Budapest, 2007. (30. évfolyam)
10. szám október - Murányi András: Futás utánuk!
amikor megtartották az elsô (IBUSZ–Budapest) maratonit. Hogy aztán 1986-ban – ujuj, az a hatos Mexikóban! – az olasz szakszervezet hathatós gardírozása mellett megjelenjen Pest (és Buda) utcáin a Vivicittà is, amely nem csupán azért nevezhetô újszerûnek, mert eladdig nem akadt ilyesfajta (városvédô) futás, hanem azért is, mert az indulók pólót és érmet kaptak a célban. Mai fejjel az ember mosolyog már az ilyen vagy ehhez hasonlatos „földindulásszerû” eseményen, de hát lapozzuk csak fel az akkori újságokat! Kis hazánk legfontosabb hírei azok voltak, hogy Kádár János eluta zik, miként a címlapon vezetô anyagban számoltak be arról, kik voltak tagjai a küldöttségnek, és azokat kik búcsúztatták a ferihegyi betonon. Ugyanakkor ne essünk bele „a fáziskésésben lévô keleti blokkban mindig nehezebb volt”-szindrómába: másutt se ment könnyen. Vegyük csak New Yorkot. A Nagy Almát már akkoriban is meglehetôsen felvilágosult helynek tekinthette a világ, amikor a hetvenes évek említett bummjában Fred Lebow úgy dön tött, lesz itt – pontosabban ott – pazar maratoni, akárki meglássa. Ô mesélte anno (Budapesten), hogy a terve nyomán összeszaladtak az illetékesek, mit is gondol ez az ember valójában, hogy’ képzeli ezt az egészet útvonalastul és lezárásostul. Most meg az van, hogy a New York-i kerületek harcolnak azért, melyikükön haladjon át a futóverseny mezônye, miközben a rajthoz állni szándékozók igen komoly többsége az indulási lehetôségért küzd; a fellépôk számát kénytelenek limitálni. Nem mellesleg ez a Lebow – magyarok a nagyvilágban: természetesen aradi zsidócsalád tagja – 1993-ban, már súlyos betegen lefutotta a Budapest félmaratont, s igen elégedetten nyilatkozott a látottakról. A konklúzió meg az, hogy manapság Budapest – igyekeztem elkerülni, de ez van – a futóvilág fôvárosainak egyike. Ennek alátámasztására pedig talán elegendô annyi: a fôvárosbeli, szervezett futóversenyek évente több tízezer helyi és vidéki illetôségû embert mozgatnak meg. A tárgykörben – mai terminológiával élve – piacvezetô Budapest Sportiroda – két fôvárosi tanácsi év után – 1991 óta szolgálja a futni vágyók igényeit, ellenben a céget inkább Országos Sportirodának kellene nevezni, mivel programjában a megszokott budapesti versenyeken kívül regionális is szép számmal akad. Ebben az évben huszony nyolc futóversenyt rendeztek-rendeznek, közel százezer részvevôvel: nagyon úgy fest tehát, van foganatja az iroda jelmondatának, amely szerint „állj fel a fotelbôl és fuss!” Akad, aki – hatvan kiló súlyfölösleggel – valóban a fotelbôl áll fel, és a cég edzéstervei alapján kezd el kocogni, majd társai ovációjától övezve teljesít egy versenyt. Aztán akad, aki nyolcvanéves. Öt vös Feri bácsinak hívják. A távokat rend re teljesítô öregúr (öregúr?) közismert és népszerû szereplôje e megméretéseknek. Ám még mielôtt kart karba öltenénk, hogy milyen szép is ez, írjuk ide gyorsan: van ám ennek a mozgalomnak hátulütôje is. Hogy tudniillik rendezvényeik kapcsán nem csupán a futás