Budapest, 2007. (30. évfolyam)

1. szám január - Rokob Tibor: Ötven év kesztyűben

22 BUDAPEST 2007 január A ma is dolgozó kesztyûsök többsége rokoni örökségként vitte tovább a boltot. Ágnes az egyetlen, aki kizárólag a saját ere ­jébôl és szorgalmával vált igényes, s szó szerint kézmûves iparossá. Igaz, kesztyûs az ô családjában is akad. Keresztszülei Óbudán, a Vörösvári úton dolgoztak. Nélkülük talán sosem választotta volna ezt a szakmát. Szavai szerint a varrás so­sem állt közel hozzá, ám a boltban látott holmik és elsô csatos kesztyûje már mint kislányt elvarázsolták. Az ötvenes évek közepén Ducha Rezsô és neje Óbudáról a Belvárosba költözött, miután egykori mesterük, Ungár László – elôkelô Kristóf téri üzletét rájuk hagyva – kivándorolt Amerikába. Az idô tájt nagy keletje volt ennek a speciális ruhadarabnak: a szom­szédban Papváriné Kaderer Ilona , a Kígyó utcában Pikler Fruzsina is szépen megélt a kesztyûsségbôl. Ágnes még tizenöt éves sem volt, amikor egy temetés Bácskába szólította a családot, s a házaspár ôt kérte meg, álljon be a pult mögé. Nem gondolta, hogy ez a nap dönti majd el a sorsát. Történt ugyanis, hogy az egyik kuncsaft kezére hosszú lett a felpró­bált holmi hüvelykujja. Az alkalom szülte iparos azonban nem hagyta annyiban a dol­got. Kézzel rövidebbre varrta kesztyût, és néhány órán belül már el is adta a visszatérô asszonynak. Ahogy az eset híre elterjedt a környéken, minden kesztyûs saját bolt­jában szerette volna látni a fiatal lányt. Ô azonban nem hagyta el a Kristóf téri bol­tot, s kitanulta a szakmát. Az akkor még önálló Kispesti Kesztyûs Ipariskola tanulójaként sajátította el az „ujjtyû” készítésének fortélyait. Az iskolát 1958-ban fejezte be, ám a hatva­nas évek elején született gyermekei mi­att egy idôre távol került a kesztyûktôl. A Kristóf téri bolt is megszûnt, ma már nyoma sincs a hajdani üzletnek. Ágnes ezekben az években csirkéket és kacsá­kat nevelt a család óbudai házában. Ám a saját üzlet gondolatáról sosem mondott le. Rendszeresen bedolgozott egy szövet­kezet számára. Éjjelente férje regényeket olvasott fel neki, nehogy elaludjék a gép mellett. Mestervizsgáját harmincöt évesen tette le. Budapesten már ekkor is csak tizenhárman foglalkoztak ezzel a divatcikkel. Átlagéletkoruk jócskán meghaladta a hetvenet. Ennek ellenére Ágnes – amint hírét vette az elsôként megüresedô mûhelynek – valamennyi baromfijától megszabadult, és az értük kapott pénzt az üzletbe fektette. A tizennyolc négyzetméteres boltot éveken át egy idôs cipészasszony bérelte. Emlékét egy itt hagyott háromlábú susz­terszék ôrzi. Az ipart kiváltó új bérlôt az elsô alkalommal még bedeszkázott ajtó és ablak várta. Nem volt semmi, amit ne kellett volna felújítani. Az üzlet mai képét férje és apósa alakította ki. A bel­sô berendezési tárgyakon kívül az ô ke­zük munkáját dicséri a cégtábla, a külsô védôrács, valamint neonnal díszített apró kis kirakat is. A boltba lépve öt lépcsô ve­zet lefelé. Jobbra tükör lóg a falon, alatta kicsiny asztal, székekkel. A bejárat fölötti sarokpolcon halkan szól a televízió. A tü­kör mellett Ágnes nagy zöld mesterlevele díszeleg. Balra hosszú üveges pult, benne bôrök, csatok, egyéb kellékek. Mögötte fi­ókokkal teli patinás szekrény áll. Minden rekeszében másféle színû és fajtájú pár vár reménybeli tulajdonosára. Az üzlet hátsó részét vörös függöny takarja. A fura szerszámokkal teli hátsó munkapad alatt a kesztyûsmester hatalmas testû kutyája fekszik. Doris minden nap együtt érkezik és távozik a gazdájával. Ötven év kesztyûben szöveg: Rokob Tibor, fotó: Sebestyén László A húszas, harmincas évek Budapestje még a kalaposok, nyakkendôsök és más, ügyes kezû mesteremberek apró üzleteivel volt tele. Ehhez hasonló mûhelyek ma már csak elvétve, ha akadnak. Állandó vevôkörrel rendel­kezô kesztyûs is mindösszesen öt varr az egész városban. Ezek egyike Stadler Ernôné, aki éppen harminc éve nyitotta meg üzletét a terézvárosi Damjanich utca 26-os számú, patinás bérházának alagsori mûhelyében. A MESTERSÉG DICSÉRETE forrás: FSZEK Budapest Gyûjtemény A Kígyó utcai régi üzlet

Next

/
Thumbnails
Contents