Budapest, 2007. (30. évfolyam)
6. szám június - Kolundzsija Gábor: A rakodópart kövei
és 1875 végéig nagyjából be is fejezték. 1875-ig Budán a Margit hídtól a Rudas fürdôig, Pesten szintén a Margit hídtól a Fôvámházig épült ki a rakpart. A pesti oldalon hossza ekkor három és fél, a budain három kilométer volt. Az 1876. évi árvíz után a felsô partfalakat az addigi +8,58 méteres magasságról elôször +9,21 méterre, majd késôbb (1892-ben) faragott kô mellvédfalak alkalmazásával +10,0 méterre emelték, ami mind a mai napig elegendônek bizonyult. A munkálatok ezután folytatódtak, elôbb déli, majd északi irányban. Az elsô világháborúig Budán a Margit hídtól a Bertalan Lajos utcáig, Pesten a Dráva utcától a Déli összekötô vasúti hídig épültek ki a rakpartok, és a Margit-sziget körül is elkészült a végleges, rézsûs partfal. A rendszer teljes hossza ekkorra meghaladta a 16,5 kilométert. A háború azonban a programot hosszú idôre megakasztotta. A harmincas évek közepétôl azután elôbb a Horthy Miklós (Petôfi) híd, majd az Árpád híd építésével kapcsolatban folytatódott. Akkor – a kikötôk felépítését követôen – a rakpartokat végre sikerült megszabadítani a nagy tömegû teherforgalomtól is, a városképet csúfító raktárakat pedig lebontották. A Duna fôvárosi partszakaszának kiépítése végül a második világháború után fejezôdött be, bár persze azóta is folytak átépítési és felújítási munkálatok. A hatvanas évek óta a rakpartokat egyre inkább a gépkocsiforgalom uralja. Ezért az 1980-as években az alsó rakpartok kockakô burkolatát fokozatosan aszfaltra cserélték, és szalagkorlátokat helyeztek el. Az alsó rakpartok alatt jelentôs közmûvezetékeket is elhelyeztek. Vásár a Dunánál Már a 19. században is voltak „parkolási” problémák, de ezek a Dunán jelentkeztek. A kereskedelem fellendülésével a folyópart is egyszeriben szûkké vált. Pestnek s Budának sürgôsen szabályoznia kellett a kikötôhelyek használatát. A partvonalat rendeletben osztották fel az egyes használók között. Az igénylôk a kijelölt szakaszt a várossal kötött szerzôdés alapján vehették igénybe, bérleti díjat fizettek. Közben folyamatos és intenzív hórukkmunka zajlott, még az elôkelô belvárosi szakaszokon is. A testedzésre is gondoltak: a fôvárosi Duna-szakaszt mintegy száz évig hajóuszodák színesítették. Nehéz volt régen errefelé fotózni anélkül, hogy a rakodás meg ne jelenjen a képen. A teherszállító uszályok és dereglyék több sorban, helyenként ferdén, magyarán szólva „slichtolva” horgonyoztak le. Az érkezô árut általában kézi erôvel, a hajótól lefektetett pallókon át vitték ki a partra, szükség esetén daruk is segítettek. A rakpartok nemcsak a nagy-, de a kiskereskedelemnek is helyet adtak. Ideális terepnek bizonyult a kiépített partrész eladni, vásárolni. Jöttek is a terményeket szállító bárkák, egy idôben menetrendszerû „kofahajók” is közlekedtek. A vízig ereszkedô lépcsôsor, a „pihenôkkel” nagyon is alkalmas volt ezekre a funkciókra, amit a korabeli képek tanúsága szerint ki is használtak: egymást érték a piacok a pesti belvárosi Duna-parton. A nyüzsgô sokadalom és a megkapó háttér a fotográfusok számára mindig is kedvelt téma volt, de festôinket is megihlette: sok fénykép és számos látványos alkotás maradt ránk, melyek a valamikori eleven életet mutatják. Az 1930-as években, a Csepeli Szabadkikötô felépítése után a teherforgalom kikerült a belsô városi szakaszokról. A Duna-partot csúfító raktárak lebontását követôen a rakpart a rövid idôre városfotó:Varga-Ötvös Béla A Belgrád rakpart az Erzsébet hídról 8 BUDAPEST 2007 június forrás: BTM Kiscelli Múzeum A Központi Vásárcsarnok gyümölcspiaca a pesti alsó rakparton (ismeretlen felvétele, 1930-as évek)
