Budapest, 2006. (29. évfolyam)

2. szám február - Horváth Júlia Borbála: Nyolc óra szotyi

BUDAPEST 8 egy négyes-hatos), aztán egyszer csak harangoznak. Ebéd. Nem messze innen az odahaza, valaki kiteszi a gőzölgő levest. Mindennap kiteszi. Utána félóra pihenő, délben megáll az idő a legjobb munkahelyen is. Azalatt el lehet menni a központi magelosztóba, beszerezhető a könyv, amit a zöld kabátos nőkért, és jut idő az ügyfelekkel cserélt rejtvényújságokat összekészíteni, mert tovább kell cserélni őket. (Két csomag tökmag = egy kevéssé lejárt szám - az üzletiesebi) alkatok mogyit kértek érte —, általában ennyi a tarifa.) Azok a kettes számú szatyorba mennek, az egyesbe a kapott és a „tranzit" dolgok, a hármas - a legnagyobb - a raktár. Kendnek kell lennie. Es egy kis borocskának. Sokan teának nézik. Vagy fordítva. A délutáni műszak rendesen kettőkor kezdődik. Hasonló a délelőtthöz, csak a nap költözött át a túloldalra, s vitte a hajléktalanokat magával. Nekik nincs idejük dolgozni, mert állandóan vándorolniuk kell. Irhát hord az egyik viseltes irhája fölött, alaposan elhordja mindkettőt, a rendőrök a Nyugati-aluljáróba küldik; ott viszont van nyilvános WC. A zsebéből hullik a maghéj, ahogy fölhúzza magát a lépcsőn, adakozásból kapta. Valakitől. Akinek több van, mint neki. Magból. A hegyes árnyékok olvadást szúrnak a mínuszba. Nem könnyű, nem könnyű. A kutyák helyesek, szeretik a csokit, és mindig köszönnek. A két szetter már öregecske, mégis örökké lohol valahova, az ősszel embergyerek is költözött a családba, a minap mutatták be. Fiú. Vagy lány. Hűvös volt aznap. Csak egy szerelmes pár melegítette a teret. És a pizzafutár. 0 aztán mindig rohan. Jó kis motorja van, a cégtől kapta, hátul csomagtartóban hordja az árut. Ügyes. Néha sorban állnak, várni kell a szolyira és a szóhoz jutásra, amíg mindenki lebonyolítja az ügyleteket és elmondja a magáét. Letudja a napi adagot. Valahogy megnyugtató csak beszélni. Valahogy megnyugtató csak hallgatni. Elég rájuk mosolyogni, ha ilyen foghíjasai! is. Előfordul, hogy nem viszonozzák. A múltkor reklamált valaki, hogy a Blahán húsz forinttal olcsóbb a tökmag. De ahhoz villamosjegyet kell váltani. Kellene. Annyiból meg már kijön két csomag. Három. Az ő dolga, utazgasson. Az egyetemistaforma lányok viszont kedvesek, főleg a szociológia szakosok, mindenféle okos kérdést föltesznek, általában az időjárással kezdik. Hogy hideg van-e? Hideg van. Okosak. Párszor visszanéznek. Szépek. Tulajdonképpen. Azt a részt szeretik a legjobban, hallgatni, hogy „... hatéves korom óta árulok az utcán. újságosként kezdtem, de szükségből árut váltottam, rokkantnyugdíjas vagyok. Sok a barátom a környékről." E-gyikiik valamelyik nap hálából hozott egy pár kesztyűt. Vagy csak akart? A szotyit előre kapta a történetért, már biztosan elfogyott... Amúgy is kapott volna, kell egy kis udvarlás. De azt ő nem tudja. Honnan is tudná? Fiatal. És ép. Aztán jönnek mások, csúcsidő közeleg, a gőzzel együtt kieresztik őket a hivatalból. Nyáron is sápadtak. Nincsenek élő levegőn, még ilyen gázosban sem. „Mi újság?" — kérdezik, és rögtön meg is válaszolják, fölfedik saját maguk előtt, mi újság is van, aztán sietve továbbmennek, nem kérik vissza az aprót. Elfelejtették. Holnap ugyanerre jönnek. Évente két hétig nem jönnek. Van egy barátjuk a hivatalból. Hivatalból. Telefonon szoktak beszélni. Megkérdezi tőlük: mi újság... Szolyi-mogvi közben sok minden látszik. A hátérben boltok mennek tönkre, kihallatszanak a túl hangos mondatok, új vállalkozások születnek. Az állandó jelenlét cinkossá tesz. Eltűnnek emberek, majd újra feltűnnek, csak a ballonjuk kopottabb. Meg a nézésük. Ritkán mesélnek. Csak köpködik a magokat. A legjobb tavasszal. Olyankor mindenki örül. A Iák is. A munkaidő ugyan hoszszabb. mert későbben sötétedik, és többen jönnek. Jöjjenek csak. A nevek sokáig ismeretlenek maradnak, aztán óvatosan előbújnak rejtekükből. de legtöbbször viszonzatlanok. Béla - a vásárlóknak ezt az egy nevet kell megjegyezniük: a szotyis Béla a „frankelleó" elejéről. Nevetnek. A nevetés melegít. Nemcsak kabátilag, attól befelé is. Az elegáns bundát is felülmúlja; a rókaprémes doktornők a Tölgyfa utcából ineg-megállnak néha. Időnként nagyobb tételben vásárolnak. Szotvira van szüksége a szívüknek.