Budapest, 2007. (30. évfolyam)

6. szám június - Kolundzsija Gábor: A rakodópart kövei

és 1875 végéig nagyjából be is fejezték. 1875-ig Budán a Margit hídtól a Rudas fürdôig, Pesten szintén a Margit hídtól a Fôvámházig épült ki a rakpart. A pesti oldalon hossza ekkor három és fél, a bu­dain három kilométer volt. Az 1876. évi árvíz után a felsô partfala­kat az addigi +8,58 méteres magasságról elôször +9,21 méterre, majd késôbb (1892-ben) faragott kô mellvédfalak alkalmazá­sával +10,0 méterre emelték, ami mind a mai napig elegendônek bizonyult. A munkálatok ezután folytatódtak, elôbb déli, majd északi irányban. Az elsô világháborúig Budán a Margit hídtól a Bertalan Lajos utcáig, Pesten a Dráva utcától a Déli összekötô vasúti hídig épültek ki a rakpartok, és a Margit-szi­get körül is elkészült a végleges, rézsûs partfal. A rendszer teljes hossza ekkorra meghaladta a 16,5 kilométert. A háború azonban a programot hosszú idôre megakasztotta. A harmincas évek közepétôl azután elôbb a Horthy Miklós (Petôfi) híd, majd az Árpád híd építésé­vel kapcsolatban folytatódott. Akkor – a kikötôk felépítését követôen – a rakparto­kat végre sikerült megszabadítani a nagy tömegû teherforgalomtól is, a városké­pet csúfító raktárakat pedig lebontották. A Duna fôvárosi partszakaszának kiépí­tése végül a második világháború után fejezôdött be, bár persze azóta is folytak átépítési és felújítási munkálatok. A hatvanas évek óta a rakpartokat egyre inkább a gépkocsiforgalom uralja. Ezért az 1980-as években az alsó rakpartok kockakô burkolatát fokozatosan aszfalt­ra cserélték, és szalagkorlátokat helyez­tek el. Az alsó rakpartok alatt jelentôs közmûvezetékeket is elhelyeztek. Vásár a Dunánál Már a 19. században is voltak „parkolási” problémák, de ezek a Dunán jelentkeztek. A kereskedelem fellendülésével a folyó­part is egyszeriben szûkké vált. Pestnek s Budának sürgôsen szabályoznia kellett a kikötôhelyek használatát. A partvonalat rendeletben osztották fel az egyes hasz­nálók között. Az igénylôk a kijelölt sza­kaszt a várossal kötött szerzôdés alapján vehették igénybe, bérleti díjat fizettek. Közben folyamatos és intenzív hórukk­munka zajlott, még az elôkelô belvárosi szakaszokon is. A testedzésre is gondol­tak: a fôvárosi Duna-szakaszt mintegy száz évig hajóuszodák színesítették. Nehéz volt régen errefelé fotózni anélkül, hogy a rakodás meg ne jelen­jen a képen. A teherszállító uszályok és dereglyék több sorban, helyenként fer­dén, magyarán szólva „slichtolva” hor­gonyoztak le. Az érkezô árut általában kézi erôvel, a hajótól lefektetett palló­kon át vitték ki a partra, szükség esetén daruk is segítettek. A rakpartok nemcsak a nagy-, de a kis­kereskedelemnek is helyet adtak. Ideális terepnek bizonyult a kiépített partrész el­adni, vásárolni. Jöttek is a terményeket szál­lító bárkák, egy idôben menetrendszerû „kofahajók” is közlekedtek. A vízig eresz­kedô lépcsôsor, a „pihenôkkel” nagyon is alkalmas volt ezekre a funkciókra, amit a korabeli képek tanúsága szerint ki is hasz­náltak: egymást érték a piacok a pesti bel­városi Duna-parton. A nyüzsgô sokadalom és a megkapó háttér a fotográfusok számá­ra mindig is kedvelt téma volt, de festôin­ket is megihlette: sok fénykép és számos látványos alkotás maradt ránk, melyek a valamikori eleven életet mutatják. Az 1930-as években, a Csepeli Szabad­kikötô felépítése után a teherforgalom kikerült a belsô városi szakaszokról. A Duna-partot csúfító raktárak lebontását követôen a rakpart a rövid idôre város­fotó:Varga-Ötvös Béla A Belgrád rakpart az Erzsébet hídról 8 BUDAPEST 2007 június forrás: BTM Kiscelli Múzeum A Központi Vásárcsarnok gyümölcspiaca a pesti alsó rakparton (ismeretlen felvétele, 1930-as évek)

Next

/
Thumbnails
Contents