Budapest, 2007. (30. évfolyam)
4. szám április - Jolsvai András: Visszajáró XXXVII.
31 BUDAPEST 2007 április ket, amelyekhez hozzáfért, s amelyeket már nem használtak eredeti helyükön és szerepükben, ám ugyanakkor kiválóan alkalmasnak látszottak mintának, a növendékek oktatásához. Ezt a történetet olvasóink – fô vonásait tekintve – már megismerhették tavaly áprilisi számunkból: éppen egy éve, ünnepélyes újraavatásának emlékezetes eseménye idején foglaltam össze Ritoók Pál tanulmányának, Szomolányi Péter restaurátori dokumentációjának és Al bert Tamás tervanyagának feldolgozá sával azt, ami az építmény kétszázötven évérôl, felújítás elôtti állapotáról és megújulásának jellegérôl tudható volt. Már akkor, 2006 húsvétján programot is kínált az átadási ünnepség szép számban összegyûlt résztvevôinek, addigra ugyanis nemcsak a koncepció született meg, hanem az elhatározás is: szponzorok bevonásával megkíséreljük alkalmassá tenni a kálvária terét, épületét s a kertrészt, amelyen áll, arra, hogy itt mûködjék az egyházmûvészetek elsô állandó színpada. Ahol a város évrôl-évre újra találkozhat szó szerint is színpadra készült alkotásokkal – passiókkal, misztériumjátékokkal –, zene- és kórusmûvekkel, s nem utolsósorban az ezt a tematikát megjelenítô képzômûvészeti alkotásokkal. Az elsô év tapasztalatai azt mutatták, hogy van érdeklôdés ilyesfajta programok iránt. Hogy léteznek olyan támogatók – a HÉROSZ Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank –, amelyeknek a döntéshozói fantáziát látnak a kultúra e sajátos szegmensének megjelenítésében, s nem utolsósorban a Magyar Képzômûvészeti Egyetem, az építmény kezelôje, a mai Epreskert gazdája jóvoltából ápolt s barátságos otthona lehet ez a hely a városnak magának is, elfogadva és befogadva az ilyen témájú mûsorok közönségét. Ez a mostani közlemény a BUDAPEST olvasói körében toboroz közönséget azokra a rendezvényekre, amelyeket az idei esztendôre tervez a Barokk Kálváriákért Alapítvány programbizottsága. Sôt, nem csak tervez: húsvét vasárnapján meg is nyílt az elsô, Békés Géza ikonfestô kiállítása. Anyagát, az Epreskerti Esték idei elsô programjának mûtárgyait április 22-ig tekinthetik meg az érdeklôdôk, minden nap 10-tôl 18 óráig. „Görög ôsöktôl származom – írja magáról az alkotó – családomban többszáz éve szolgálnak keleti papok, szerzetesek. Tízéves koromtól kántorkodtam édesapám mellett, pénzkeresô állás lévén, ez az elfoglaltság korán a felnôttek közé emelt. Az ikonok látványa naponta több órán át simogatta a szememet, számomra ez az élet természetes közege. Bencés gimnázium után az életem természetes módon vezetett a Görögkatolikus Hittudományi Fôiskolára. A rendszerváltás után írhattam és szerkeszthettem a katolikus sajtóban, de jobban vonzott az ikonok színes világa. Ilyeneket készíteni csak alázatos lélekkel lehet. Ha errôl valaha is megfeledkezem, megérzem magamon Isten nehéz kezeit. Hiszek abban, hogy ezek a szakrális alkotások mindenkinek segítenek hordozni a saját keresztjét.” Az Epreskerti Esték következô rendezvénye május 6-án, szombaton lesz. Este 6 órától ad koncertet a Honvéd Férfikar. Drucker Péter karnagy vezényli az ország egyik legismertebb kórusát. Felcsendülnek a keleti és nyugati férfikari egyházzenei irodalom legszebb alkotásai, Liszt Ferenc, Szergej Rachmaninov és Kodály Zoltán mûvei. Szeptember nyolcadikán este 6 órától kerül sor az Epreskerti Esték idei zárókoncertjére. Kisboldogasszony ünnepén egyik legszebb barokk városunk, Gyôr ifjú zenészei (a Gyôri Zenemûvészeti Egyetem Szimfonikus Zenekara, Mé nesi Gergely vezényletével) szólaltatják meg Kodály remekmûvét, a Budavári Te Deumot. A szólisták a Magyar Állami Operaház kiváló mûvészei – Cecília Lloyd, Bokor Jutta, Berczelly István –, a kórusszólamokat pedig a nagy múltú Vox Humana Kórus és az „új hullámot” képviselô Rotunda Énekkar énekli. ● Hogy mit keres az ember a Külsô Bécsi úton, azt bizony nehéz volna megmagyarázni. Nagyon nem is teszek kísérletet rá, elégedjenek meg annyival, hogy ezúttal a Külsô Bécsi út fog elkövetkezni, ha tetszik ez nekünk, ha nem. (Nem tetszik egyébként, ha megengednek ennyi elôrevetést, de a részleteket persze majd kibontjuk alant.) A Külsô Bécsi úton persze nem lehet visszajárni, minthogy ott eddig a pillanatig élô ember nem járt még gyalog: nem csoda, hogy járda is csak elvétve, szakaszosan akad benne. Egyszerûen nincs elgondolva ez a lehetôség, a járás. A Külsô Bécsi úton csak keresztülhaladni lehet, lassítás és körülnézés nélkül, a Külsô Bécsi út fölösleges nyúlványa csak a városnak, mint vakbél az embernek, törôdni csak akkor kell vele, ha begyullad – egyébként nem több (igaz, nem is kevesebb), mint a Dorogra (Solymárra, Csévre, Csabára, Werischwarra) vezetô országút elsô állomása. Olyan országutas is az egész. Felejtendô, épp ez a lényege. Na, éppen ez ütött szöget a fejembe. (Hogy mégis válaszoljak a saját kérdésemre, miszerint mit keresünk mi ottan.) Hogy hátha túlságosan flegmán fogtuk fel eddig ezt a dolgot. Hogy ha a Külsô Bécsi út esett utunkba, már a fejünket se fordítottuk oldalt. Hát mi néznivaló lehetne abban? Egyszóval azt gondoltam, lehetséges, hogy igazságtalanság történt e derék útszakasszal. És minthogy igen nehezen viselek minden igazságtalanságot, de különösen a sajátomat, voltaképpen rehabilitációs céllal indultam el ezúttal a sétámra. Elvégre a Külsô Váci, Soroksári és Jászberényi utakon is felfedezhet az ember manapság szépségeket, miért ne tehetné ezt akár a Külsô Bécsi úton is? Visszajáró XXXVII. Jolsvai András