fantasztikusságát, kicsik és nagyok mosolyát emelik ki a publicisták, hanem azt is: „már megint” le van zárva ez a híd meg az az utca. Hogy egy ember fut a mezôny végén, súlyos percekkel lemaradva a többiektôl, és húsz autós áll miatta. De minimum tizenkilenc. És ez borzasztó. Borzasztó? Az tény, hogy korábban – nyolc-tíz évre visszamenôleg – körülbelül az rendezett futóversenyt Budapesten, aki akart, és körülbelül az záratta le a fôváros fôbb pontjait, utcáit, tereit, parkjait, szigeteit és világítótornyait, aki akarta. Ellenben 2004-ben a Fôvárosi Közgyûlés szabályozta a kérdést, amennyiben pontosan meghatározta, ki (milyen szervezet), hol, hány fô fölött, milyen rendszerrel, tervvel rendezhet. De ami talán ennél fontosabb: már a „bennszülöttek” jelentôs része is elfogadja, hogy vasárnap kerülnie kell csöppet. Ha másért nem, azért, mert immár ô maga vagy a gyereke is ott lohol az újonnan vásárolt cipôjében az alkalmi sporttársak között. Ettôl persze a futás még lehet kifogás tárgya. Fôként mert manapság alig zárják le a várost egyéb rendezvény miatt. Nincs nekünk tüntetésünk, építkezésünk, felújításunk, dugónk, nincs nekünk semmiféle felvonulásunk, repülônapunk... Még csak Love parade-ünk sincs, és e tudat fölöttébb megnyugtató. ● 32 BUDAPEST 2007 október IDÔPONT ELNEVEZÉS HELYSZÍN VERSENYTÁV(OK) Szeptember 1. Szigetfutás Budapest, Margitsziget 5,2 km Szeptember 1. Metro Nemzetközi Reggeli Futás Budapest, Margitsziget 5,3 km Szeptember 2. 22. Nike Budapest Félmaraton Budapest, Városliget 21 km egyéni és párban, Nike Ligetkör 3,5 km Szeptember 8. 12. K&H olimpiai éjszakai futás Budapest, Roosevelt tér 6,5 km Szeptember 15. 3. ABLON Business Run Budapest 5+2.5+2.5 km, 4 km Fun Run Szeptember 16. VIII. Szigeti Harmincas Budapest, Margitsziget 300 m, 3, 30 km, 3x10, 7x3 km váltó Szeptember 16. II. Kerületi Kaptató utcai futóverseny Budapest II. kerület, 800 m; 1400 m; 2000 m; 13200 m Millenáris Park és környéke Szeptember 23. XVIII. Várfoglalás Budapest Budapest 300 m, 2, 5 km Szeptember 29. Metro Nemzetközi Reggeli Futás Budapest Budapest, Margitsziget 5,3 km Szeptember 30. 21. PLUS Budapest Maraton Budapest, Városliget 42 km egyéni és 3 és 5 fôs váltók, 30 km Szeptember 30. PLUS Budapest Futófesztivál Budapest, Városliget 3.6, 7.5 km részletes kiírás Október 9. Szigetfutás Budapest Budapest, Margitsziget 5,2 km Részletes kiírás Október 10. NATO partnerségi Futófesztivál Budapest 20 km, 20 km váltó Október 13. VI. Aquincum Futás Budapest, Aquincum 2,8 km Október 14. 12. Coca-Cola Nôi Futógála Budapest Budapest, Margitsziget 3.6, 10 km egyéniben és párban futás, 3 km gyaloglás Október 19-23. 2007-10-23 Bécs-Pozsony-Bp. Szupermaraton Bécs-Budapest 320 km Október 28. XII. Fut a Gyöngye Budapest-Pasarét 300 m, 1.5, 4 km November 3. Szigetfutás Budapest, Margitsziget 5,2 km November 11. X. 50 km-es Verseny Budapest Budapest 42, 50 km, 5x10 km váltó December 1. Szigetfutás Budapest Budapest, Margitsziget 5,2 km Részletes kiírás December 29. X. Bejgli Futás Budapest Budapest, Óbuda 300 m, 1.5, 3.5 km Ôszi-téli futószezon Budapesten