Budapest, 2007. (30. évfolyam)
6. szám június - Kolundzsija Gábor: A rakodópart kövei
lakóké lehetett. Tragikus, hogy kevéssel ezután jött a háborús rombolás. A helyreállítás idôszakában a partok az újjáépítéshez szükséges nagy tömegû építôanyag lerakóhelyei voltak. Az ötvenes években a legfrekventáltabb belvárosi szakaszokon is ott éktelenkedtek a sóderhegyek. Mire ettôl is megszabadultunk, a rakpartokat a gépkocsik foglalták el, és azóta is megszállva tartják, gyakorlatilag elzárva a Dunát a város közönségétôl. Egy nagyvárosban szükség lehet olyan területekre, amelyeken összenyalábolva átvezethetô a máshol zavarónak számító forgalom – meglepô azonban, ha a közlekedést tervezô szakágazat úgy látja, hogy a Vár alatti Duna-part, a fôváros közepére esô rakparti ív ilyen terület. (Fleischer Tamás: Budai rakpart – nagyívû irányváltás. Budapest, 2004. évi 2. szám.) Utak a folyóhoz A Fôvárosi Közgyûlés 1999. április 29-én tárgyalta a budai Duna-parti fôgyûjtô csatorna kiépítését, amit összekapcsoltak a budai alsórakparti út kiszélesítésével. A képviselôk beruházási célokmányt fogadtak el ennek megvalósításáról. Ezután Budapest megrendelte a budai oldal közlekedési helyzetének rendezését szolgáló tanulmányt. Elkészítôi a budai alsó rakpart 2x2 sávosra bôvítésében látták a gépkocsiforgalom átvezetésének megoldását. 2003-2004-ben folyamatos és éles nyilvánosságot kapott az ügy: minden addiginál több publikáció látott pro és kontra napvilágot a témáról. Erôsödött a civil szervezetek összefogása és a lakossági tiltakozás is. Ennek dacára 2004 októberében a közgyûlés elfogadta a rakpartszélesítés tervét, annyi változtatással, hogy a plusz két sáv a jelenlegi kettô alá került volna. A koalícióba tömörült civil szervezetek – a Budapest Világörökségéért Alapítvány, a Levegô Munkacsoport, a Magyar Urbanisztikai Társaság és a Védegylet – ekkor az ICOMOS-hoz (mûemléki világszervezet, a Világörökség háttérintézménye) és az UNESCO-hoz (az Egyesült Nemzetek Képzési, Tudományos és Kulturális Szervezete) fordultak segítségért, attól tartván, hogy az átgondolatlanul, erôbôl végrehajtott „fejlesztés” nyomán jóvátehetetlen károk érik a várost és lakóit. Az ügyben a Budapest Világörökségéért Alapítvány értesítette a párizsi UNESCO Világörökségi Központot (World Heritage Centre, WHC). A WHC vizsgálatot indított a rakpart tervezett szélesítésének a világörökségi értékekre várható hatásáról. Ennek nyomán a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma egy tanácskozás megrendezésérôl döntött, ami UNESCO és ICOMOS szakértôk bevonásával 2005. március 21-22-én zajlott le, a szélesítés terveit kidolgozó FÔMTERV székházában. A meghívott külföldi szakértôk a helyzet alapos áttekintése és elemzése után júliusi szakvéleményeikben egyöntetûen elutasították a városvezetés tervét, és a rakparti forgalom további növelése helyett annak jelentôs csökkentését javasolták. Az ajánlás egyértelmûen állást foglalt a forgalmi út bôvítése és a védmû más szerkezettel tervezett áthelyezése ellen is. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága azt is világossá tette, hogy a hivatalos koncepció érvényesítése esetén a budai panoráma a veszélyeztetett világörökségek listájára kerül. Ennek hatására a fôvárosi döntéshozók elálltak eredeti terveiktôl. A korábban civil szakértôk által kidolgozott és többször a városvezetés figyelmébe ajánlott fejlesztési elgondolások felbukkanása a fôváros terveiben óriási jelentôséggel bír, hiszen ilyen, gyökeresen új paradigmákra épülô közlekedéspoliti-9 BUDAPEST 2007 június A budai Duna-part a Várral (ismeretlen felvétele, 1938) forrás: MNM Történeti Fényképtár A Várkert rakpart az Erzsébet hídról fotó: Varga-Ötvös Béla
