Budapest, 2007. (30. évfolyam)
1. szám január - N. Kósa Judit: Létezhet-e múzeum látogatók nélkül?
BUDAPEST 2007 január Még ma is élénken emlékszem a megdöbbenésre, amelyet John , az egykedvû ausztrál mondatai keltettek bennem. Álltunk fönn, a budai Vár kellôs közepén, balra a Nemzeti Galéria, szemközt a Budapesti Történeti Múzeum, hátunk mögött a Mátyás-templom kincstára, a belépôdíj darabonként nem lehetett több tíz forintnál – mínusz diákkedvezmény –, és John csak ingatta a fejét. Ne haragudjak, de ô nem jár múzeumba. Nem elvbôl, nem valami gyerekkori rossz élmény miatt – egyszerûen nem érdekli, és kész. 1986-ban történt mindez, és én egyszerûen nem értettem. Abban nôttem fel, hogy a múzeum olyan, mint a fogmosás: nem biztos, hogy kellemes, de fölöttébb üdvös, és ezért kötelezô. Az osztálykirándulások, családi városlátogatások programjából sohasem hiányzott a helyi gyûjtemény, amelyet még akkor is lázadozás nélkül megnézett az ember, ha titkon, magának közben bevallotta, hogy a legérdekesebb látnivalót kétségkívül a sarokban álló párásítóberendezés kínálja. Az a húsz év, amely azóta eltelt, komoly tanulsággal szolgált. Mondhatni, Magyarországon is gyôzött John szemlélete. Radikálisan zuhant a múzeumok látogatottsága, és ezen a tendencián még az a mókás számháború sem segít, amelyben újabban az ingyenesség miatti költségvetési kompenzációra hajtó intézmények igyekeznek egymásra licitálni, ki „vall be” több látogatót a fenntartójának. Megváltoztathatatlannak tûnô tény, hogy látogató ott van, ahol valami történik. Egy-egy állami hátszéllel megrendezett és propagált „nagy kiállítás” százezreket csábít be a legnagyobb budapesti múzeumokba, sorok kanyarognak a fôkapu elôtt, sikk ott lenni. Az ilyenkor kötelezô egy-kétszázezer jegyvásárló több, mint egy átlagos szakmúzeum éves látogatószáma, egy kerületi helytörténeti gyûjtemény pedig nem is álmodhat hasonló nagyságrendû érdeklôdésrôl. Ami persze nem sokat jelent: a koronátlanított Magyar Nemzeti Múzeum sem produkált százezernél több betévedôt azokban az években, amikor állandó kiállításai mellett csak kisebb bemutatókkal várta a közönséget. A klasszikus meghatározás szerint a múzeum az a hely, ahol ôrzik, kutatják és a látogatók elé tárják a közös múlt megôrzése szempontjából kulcsfontosságú tárgyakat, dokumentumokat. Az elsô két szempont érvényesülését nem is zavarja lényegében semmi. A harmadik azonban nem egyszerû ügy: az emberek szemében ma már nem másfél tévécsatorna vagy egy gondosan megszûrt filmkínálatot nyújtó mozihálózat a múzeumlátogatás alternatívája, hanem az egész, hirtelen kiszínesedett világ. Nemcsak a negyven-ötven csatornát kínáló kábeltévé, a hazavihetô mozifilm és a világháló, hanem még a bevásárlóközpontok is a klasszikus mûvelôdés konkurenciájává váltak. Nem véletlen, hogy abban a vizsgálatban, amelyet a Xellum Kft. végzett el nemrég a Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumának megbízásából, maguk a megkérdezett hivatalos hozzáértôk is éles különbséget tettek a „kihagyhatatlan” gyûjtemények és azok között, amelyeknek fölkeresése valódi élményt, élvezetes programot kínál. A vizsgálatban részt vevôk összesen tizenhat múzeumot említettek a feltétlenül megtekintendôk között – jó tudni, hogy Magyarországon ma hatezernél több gyûjteményt tartanak számon, de tény, hogy a kérdezôk csak három jelölést fogadtak el –, közülük a Nemzeti és a Szépmûvészeti végzett az élen, s alig maradt le tôlük a szentendrei Skanzen. A középmezônyt a Magyar Nemzeti Galéria, a Természettudományi Múzeum és az egyébként évrôl évre a leglátogatottabbak között szereplô egri Dobó István Vármúzeum alkotta, miközben a többi tizenegynek elenyészô jelöléssel kellett beérnie. Jellemzô az is, hogy a budapesti gyûjtemények mellett – az említetteken kívül: Iparmûvészeti Múzeum, Terror Háza, Nagytétényi Kas-Létezhet-e múzeum látogatók nélkül? N. Kósa Judit Csökken az érdeklôdés, fogy a közönség, miközben sikk nagyszabású múzeumi kiállításokon megjelenni. Érdekesnek, hasznosnak és elérhetônek lenni – ez volna a feladata minden, a nyilvánosság elôtt is szereplô közgyûjteménynek. De ha alaposan elemezzük a helyzetet – erre vállalkozott most néhány szakember –, kiderül, sok mindenre oda kell figyelnie annak, aki lépést próbálna tartani a korral, a viharosan változó körülményekkel meg igényekkel. 14 fotó: Sebestyén László
