Budapest, 2007. (30. évfolyam)
5. szám május - Hidvégi Violetta: A fal mellett és a fal mögött
Ismeretlen terepen jó szolgálatot tesz a térkép, akkor is, ha nem térben: idôben mozgunk. A helyszínrajz (ÉB 21/1868) 1866 júniusában készült, a mai Múzeum körút (Ország út) – Rákóczi út (Kerepesi út) – Puskin utca (Öt Pacsirta utca) – Bródy Sándor utca (Fôherceg Sándor utca) által határolt tömböt mutatja. A Kelet-Nyugat üzletközpont, délebbre az ELTE BTK épületei állnak most ezen a területen. Mi volt itt 140 évvel ezelôtt, amikor régi füvészkertnek és Beleznay-kertnek hívták a Rákóczi út és az egyetemi épületek közötti területet? Nagy jövô elé nézô épületek a Kerepesi út mentén, rövid életûre tervezettek az Ország út fala mögött. Borsos József és Doctor Albert fényképészmûtermébe csalogat bennünket Fekete Dániel asztalosmester kirakatszekrénye az Ország út falában (ÉB 701/1863). Lépjünk be az állatgyógyintézethez közelebb esô kapun az egykori füvészkertbe. 1809-ben a Belvárosból, a ferencesek kertjébôl költözött ide az egyetemnek ez az élô intézménye, és közel négy évtizeden át szolgálta itt a tanulni vágyókat. József nádor javaslatára aztán 1847-ben megvásárolták a hajdani Festeticskertet (mai címe Illés utca 25.) és oda telepítették tovább. A kiköltözéssel felszabadult területen nem annyira a díszlô növényzet, mint inkább a szórakoztató ipar vállalkozói virágoztak már a 19. század közepén. Az egyetem mint tulajdonos adta bérbe különbözô bérlôknek a területet, köztük a fôbérlô Borsos és Doctor társulásának. Az 1864-ben kibôvített fényképészmûterem közvetlenül a fal mögött csalogatja a nagyérdemût díszes várótermével. Tegyünk eleget a szíves ajánlatnak, és készítessük el mûtermi portrénkat az akkori divat szerinti vizitkártya formátumban (6x9 centiméter), hogy a leghûbb képet adhassuk magunkról a hozzánk közel állóknak. Lehet, hogy „borsos áron, de legalább doktori pontossággal” készül el így a névjegyként is használható fényképünk. 35 BUDAPEST 2007 május A fal mellett és a fal mögött Hidvégi Violetta Izgalmas kalandozásra hívom az olvasót, Pestre, az 1860-as évekbe. Sétánk nyomvonalát – s ennek az utazásnak állomásait is – Budapest Fôváros Levéltára Pest város Építô Bizottmányának (ÉB) iratai, tervei jelölik ki és mutatják be. Elsô lépéseinket, most, a BUDAPEST májusi számában, a Múzeum körút – Rákóczi út – Puskin utca határolta területen tesszük meg. Utunk során átjárja egymást ismerôs és ismeretlen; utcák, terek, házak tárják fel múltjukat. Megismerünk különféle épülettípusokat, funkciókat. KISVÁROSBÓL NAGYVÁROSBA A régi füvészkert és környékének helyszínrajza, 1866 Borsos és Doctor fényképészeti kirakata, Fekete Dániel, 1863