Budapest, 2007. (30. évfolyam)
7. szám július - B. Varga Judit: Élelmiszerbiztonság a 110 éves vásárcsarnokokban
34 BUDAPEST 2007 július betartását volt hivatott ellenôrizni. Az egységes élelmiszertörvény hiánya miatti visszásságokról írt jelentéseikkel a mindennapi gyakorlat oldaláról sürgették a honatyákat a jogszabály mielôbbi pótlására. Az élelmiszerek „egészségrendôri” ellenôrzését a hús- és hentesáruk esetében a központi vásárcsarnok húsvizsgáló állomásának állatorvosai végezték, míg a tej- és tejtermékek összetételét az 1899-ben létrehozott Budapest Székesfôváros Vegyészeti és Élelmiszervizsgáló Intézet kontrollálta. A két ellenôrzô szerv egymás mellett mûködött, ami azt jelentette, hogy az orvosi, illetve vegyészi vizsgálat alá nem került, viszont gyanúsnak ítélt élelmiszereket a felügyelôk azonnal a megfelelô szakemberhez irányították, ugyanakkor gondoskodtak az ellenôrzés során kifogásolt áruk elkobozásáról. Az egyre nagyobb mennyiségû árufelhozatal rövid idôn belül az ellenôrzés személyi és infrastrukturális feltételeinek bôvítését igényelte. Közben a kereskedôk kérésére fokozatosan enyhítettek az egyes élelmi cikkek egymástól elkülönített árusítását elôíró, ma talán túlzottnak tûnô szabályokon (pl. 1904-tôl igazgatói utasítás engedélyezte a zöldségek és a gyümölcsök együttes árusítását). 1899-tôl külön altisztet alkalmaztak a mozgóárusok ellenôrzésére. Fô feladata volt az árus állandó helyen történô letelepedésének megakadályozása és a közfogyasztásra alkalmatlan termékeinek kiszûrése. 1902-ben minden csarnokot saját vegyészeti laboratóriummal szereltek fel az élelmiszervizsgálat idejének lerövidítése céljából. Ezenkívül létrehozták a vásárcsarnoki vegyész munkakörét, a gyanús cikkek gyorsabb és megbízhatóbb elkülönítése végett. Az ellenôrzést végzô személyzet továbbképzését kiemelten kezelték. Rendszeresek voltak a Vegyészeti és Élelmiszervizsgáló Intézet szakemberei által tartott elôadások. Az elôadások tartalma a leggyakrabban hamisított élelmiszerek, a tej- és tejtermékek vizsgálati módszereinek ismertetésére épült. Az élelmiszerbiztonság és higiénia körébe tartozó csomagolás és tárolás, hulladékkezelés, környezetszennyezés és járványmegelôzés érdekében szintén komoly elôrelépések történtek. A vegyészek, felügyelôk és tisztek munkájának a középpontjában a tejellenôrzés állt. Elôterjesztésükre hamar, 1900-ban megszületett az a tanácsi határozat, amely a tejesedények egységes megjelölését és biztonságos zárhatóságát írta elô. A leplombált tejszállító- és tároló eszközök egyúttal a minôséget is garantálták. Az a gyakorlati tapasztalat ösztökélte az ellenôröket az elôterjesztés megtételére, hogy az árusok rendszeresen a lefölözött tejet tartalmazó edényt látták el „teljes tej” felirattal, s csak a hivatalos közeg közeledtével cserélték ki az edényre ragasztott cédulát. A termék minôségét megôrzô korszerû csomagolási és tárolási lehetôségeket folyamatosan propagálták mind az eladóknak, mind a termelôknek. Példának az amerikai, svéd és tiroli osztályozási, csomagolási és szállítási szokásokat állították. Ezt a légmentesen záródó, fenyôdeszkából készített hordós, illetve ládacsomagolás képviselte a gyümölcsök esetében. Természetesen belsejüket vattával vagy faforgáccsal bélelték ki, s ezen felül egyenként színes, puha papírba csavarták a fajgyümölcsöt. (A telente Budapestre szállított tiroli körte és alma ennek köszönhetôen ôrizte meg „legszebb állapotát.”) A hiba csak ott volt, hogy a magyar termelô egyelôre nem tudta hol