Budapest, 2007. (30. évfolyam)
6. szám június - Hadnagy Zoltán: Pécs és a Zsolnay
Mi a teendô? Ezt a kérdést sokan feltették az elmúlt években Pécsett. A kérdésre adott válaszok közül azonban az igazi kitörési pontot elsôsorban az EKF-projekt – és a vele járó, európai uniós pénzekkel nyomatékosított fejlesztés – kínálta. Az Európa Kulturális Fôvárosa pályázat megnyerése lehetôséget nyújt a városnak arra, hogy lépést váltson. Építkezni kellett és kell, s nem is házakat elsôsorban, hanem azt az ôsi megyeközpontot mindig is jellemzô szellemiséget, polgári attitûdöt, amelyet joggal a pannon kultúra hagyományaként tartanak számon. Erre nagyívû tervek is születtek, s ezekbôl állt össze a pályázat anyaga. Az öt nagy projektrôl írt már a BUDAPEST, akkor, amikor Pécs a pályázatot megnyerte, ezúttal csak a Zsolnay Kulturális Negyedrôl essék szó. Azaz magáról a Zsolnay gyárról és arról, amit az új helyzet jelent. Ha szóba kerül a márkanév, a kicsit is hozzáértôk azonnal a párizsi, bécsi és a többi világkiállítást emlegetik, amelyeken ez a mûhely világhírnevet szerzett magának s a magyar mûvészi iparnak. Európa akkor a Guermante -ok, a Thibauld -k, a Buddenbrookok békebeli, gazdag fôúri és nagypolgári világa volt, legalábbis ami az igényeket és a vásárlóerôt illeti. Ez a divat s termékei utolsó föllobbanásai annak a végletekig finomodott mûvészetnek, melyet aztán gyökeresen átalakított a két háború utáni új világ. A Zsolnay a város emblematikus területe, modern kori fejlôdésének jelképe, de a hajdan kétezer embernek munkát, kenyeret adó gyárban ma alig négyszázan dolgoznak, a termelés egy része megszûnt, és üzemcsarnokok állnak üresen. A város keleti kapujában álló épületegyüttes különleges, zömmel mûemléki védettség alatt álló épületei, hajdan ragyogó pirogránit tetôcserepei, szobrai és térplasztikái, nincs rá jobb szó: lehasználtak. A terület teljes építészeti, kertészeti és funkcionális revitalizációra, újraélesztésre vár. 2006. január 16-ig az ÁPV Rt, illetve az MFB tulajdona volt, utána Pécs tulajdonába került (99,6 százalékban). A korábbi tulajdonos már 2000-ben foglalkozott az egész ingatlan, illetve az üzem rehabilitációjával, de lényegi változás nem történt. A korábbi félresikerült dolgozói privatizációt gyors tulajdonosváltások követték, az egyikbôl még per is lett. A kilencvenes években az volt a technikája a problémák megoldásának, hogy újra és újra lecserélték a menedzsmentet. Volt olyan év, amikor négy vezetôi garnitúra is megfordult az üzem élén, s közülük olyan is akadt, aki egy hónap után vette a kalapját, és állt tovább. Eközben a masszagyártást már korábban, a szigetelôgyártást pedig 1999-ben megszûntette, felszámolta a tulajdonos. – Ez utóbbi jó vagy rossz döntés volt? – kérdezem Kovács Gyulától, aki hét éve ül a vezérigazgatói székben. − A nézôponttól függ. A gyár levágta az egyik lábát, s ez mindig kockázatos lépés, gazdaságossági szempontból viszont mégis szerencsésnek bizonyult, mert a cég elavult infrastrukturális bázisán, a magas nyersanyag-hányaddal és drága energiával nem lehet gazdaságosan termelni. − Milyen marsrutával vette át a gyár irányítását? – Amikor idejöttem, éppen kezdôdött a reorganizáció. A vállalatot szétszedték három részre, egy örökségkezelô kht-re, egy újonnan megalakult manufaktúrára – ez vitte tovább a porcelántermelést –, s egy vagyonkezelô cégre. Az egész átszervezést egy év alatt kellett volna befejezni, de ez, a már említett per miatt, nem sikerült. Ekkoriban indult be az Európa Kulturális Fôvárosa projekt elôkészítése is, és megindult a harc, hogy a Zsolnay, mint Pécs egyik meghatározó jelképe, a városé legyen. Közben egyre csökkent a létszám, s miután az ipari porcelán gyártása megszûnt, az üres mûhelyekkel és épületekkel valamit mindenképpen kezdeni kellett. Számtalan ötlet született. Az újjáélesztésre a PÉCSÉPTERV megvalósíthatósági tanulmánya tett javaslatot. A történeti Zsolnay Gyár mintegy öt hektár területén, az üresen álló, illetve alacsony intenzitással hasznosított, mintegy 21 ezer négyzetméter, zömében mûemléki védettség alatt álló épületegyüttest, a 15 ezer négyzetméteres parkot, a 27 ezer négyzetméternyi szilárd burkolatú utat, a díszudvart és az egy kilométernyi díszkerítést kell rendbehozni. S a rehabilitációnak a termelô tevékenységre is ki kell terjednie. A Zsolnay mint márkanév, jó lehetôséget kínál arra, hogy Pécs kulturális márkanevévé szélesítsék. Ezzel kölcsönös szinergiák létesíthetôk a kultúra, a mûvészet különbözô területei között – jól szervezett programokkal. A tervek szerint a rekonstrukció és rehabilitáció során átrendezett funkciójú épületekbe költözik majd a Kortárs Mûvészeti Központ, az Ipartörténeti Múzeum, a Mûvészeti Felsôoktatási − Alkalmazott Mûvészeti Intézet, a Kreatív inkubátorház – és persze maga a Zsolnay Múzeum. ● Pécs és a Zsolnay Hadnagy Zoltán 36 BUDAPEST 2007 június VENDÉGOLDAL
