Budapest, 2007. (30. évfolyam)
8. szám augusztus - Buza Péter: Bádoglap is tud mesélni - Elépített örökségünk
A Gazdák Biztosító Szövetkezetét 1899-ben alapították azok a befektetôk (s a mezôgazdaság részben kockázatmentessé tételén fáradozók), akik nem voltak megelégedve más társaságok fôleg tûz- és jégkárok megtérítésével kapcsolatos tevékenységével. Tették ezt persze abban a reményben, hogy maguk is jelentôs haszonra tesznek szert a parasztok megélhetését fenyegetô veszedelmek terhének részbeni átvállalásával. Elvégre egy biztosító, akárhogy nézzük, nem jótékony célú, hanem ellenkezôleg, keményen üzleti vállalkozás. A mûködés elsô évtizedének adatai azt mutatják, hogy a budapesti székhelyû intézménynek sikerült is megszereznie sokak bizalmát, amibôl következôen jelentôs öszszeg maradt évrôl-évre a kasszában, részben annak köszönhetôen, hogy az alapítás után kilenc esztendôvel az életbiztosítás is bekerült ajánlataik körébe (késôbb aztán, a harmincas években – amely évkörbôl a Bádoglap is tud mesélni Elépített örökségünk Buza Péter Néhány hete egy egri régiségkereskedésben bukkantam arra a festett bádoglapra, amely hajdan egy pesti székhelyû s vidéki érdekeltségû biztosítási intézet tépônaptárát keretezte. A boltos szokásos beszerzô körútjai egyikén vette, valahol az Alföldön. Oda nyilvánvalóan reklámajándékként jutott, bizonnyal az ország számos más pontjára is. A kompozíció fô motívuma az egyetlen épület a Kálvin tér délkeleti fertályán, amely túlélte a valamikor egységes arculatára mért, ismétlôdô pofonokat. 30 BUDAPEST 2007 augusztus fotó: Sebestyén László