Budapest, 2007. (30. évfolyam)
5. szám május - Epreskerti Este a Honvéd Férfikarral
18 BUDAPEST 2007 május Folytatódik a program az Epreskertben (Terézváros, Kmety utca 26.). Azoknak az eseményeknek a sora, amelyek mindegyike az egyház, a vallás ihlette mûvészet produkcióinak bemutatására szolgál. Méltó színpadot kínál az alkotóknak és interpretátoroknak az a kétszázötven éves barokk kálváriaépítmény, amelynek újjászületését tavaly húsvétkor ünnepelhette a város közönsége, miután a rekonstrukció mûvészei három év munkájával s a Budapesti Városvédô Egyesület menedzselésével a végére értek a maguk ugyancsak igényes feladatainak. Május 26-án, szombaton, este hat órai kezdettel – a pünkösdi ünnepkör tiszteletére – a híres Honvéd Férfikar ad hangversenyt az egyesület és a Magyar Képzômûvészeti Egyetem szervezésében, remek este örömét kínálva a kert vendégeinek. A kar 1949-ben született a magyar zenekultúra, énekesi hagyományok ápolására és gazdagítására. Mûködése a zeneirodalom szinte minden mûfaját, korszakát és stílusirányzatát felölelte. Különleges szerepet tölt be a nagyvilág összes férfikarához képest, mert hangzásában egyedülállóan összegzôdik az orosz kórusok hangterjedelme és az a kivételes emocionális érzékenység és kifejezôerô, amely a közép-európai kultúra legmélyebb sajátossága. Az Epreskerti Esték pünkösdi színpadára lépô kórus mûsorában M. A. Char pentier − Te Deum –, Johann Sebastian Bach – Air –, G. F. Händel – Hálaadás –, F. Mendelssohn – Éji szerenád –, F. Schubert – 23. zsoltár –, Sz. Rachmaninov – Két ima –, Bubnó Tamás – Most bocsátod el, Uram –, D. Bortnyanszkij – Kol Szlaven –, Liszt Ferenc – Ave Maris Stella és Mihi autem –, Kodály Zoltán – Ave Maria –, Saint-Saëns – Tollite hostias címû alkotásai szólalnak meg, páratlan szépségû férfihangon. ● Epreskerti Este a Honvéd Férfikarral ménysort ad elô. Egy az életnek éppen nekiinduló fiatal pár egész további sorsa dôl el abban a néhány napban, amely a színen lepereg. Hiszen nem kevesebb történik, mint hogy megismerik egymást. Kiderül, hogy nem illenek össze, hogy tûz és víz, hogy az ifjú asszony maga a meggondolatlan könnyelmûség, egy szélvész, egy pörgettyû, míg az újsütetû férj meggondolt, megfontolt, dolgozó, karrierre vágyó férfi – ráadásul kissé nehézkes és kényelmes. Mi sem áll távolabb tôle, mint naponta fölrohanni gyalog az ötödik emeletre, amely valójában hatodik, s legkevésbé sem vágyik olyan kalandokra, mint egy távoli albán vendéglô kosztja, vagy éppen februárban mezítláb szaladgálni a havas parkban. A szerzô e fôcselekmény mellé egy párhuzamos történetet is rendel, egy idôsebb kettôs nem kevésbé sajátos párosáét. A fiatalasszonynak teljes ellentéte besavanyodott, középkorú anyja, a fiatalembernek meg az idôs, de habókos kalandokra mindig kész szomszéd. Az ellentétek vonzódásából egy vígjátékban csakis kettôs – bár gunyorosan árnyalt – boldog vég következhet. A Furcsa pár boldog válással végzôdik, itt két furcsa pár születik. Neil Simon könnyed humorral fogalmazza dialógusokká a konfliktusokat, ettôl azonban azok még véresen komolyak is lehetnének. Shakespeare vígjátékaival kapcsolat ban közhely, hogy ott lappang bennük a tragédia. Valójában persze Molnár Ferencéiben is – és Neil Simonéiban is. Csak éppen el kellene játszani. A mulattatás ettôl még nem sérülne, legfeljebb kicsit elmélyülne. A hiányérzetemet leginkább az váltja ki éppen, hogy mindkét elôadásban meg-megvillan ennek a lehetôsége. A nyíregyházi Furcsa párban Horváth László Attila sejtet olykor végzetszerû fenyegetést, eszelôs abszurditást Felix mániákus pedantériájában. A Mezítláb a parkban játékszíni elôadásában Kiss Mari játékának fanyar derûje éreztet eredeti személyiséget a hervadó, elkedvetlenedett anya sztereotípiája mögött, Balázsovits Edit pedig olyan ener giával pörgi végig a fôszerepet, hogy az már-már önveszélyesen attraktív. De hát ott van még Hajdú István precíz poentí rozásra korlátozódó játéka és Reviczky Gábor amúgy a jó ízlés határain belülre visszafogott ripacsériája. ●
