Budapest, 2007. (30. évfolyam)
4. szám április - Podmaniczky Páholy?
nyesebb kávéházába, amellett az íróknak papírt, a közéleti krôzusoknak pedig saját magukról elnevezett imbiszt, netán levest vagy salátakölteményt biztosított. A New Yorkba-járás az ô idejében volt a legdivatosabb cucc, és jó ideig a legvonzóbb, egyszersmind elérhetô szórakozás csaknem minden társadalmi réteg számára. A színész hangja betölti a teret a tarjáni történetekkel, a közönség pedig ismételten belekeveredik abba a nosztalgiába, mely minden alkalommal elkapja, amikor a két világháború közötti pesti életrôl hall. Középkorúak, fiatalabbak ernyedten átadják magukat a kor hangulatának, talán jobb is, hogy nem akkor éltek, így tán’ nagyobb az áhítat. De kikiáltó érkezik, és felmutatja a harmincból az 1. azaz egyes sorszámúnak elnevezett, frissen megjelent kötetet, és a közönség kortárs izgalomba jön. Itt a pillanat, amikor ôk is lehetnének elsôk valamiben, legalábbis biztosan benne az elsô harmincban, csak kicsit a zsebbe kell nyúlni – belefér. A könyv kalandos úton jutott idáig, a súlyosan beteg Tarján jellemzôen a Royal Orfeum presszójában bízta az utókorra a kéziratot, felesége, Olga ôérte aggódó szavainak kíséretében. Napló az tulajdonképpen, az 1944-es, vészteljes évbôl, és a már eleve könyvnek szánt írás. Vilmos 1947-es halála után csak kallódott, megült a polcon, rejtezett. Végül az unoka, Tarján Vera 2006-ban a Törzsasz tal rendelkezésére bocsátotta. Evégbôl a licitálás – hogy az elkövetkezô újabb köteteket majd a befolyt pénzbôl kiadni lehessen –, ami már javában folyik: – Senki többet? – kérdezi Ráday Mihály , emelkednek a kártyák, lesújt a kalapács: ötezer, nyolc, tizennégy; gratulálunk a fiatalembernek élete elsô sikeres aukciójához, a kisasszony majd a helyére kíséri az elnyert példányt, azután újra mulatságos, és keser-édes történetek szaggatják a mûsort, de a hangnem marad, töretlenül, és a mindig visszatérô motívum: – Tanulj meg fiacskám, komédiázni... – akármi is történik veled, vedd humorra, hogy megszakadjon az olvasó szíve, és a derû mögött érezze, milyen az, amikor inkasszó a nyakadban, és amikor a hírneveden kívül másod sincs nagyon, és mondd el nekik könnyedén, hogyan lehet elveszíteni néhány nap alatt kártyán a vagyonodat, és hogyan szempillantás alatt a híres kávéházad rangját, és mutasd meg, hogyan tudsz megbocsátani azoknak, akik pillanat alatt elárultak – méghozzá magyarul. – ...tanulj meg fiacskám komédiázni, mert minden-minden csak komédia – folytatja a zongorista, itt-ott belekever néhány díszítôhangot, odakint elered az esô, finoman pilinkél a tetôn, és idebent teljes a gyertyafényes békesség. A szervizszobában már sékelik a róla elnevezett, az alkalomra tervezett koktélt a kitikkadt licitálóknak, hogy a végére tálcán nyújtsanak nekik pezsdítô hûsülést, lassan már a húszas sorszámoknál tartanak, a kaszinószám arat itt is, majd csendesebb tétek következnek, s igazán megnyugtató elcsípni végszó elôtt a huszonnegyedik tanulópéldányt. ● 29 BUDAPEST 2007 április A Nagy Budapest Törzsasztal az utóbbi években szívesen „akciózó” vacsorázó társaság lett. Tagjai a város dolgaival foglalkozó, azzal szenvedélyes viszonyt ápoló írók, újságírók, muzeológusok, építészek és belsôépítészek, mûvészettörténészek, kulturhistorikusok, mûvelôdésszervezôk, városigazgatási szakemberek, mûemlékvédelemmel hivatásszerûen foglalkozók, de olyanok is bôven, akiknek csak ügyszeretete kapcsolódik az asztal tárgyához, nem szakmájuk, nem hivatásuk Budapest. Az „utóbbi években” fordulat némi kiegészítésre szorul, maga a törzsasztal is néhány-utóbbi éves. Mindössze öt esztendeje alapította Gerle János, Ráday Mihály, Török András, Saly Noémi. De hogy ráadásul akcióznak? A társaságba nem sokkal alakulása után bekapcsolódott építész-kritikus, Vargha Mihály ezt határozottan állítja. S hivatkozik elôsorban s fôként magára a lapra, a BUDAPEST címen hosszú szünet után újra megjelenô folyóiratra, melyet 2004. március 15-én – óh, boldog békeidôk! – indított útjára maga az asztaltársaság, azóta is menedzselve megjelenését. Nem egyszerû ügy pedig. Aztán az újabb akció, lásd a cikket, amelyhez e beszélgetést társítottuk, hogy tudniillik a Nagy Budapest Törzsasztal Tarján Vilmos: A bedeszkázott riporter címû kötetének kiadásával elindította a BUDAPEST KÖNYVEK címû sorozatot. S már napirenden az újabb, még nagyszabásúbb terv, az újabb akció. Akik szervezik, úgy gondolják, minden eddiginél nagyobb siker lenne, ha sikerülne. – Úgy határoztunk: alapítunk. Megalapítjuk a Podmaniczky Páholyt. Az egymással szervezeti kapcsolatba nem kényszerített olyan civil szervezetek mindenkor ügyek mellé szervezôdô alkalmi társulásának keretét, amely egyesületek, alapítványok vagy éppen bejegyzetlen társaságok a hajdani legendás Közmunkatanács kompetenciájába tartozó területen fejtik ki öntevékeny aktivitásukat. Miközben alig valamit tudnak csak egymásról, több százan! s a legritkább esetben juthat csak eszükbe, hogy együttmûködjenek valamilyen tevékenységük, munkájuk során. Holott ha ezt tennék, talán messzebbre jutnának. S hogy messzebbre jussanak, az minden budapesti polgárnak közös érdeke. – Valamiféle szabad hálózat? – A lehetô legszabadabb. Alapítására a Törzsasztal kéri fel azokat a már eddig is hatásos mûködést kifejtô köröket − tízet –, amelyek hajlandóak az együttmûködésre és együttgondolkodásra, majd már mint Páholy, megkísérlik összegyûjteni Budapest minden szóba jöhetô bejegyzetlen vagy bejegyzett civil szervezôdését, elérhetôségüket, telefonjukat, címüket, az azonosításukhoz Podmaniczky Páholy? fotó: Dobay Eszter
