Budapest, 2007. (30. évfolyam)
3. szám március - Rokob Tibor: Egy fuvaros Palotáról
állomás vagonjainak kipakolása, a tengelyen érkezett áru továbbszállítása volt. Malaky Mihály – a biztonságra törekedve – több mint húsz évig az ÁFÉSZ-szel is szerzôdésben állt. S ha volt rá kapacitása, költöztetést is vállalt. De húztak a lovai 22 mázsás tartálykocsit is. Egy alkalommal az embere éppen egy ilyen fuvar 24 ezer forintos árával lépett meg. Nagy pénz volt az akkor, de nem volt mit tenni, le kellett nyelni a békát. Az idôs vállalkozó negyven év szolgálat után, hatvanévesen hagyta abba hivatása gyakorlását. Ekkor még vett ugyan néhány IFA teherautót, de hiába dolgoztak tisztességesen a sofôrök, nem talált a munkában igazi örömöt. Hiányoztak a rajongásig szeretett állatok. Ha újra kezdhetné életét, ma is a lovak mellett döntene. Igazi fuvarosdinasztiát hozott létre, hiszen ma már nemcsak gyermekei, de egyik unokája is teherszállítással foglalkozik. A hosszú pálya baklövésektôl sem mentes valamennyi története – az úttestre borult áruk, a sárban elakadt kocsik vagy a vállon hordott nyolcvan kilós zsákok – ma már mind a múlt kedves emlékeiként élnek benne. Még akkor is, ha nyaralni az évtizedek alatt mindössze háromszor tudott elmenni. „Csak éppen hogy tudom, hol van a Balaton!” – mondja minderrôl nevetve. A lovak szeretete azonban mindvégig csak erôsödött benne. A Budapesthez közel megrendezett lóvásároknak ma is állandó résztvevôje. Azt mondja, ha egy különösen szép jószágot látna, most sem hagyná ott másnak. Még akkor is, ha emiatt a mostaniaktól meg kéne válnia. A két kancájának – szavai szerint – olyan élete van, mint az angol királynônek. Bár hajnalonként már nem ô látja el ôket, de minden hétvégén befogja Lindát és Tündét, aztán kikocsizik velük Dunakeszire vagy Csömörre. Megszokták, hogy ez az ô napjuk, hogy ennyi mozgás jár nekik. A hétköznapokon meg figyeli ôket, és gyönyörködik bennük, ahogy tette egész életében. ● 37 BUDAPEST 2007 március Linda és Tünde meg a fuvaros és fia fotó: Sebestyén László
