Budapest, 2006. (29. évfolyam)

2. szám február - Tomori László: Keltsünk (nagy)feszültséget!

BUDAPEST 18 ELGYÖNYÖRKÖDÜNK a kivilágított budai várban. Az utcák is ragyognak, amelyeken járunk, miközben villamos, trolibusz húz el mellettünk. Otthon néhány kattintás, és fénybe borul a lakás. Egyszerű? Pedig mennyi tudós, kutató, mérnök, no meg vállalkozó, pénzember és kétkezi munkás tevékenysége kellett ahhoz, hogy ez lehetségessé váljék! A technika korábbi vívmányait mára modernebbekre, néha nagyobb teljesítményű eszközökre cserélték ki. De van egy hely, ahol megnézhetjük, milyen volt a villamosság múltja és félmúltja. Ez a hely az Elektrotechnikai Múzeum, az erzsébetvárosi Kazinczy utcában. SZÖVEG: Tomori László FOTÓ: Sebestyén László Magyar Elektrotechnikai Múzeum Kht., 1075 Budapest, Kazinczy u. 21. Tel.: 322-0472, fax: 342-5750. Keltsünk (nagy)feszültséget! Újjászületett az Elektrotechnikai Múzeum Az 1881-es párizsi világkiállításra Edi­son izzólámpája kilépett a laboratórium­ból, megszűnt kuriózumnak lenni, min­dennapos használati eszközzé vált. Ez nagy lökést adott az elektrotechnika fej­lődésének. A lámpát működtető villa­mosság az ipar legsokoldalúbb energia­szolgáltatója lett. Magyarország ebben a világ élvona­lában járt: sok nyugat-európai fővárost is megelőzve 1884-ben Temesvárott ti­zembe helyezték az első áramfejlesztő telepet. Egész Európában itt használták először az áramot utcai közvilágításra. Ekkor még általános volt az ívlámpa alkalmazása, amelyről a legtöbben ma már nem is tudják, micsoda. Nos, két szénrúd között a villamos áram ívet al­kot, az pedig erős fényt bocsát ki. Ezek­ből a berendezésekből is láthatunk né­hány darabot a múzeumban, akár műkö­dés közben is. Rohamosan nőtt az igény a villamos­ság iránt, és a kis, helyi áramfejlesztők, melyek a környékükön néhány tucat lámpát működtettek, már nem tudták ki­elégíteni a keresletet. A jövő a nagy, köz­ponti áramtelepeké volt. Ehhez azonban meg kellett oldani a villamosság szál­lítását és elosztását. Ez gazdaságosan csak az úgynevezett transzformátorok alkalmazásával volt megvalósítható. Zi­pernowsky Károly, Déri Miksa és Bláthy Ottó Titusz olyan, váltakozó feszültségű elosztórendszert alkotott, amelynek el­veit napjainkban a továbbítás legmoder­nebb változataiban is alkalmazzák. Budapesten jogi buktatók miatt csak 1891-től kezdődhetett meg a nyil­vános elektromos hálózat kiépítése. Ak­kor viszont a két fő energiaszállítási elv, az egyenfeszültségű és a váltakozó fe­szültségű is teret nyert. A Magyar Villamossági Részvénytár­sulat 1893-ban építette meg a gőzgé­pek hajtotta generátortelepét a Váci ú­ton. A kazánokba csillékkel szállították a szenet, majd onnan el a salakot. A be­rendezés keltette gőz körvezetéken ju­tott az egyes gőzgépekhez, ezek hajtot­ták a villamos generátorokat, melyek fe­szültsége (3000 volt) kábeleken jutott el a fogyasztók közelében lévő transz­formátorokra. A transzformált feszült­ség (105 volt, körülbelül a fele a ma al­kalmazott feszültségnek) közvetlenül a fogyasztók villamos berendezéseit mű-

Next

/
Thumbnails
Contents