnek tûnik. Igen kedveltek a hipermarketek. Abban, hogy a lánc melyik üzletét választják a vevôk, nagy szerepe van a közelségnek. Aki a fôvároson belül lakik, vagy valamelyik agglomerációs településre költözik (költözött), a legközelebbi ilyen jellegû üzletet keresi fel. A választásnál a legfôbb indok szinte minden esetben a nyitvatartási idô: nagyon fontos szempont, hogy hosszan és hétvégén is nyitva vannak. E mellett természetesen a választék bôsége játszik szerepet, itt szinte mindent meg lehet venni egy helyen. A nagy választéknak azonban nem csak elônye, hanem hátránya is van. Az itt megfordulók jelentôs része nem csak azt veszi meg, amiért betért az üzletbe. Egyöntetû a vélemény, hogy ez a fajta vásárlás nem igazán szórakoztató, noha a tapasztalatok szerint a családok jelentôs része hétvégi „idôtöltésként” használja a hipermarketeket is. Felmerült, hogy ezekben a hipermarketekben nagyobb teret kellene biztosítani a magyar áruknak. A megkérdezettek egy része szerint a magyar termelôk azért nem jelennek meg itt, mert nincs pénzük, hogy helyet béreljenek, más részük szerint nem bírnák a versenyt, mert a külföldi áruk minôség-ár aránya gyakran jobb. Egy jellemzô vélemény: „Megmondom ôszintén, amióta szlovák tejet lehet kapni, én csak szlovák tejet veszek. Messzemenôen jobb a minôsége, mint a magyar tejnek.” A szupermarketek kevésbé kedveltek. Sokan azonban azért szeretik, ha közel van, és ott gyorsan és könnyen el lehet intézni a napi bevásárlást, vagy mert elég nagyok, jó választékkal, de kicsi forgalommal. „Annak ellenére, hogy nagyobb volumenû dolog, sosincs tömeg. Szeretem, ha a kocsimnak nem mennek neki. Kulturált a társaság is, csönd van, nem hektikus.” A felmérés meglepetése: igen népszerûek még mindig Budapesten a piacok. Íme néhány vélemény: „Kizárólag a piac. Itt friss és magyar áru van, személyes kapcsolat és élmény. Tôlem rettenetesen idegenek a bevásárlóközpontok.” „A hi permarketbe elmenni bevásárolni, az egy szükséges rossz, gyorsan legyünk túl rajta. A piacra elmenni élmény, az az élet öröme.” A fôvárosiak leginkább a lakó-, a munkahelyükhöz legközelebb esô piacra járnak. A 9-18 óra között dolgozóknak, ha zöldséget, gyümölcsöt vennének is, többnyire maradnak a hipermarketek. A piacokat általában a hangulatuk, a kínálatuk teszi vonzóvá meglepôen sokaknak. Sokan keresik az olyan házias, magyar árukat, melyek máshol nem kaphatóak. „Van igazi tej, tehéntej, túró meg töpörtyû. Tartósítószer nélkül.” Ha aztán a hangulat valamiért elvész, sokan nem érzik többé „az igazinak” (Fény utcai, Központi Vásárcsarnok). Miközben például a Lehel – amelyet pedig szintén igencsak átépítettek – megôrizte régi varázsát: „Ez nem egy olyan megcsinált piac. Ott még rám kiabálnak az árusok, hogy: almát tessék!” 16 BUDAPEST 2007 február
