Budapest, 2007. (30. évfolyam)
5. szám május - Csider István Zoltán: Talán Cortina
– A Marikát hagyjuk, a Marika, az ordas. – Más tészta, hagyjad, jó? Unom, hogy minden nô, hogy minden nô egybôl a pénz. – Most mondd azt, hogy jó parti vagy! – Az vagyok, igenis – mondja a férfi, fejét elfordítva pontosan az enyém fölé szegezôdik a tekintete. Mintha tükrös kirakatba nézne, kihúzza magát, igazgatja a seszín gallért, ami kilátszik a tábla mögül, ha lenne bajsza, bizonnyal megpödörné most, így csak a helyét lehet. – Az vagyok, igenis. – Meg aztán azért kicsit goromba is volt a múltkor a Marika, elôször integet, aztán meg... – Hogy minden nô csak a pénz, és hogy vegyél ezt, vegyél azt, Jancsi! Elôször így-úgy... – Aztán meg minden más, ô is csak halandzsázik. Várjál, itt a fiam. És tényleg. Harminc körüli férfi, kockás ing, foltos farmerkabát, szakadásig taposott nadrágszél. – Hagyjál, fiam, most elfogott az ihlet. – Miféle ihlet? – kérdi a gyerek. Széles a mosoly, három fog összesen, kettô rohad, innen látszik. Csend. – Na, látom zavarlak. Este! – Este. Csaó. – De semmi nincs – folytatja a szendvicsember –, ô is úgy gondolja, a Marika, hogy néha találkozunk, ha összefutunk, aztán kész. – De most mondtad, hogy szeret. – Szeret is. Meghívom erre-arra, aki szeret, attól nem sajnálom. – Költséges dolog ez, meg még csak nem is szeret igazán. – Honnan veszed, Edit, te ezt nem érted, érted? A múltkor is, nem tagadom, fönn voltunk a szállón, mindenki ott volt, de ötkor mindenki eltakarodott, csak ketten maradtunk... – Nem vagyok kíváncsi, nem érdekel. – A lényeg, hogy otthagytam a Mártát, az a lényeg, nem? Mondjuk, te mindig a pártját fogtad neki. – Fogta a rosseb, hát én a te haverod vagyok, Jancsi. – Nekem egy nô ne legyen a haverom, érted? Vagy a szeretôm legyen, vagy semmim se. Kételkedek már benned is. – Bennem nem kell kételkedjél, csak aggódok, hogy megint egy nô. – Na és akkor, ha megint egy nô, legyen inkább férfi? Ez legalább odavan. – Cseberbôl vederbe. – Édentôl keletre. Mennem kell vissza. Na, szia. – Szia. Szöveghívileg. A sör egyébként a villanyszerelô és a szomszédos grafikai stúdió melletti helyes kisközértbôl van, automata-kávét vettem ott nemrég, ami kis utáncukrozással egészen ihatónak bizonyult, és a Sport szelet is csak 65 forint. Bár a boltocska környékén több tacepaó is figyelmeztet, hogy az üzlet közelében szeszesital fogyasztása hatóságilag tilos, az elôbbi párbeszéd bizonyítja, ez a fenyegetés igencsak hidegen hagyja a rászorulókat. Pár méterre innen, szintén a boltív alatt, cégtábla hirdeti, hogy odabenn Wetten ger Lajosné nôi fodrász várja klienseit. Az ajtón felirat, amely szerint kopogás ellenében esetleg bebocsáttatás nyerhetô. Kopogtatok hát. A Molnár nôvérek helyre kis szalonjá ban találom magam hirtelen. Ötvenhárom éve a családé az üzlet, 1954 szeptemberében nyitottak, édesapjuk, Molnár István volt a borbély, a felesége pedig a nôi fodrász, a pici helyiséget függöny választotta ketté, fô a diszkréció. A hajas dinasztia elôtt is hasonló jellegû hely volt ez, egy már akkor is idôs bácsi vitte a praxist. Zsuzsa , a testvérpár idôsebbik 10 BUDAPEST 2007 május
