Budapest, 2007. (30. évfolyam)

3. szám március - Borsos Roland: Magyarosra hangolva

Mozart kései B-dúr zongoraversenye, illetve Haydn D-dúr szimfóniája – zárla ­taként hangzik el szintén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A kon­cert vendégmûvésze a neves portugál zongorista, Maria João Pires . Kései reneszánsz A két világhírû magyar karmester, Ko ­csis Zoltán és Fischer Ádám jóvoltából a zeneszerzô-zenepedagógus emlékének szentelheti nyitó és záró hangversenyét is a fesztivál. A gesztus idôszerû: Kodály Zoltán bô másfél évvel Bartók után szü­letett, a két géniusz életmûve ráadásul számos értelemben összekapcsolódik. Nem csoda, hogy – mint egy lapinter­júban Fischer Ádám megfogalmazta – „minden lendület elszállt” a tavalyi Bartók-jubileummal. Szerencsére mind­két dirigens különleges produkcióval készül a Kodály-évadra, ráadásul önálló programként elhangzik a Mûvészetek Palotájában a Székely fonó is, Kiss Fe ­renc Kodály Zoltán tiszteletére kompo ­nált Pávaénekével karöltve. A nyitóhangversenyen a Kállai kettôs és a Budavári Te Deum mellett Kodály Magyar népzene címû, székely dalokat, balladákat és katonanótákat is feldol­gozó sorozatának húsz dalát szólaltatja meg Kocsis Zoltán átiratában a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar. A fesztivál április elsejei záróaktusán pedig a Háry János címû daljáték hangzik el a Magyar Rádió Szimfoni­kus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa interp­retálásában – ráadásul a wagneri operák eredeti já­tékmódjában, félig színpa­di, félig koncertszerû elôa­dásként. A „fesztiválstílus” meghonosítója a zenekar karmestere, Fischer Ádám. Bár magyar vonatkozása nincs, mégis kifejezetten ígéretes program az Akade­mie für Alte Musik együt­tesének Antonio Vivaldi és kevéssé ismert kortársa, Jean-Féry Rebel egy-egy mûvét bemutató elôadása. A népszerû, gyakorlatilag folyamatosan mûsoron tartott hegedûverseny-cik­lust, A négy évszakot Rebel egyedülállóan merész, Les Éléments címû szvitjével ellenpontozza a zenekar. Érdemes végül elláto­gatni az MTA épületébe is: korszakokon és stílusokon átívelô szólóestjével itt lép fel Dmitrij Baskirov, a grúz származású, Spanyolor ­szágban élô zongoraprofesszor. Vásáry Tamás zongoramûvész és fiatal táncosnô felesége, Tunyogi Henriett pedig Anna Pavlova, az orosz Cári Balett századelôn élt prímabalerinájának repertoárjából vil­lant fel részleteket a Thália Színházban. Kovalik Balázs meglepô (opera)színházi vállalkozását, a Mozart-maratont újdon­ságnak nem, inkább folyamatos beszédté­mának nevezhetnénk: a tavalyi premieren felbuzdulva az idei fesztivál programjába is visszatapsolta a közönség a produkciót. 32 BUDAPEST 2007 március Riccardo Muti Egy pillanat az Eraritjaritjaka elôadásából

Next

/
Thumbnails
Contents