beszerezni az olyannyira ajánlott, modernnek mondott csomagoló eszközöket. Maradt számára a vesszôbôl font puttony, illetve kosár. Bár az is igaz, hogy ezek kibélelése, az élelmiszer megóvása kevésbé függött a pénztárca vastagságától, sokkal inkább a mentalitásbeli rossz szokások hatalmától. A szabályrendelet ellenére a vásárcsarnok-igazgatónak újra és újra el kellett rendelnie az újságpapírba történô csomagolás és az áru lópokróccal való letakarásának tilalmát, sôt figyelmeztetnie kellett a földrôl való árusítás tilalmára is. Az árusokat kötelezték raktári készletük havonkénti átválogatására, s a rohadó és kellemetlen szagot árasztó darabok eltávolítására. Egészségügyi és vásárrendôri feladat volt a halak csarnokbeli pikkelyezését tiltó szabály betartatása is. A hanyagul a csatornákba és lefolyókba dobott halpikkelyek rontották a csarnok levegôjét. Az eladókat jellemezte az az evidenciának tûnô, ugyanakkor igazgatói jogkörben hozott határozat, amely megtiltotta és büntette a romlott élelmiszerek forgalomba hozatalát. Szintén a közegészség ellen vétett az a személy, aki a szemétgyûjtô kosarakból vagy tartályokból összeszedte a számára még használhatónak vélt hulladékot. A vagyontalan guberálókat a vásárcsarnoki szabályrendelet 83. §-a alapján lehetett volna megbírságolni; fizetésképtelenségük miatt azonban a kihágásról szóló jogszabályra hivatkozva átadták ôket a rendôrségnek. Az intézmény vezetôi a kereskedôi és fogyasztói igényesség emelése érdekében igyekeztek minden tôlük telhetôt megtenni. Ugyanakkor kevésbé érthetô módon a hússzállítás primitív rendszere hosszú évekig senkinek nem szúrt szemet. A közvágóhídról a központi csarnokba került hús szállítási körülményeinek elôírásáról a szabályrendelet megalkotói megfeledkeztek. Így történhetett meg, hogy a fuvarosok gyakran a húson ülve, koszos, fedetlen szekereken, az árut az utca porának és szennyének kitéve végezték munkájukat. Csak 1910 augusztusától kötötték iparigazolvány kiváltásához a húsfuvarozást, tételesen felsorolva a kocsik kötelezô tartozékait (horganybádoggal fedett belsô, vízhatlan, rögzíthetô ponyva, lehajtható oldalak, a húsfélék keveredését és rendetlen szállítását megszüntetô húsfogasok, névvel ellátott cégtábla), és elrendelve azok rendszeres tisztán- és karbantartását, valamint a lovak ápolását. Ettôl kezdve az egészségügyi- és vásárrendészet feladata lett a fuvarosok ellenôrzése is. Szintén a rendre, tisztaságra és közegészségre utaló lépés volt az árusok kiskorú gyerekeinek kiutasítása a csarnokokból. A zajongó, rohangáló, zöldséghalmokra felmászó, néha egy-egy gyümölcsöt elcsenô kis vagányok viselkedését hamar megelégelte a rendészet. A kismama-kofákat szintén „megrendszabályozták”: csak az erre kijelölt ôrszobában szoptathatták és pelenkázhatták gyerekeiket. Hiányzó paragrafusok – „élelmiszerbizonytalanság” Átfogó élelmiszertörvény hiányában, annak megszületéséig az 1895. XLVI tc. gondoskodott a tej és tejtermékek, az állati zsiradékok, az olajok, a liszt és gabonafélék és a paprika hamisításának meggátlásáról. A törvény meghatározta az egyes élelmi cikkek százalékos összetételét, megalkotva ezáltal a hamisítatlan élelmiszer fogalmát. 1895 óta több, a mesterséges és festett élelmiszereket érintô rendeletekkel egészült ki a jogszabály. Közben az újságok méregkeverésrôl, hamisításról cikkeztek. A szakemberek és a társadalom jelzései cselekvésre ösztönözték az ország vezetô politikusait. A koalíciós kormány belügyminisztere, ifj. Andrássy Gyula 1908-ban felszólítot -
