Budapest, 2007. (30. évfolyam)
9. szám szeptember - Rokob Tibor: Nyolc ház a Baross téren
Az idegen szemek elôl mindig gondosan elzárt lakótelep két legfontosabb bejárata a Kerepesi útról nyílik. Bár a házak falán még a megvilágítható házszám és az eredeti zászlótartó is ott van, a díszes kapuknak már nyomuk sincs. A telep – este tíz és reggel hat óra között – évtizedek óta zárva tartotta a kapukat. Tíz után kizárólag az egyes kapun, a portaszolgálat felcsöngetésével lehetett bejutni a területre. Ennek azonban már vége. Tavaly november óta egy érintéssel mûködô, elektronikus kulcsrendszer védi a telep lakóit az idegenek bejutása ellen. A Mosonyi és Lóvásár utcai portákat befalazták, az utcáról ma is jól látszanak a korabeli kapuk oszlopfôinek nyomai, ám a Lóvásár utca felôl garázsok, a Mosonyi utca felôl pedig két kicsiny földszintes épület zárja el a kijáratokat. A kilencvenes évek elejéig ezekben volt a „nyolcház” üzemeltetését és hibaelhárítását végzô pályamesteri szakasz vezetôjének irodája és mûhelye. A 24-es villamos Festetics utcai végállomása felôl ma már csak gyalogosan lehet bejutni a telepre: az egyik kapuban a BKV forgalomirányító épülete áll, míg a másikban egy hosszú ideje üres, nem üzemelô pékség, ezt még a pályafenntartás számára hozta létre a MÁV. E részleg megszüntetéséig az épületek karbantartását végzô negyvenfôs személyzet mûhelyei és öltözôi is a Festetics utcai oldalon fekvô VII-es és VIII-as épület földszintjén kaptak helyet. Az asztalosok, tetôfedôk és vízszerelôk egykori helyiségei ma üresek, vagy apró üzleteket alakítottak ki a bérlôk. Az épületek összekötô földalatti átjárókról senki sem tud biztosat. Mindenkinek csak sejtése van. A legtöbben úgy vélik, hogy ementáli sajthoz hasonló, lyukacsos alagútrendszer húzódik a házak alatt, de a járatokat a legtöbb helyen befalazták. Egy biztos: a MÁV központi irodaépülete és a B épület között akadálytalan az átjutás. Sokan úgy vélik, hogy a „nyolcház”-tól egészen a Keleti pályaudvarig el lehet jutni a föld alatt, ennek azonban ellentmond a Kerepesi úti fôcsatorna elhelyezkedése. Ha átjárás nincs is, fûtéscsövek minden bizonnyal összekötik az épületeket, ugyanis az épület mai fûtôberendezésének beszerzése elôtt – 1978 és 2000 között – a pályaudvar gázkazánja fûtötte a MÁV irodaépületének helyiségeit is. Ha a föld alatt nem is, a felsô szintek között jól látható a MÁV épületébôl átvezetô emeleti átjárók rendszere. A Kerepesi úti irodaházat mindkét szomszédos épületével zárt függôfolyosó köti össze. Az I-es épületnek csak legfölsô emeletén, míg a III-as épületnek ma már mindkét utólag épült szintjén irodák mûködnek. Az e hivatalokhoz vezetô egy- és kétszintes átjárókat a telepen élôk csak „sóhajok hídja”-ként emlegetik. Hasonló, de háromszintes híd köti össze az irodaházzal a B épületet is. A szenes, a jeges, meg a fûszeres A telepen született lakók elmondása szerint a háború elôtt igazi, egymást segítô közösség élt ezekben a házakban. Az emberek büszkék voltak arra, hogy ide tartoznak, akkoriban még rang volt a „nyolcház”-ban lakni. Olyan volt itt az élet, mint egy faluban. Minden család ismerte a másikat. A gangon vagy a fák alatt nagy kártyacsaták dúltak. A férfiak mind a MÁV-nál dolgoztak. Egy fizetésbôl is meg lehetett élni. Az asszonyok kivétel nélkül otthon maradtak. Minden házban tíz-tizenkét gyerek lakott. A fiúk a Bezerédy utcába, a lányok a Köztársaság térre jártak iskolába. A házak közötti hosszú grundon mindig akadt játszótárs, sosem volt üres az udvar. A háború elôtt egy ideig cipészmûhely, fodrászat, sôt apró fûszerüzlet is mûködött itt, de a lakók fôként a Garay vagy Teleki téri piacra jártak vásárolni. Komolyabb üzlet sosem élt meg sokáig a telepen. Idôvel mindenki tönkrement, aki kereskedést nyitott, a vasutasok ugyanis csak azért sem vásároltak nála, nehogy jobban éljen, mint ôk. Hosszú idôn át lovaskocsik hordták a szenet a Józsefvárosból. A tüzelô számára kialakított dobócsúszdák ma is megtalálhatók a pincékben. A pályaudvar környékén mindig akadt néhány segédmunkás, aki egy kevés pénzért felhordta a lakásokba a vasutasoknak kedvezményesen értékesített tüzelôt. A rendszeresen idelátogató jeges a hatvanas évektôl kezdve már Csepel teherautóval érkezett. A háború után az udvar – a gyerekek nagy örömére – egy ideig hordárkocsikkal volt tele. A nyugalomra vágyó lakók gyakran zúdítottak vizet a zsivajgó kölykök nyakába. A csínytevések a vidámnak éppen nem mondható ötvenes években sem maradtak el. A srácok áprilisi tréfa gyanánt az egyik éjjel valamennyi lakás lábtörlôjét egy kupacba hordták az udvaron. A bosszús lakók napokig keresgéltek, mire rábukkantak sajátjukra. A mára már beépített hosszú udvaron szinte sosem állt meg a labda. 1891-ben a „nyolcház” egyikében látta meg a napvilágot Tóth Potya István , a Nemzeti Sport Club, majd Ferencvárosi Torna Club 19-szeres válogatott labdarúgója. Azt, hogy a „nyolcház” hatalmas udvara a magyar labdarúgás hôskorának egyik legjobb termôtalaja volt, mi sem bizonyítja ékesebben, mint hogy a házak lépcsôházainak csapatai között zajló bajnokságból egy ma is létezô budapesti sportegyesület nôtt ki. 1911 tavaszán ugyanis Király Géza kezde ményezésére e házak között alakult meg a Budapesti Vasutas Sport Club. A télre korcsolyapályává alakított grund helyén a húszas években egy földszintes házat emeltek. A laktanyához hasonló épületben azok a kalauzok töltötték az éjszakát, akik szabadnaposak voltak, vagy már nem volt érdemes hazatérniük a munkakezdés elôtt. A MÁV a kalauzok késôbb elbontott otthona helyén még a háború elôtt felépített egy kilencedik házat, az irodai kapacitás növelésének szándékával. Az egyszerû, dísztelen B épület idôvel a közösség központjává vált. Alagsorában (ma is mûködô) üzemi konyha, földszintjén óvoda, emele-14 BUDAPEST 2007 szeptember
