Budapest, 2007. (30. évfolyam)
12. szám december - Gerle János: A szecesszió magánmúzeuma
A felújíítás idején, 2000-ben nem sikerült elintézni, hogy a portál helyreállításához szükséges összeget pályázat útján megkapja a lakóközösség. Így a megújult homlokzatot továbbra is csúfította az épület értékeit semmibevevô korszak emléke. Vad, aki a felújítás fedezetéül szolgáló tetôtérbeépítést saját magának készítette el, fejébe vette, hogy a ház rangját úgy adja vissza, hogy az egykori üzlettérben megnyitja a magyar századforduló múzeumát. Ehhez azonban helyre kellett állítani az eredeti térviszonyokat, kibontani a födémet, visszaállítani a portált, bérleti jogot szerezni az akkor éppen használaton kívül álló területre, és ki kellett alakítani a múzeumnak megfelelô és a házhoz illô tereket. Ennek a szerelemnek voltak elôzményei: Vad Tivadar ugyanis mûgyûjtô. Egy újabb a ház történetében. Ahogy mondja, színes kavicsokkal kezdte kisgyermek korában, és vagy tíz éve vált végzetesen a szecesszió rabjává. Gyûjt mindent, ami szecessziós, bútort fôleg, de kiegészítô iparmûvészeti tárgyakat, ruhát és könyvet, szobrot és grafikát, kisnyomtatványt és függönyt. A múzeum tehát csak helyére várt. Ahogy más munkái engedték, kivitelezôit ráállította az elôbb bérbe kapott, majd az önkormányzattól megvásárolt területre. Tíz éves kulturális szolgáltatásra tett ígérete fejében engedtek tíz százalékot az árból. Amit azonban századfordulós térré kellett berendeznie, csupasz tér volt, s a megrendelô-tulajdonos semmilyen adattal nem rendelkezett arra nézve, hogy mi és milyen lehetett valamikor. A nevezetes portált ezúttal is egyetlen újságkép alapján kellett rekonstruálni, azzal kezdve a fejtörést, vajon fémbôl volt-e, mint a bejárati kapu, vagy fából. A tanakodásban Bor Ferenc építészettör ténész mellett én vettem részt, az igazi munka Benkovich Attilá ra, a cég építé szére várt, akinek a jótanácsokat mûszaki tervekké kellett alakítania. Ô fejtette meg a gyönyörû rajzú portál geometriai rendjét, ô adta hozzá a finom részleteket, amelyek alapján az asztalosok, Gocsár József , Di vinyi Zoltán és Farkas Márton elkészí tették a hatalmas szerkezetet. A helyszíni beemelés olyan taktikázást igényelt, mint egykor egy obeliszk függôlegesbe állítása, de az eredmény lenyûgözô. Egy éven át tartott a belsô részletek kialakítása, az üveges munkákat Kréner Tibor (Vad Tivadar a homlokzatfelújítás során is tôle rendelte meg – saját pénzén – a régihez hasonló lépcsôházi ablakokat), a mázas kerámia korlátokat Dósa Magdolna, a kovácsoltvas rácsokat Kau zál András, a gipszmunkákat a Rhodosz Kft készítette. Az immobil berendezések között van, amelyik a ház motívumait másolja, van amelyik a korszak más épületérôl való (például mennyezeti gipszek a Gresham-palotából), van végül, amely csak igazodva Vidor sajátos formavilágához, teljesen a mai kor terméke. A Magyar Szecesszió Háza komplex létesítmény lett. Van tehát egy hatalmas gyûjteménye a korszak iparmûvészeti alkotásaiból, de ugyanakkor kávéház is a három szintet elfoglaló létesítmény földszintjén. Az emeleten az állandó kiállítások helyiségén kívül egy vegyes árukészlettel kereskedô bolt nyílt, benne eredeti szecessziós tárgyak, mai kópiák, valamint kortárs mûvészek szecesszióihlette alkotásai. Egy ilyen mûvész, Tóth Szvetlána tûzzománcos bemutatkozása lesz az elsô a pince alkalmi tárlatoknak fenntartott terében. Az állandó gyûjtemény anyaga is nagyon vegyes, több szempontból is. Egyrészt természetesen a gyûjtés jellege miatt a tárgyak sok helyrôl származnak, a századfordulón Magyarországra került, itt használt mûvekrôl van szó. Az egyes mûfajokon belül is nagy a változatosság, az egyértelmûen elsôosztályú, kivételes értékû tárgyak mellett (ilyen például a tulajdonos kedvenc úri ruhásszekrénye, amely Behrens vagy van de Velde darabjai közé illene) a mûkedvelôk által készített festmények is elférnek. 8 BUDAPEST 2007 december
