Budapest, 2006. (29. évfolyam)

12. szám december - Zappe László: Korcsula a Műszakin

17 BUDAPEST köze (pedig ez sokaknak ínyére lett volna), hanem mementó, és valamiféle öröm megnyilvánulása a lelett, hogy a „könyvégetés" momentán elmarad. Egy döntés azonban, akármilyen rendkívüli is, a megvalósulásig csak döntés marad. Persze ha azt állítanánk, sokáig nem történt semmi, csúsztatnánk: a Szoborpark 1993-ban megnyitotta kapuit — a Memento Park másik, legalább olyan fontos részén, a Tanú téren viszont idén nyárig egy kapavágás nem sok. annyi sem esett. A park A Memento Park az Egy mondat a zsarnokságról szoborpark és a Tanú tér épületeinek együttes elnevezése. A Szoborpark bejáratánál oszlopokkal, timpanonnal megspékelt, hatalmas téglafal fogadja a látogatót, a falfülkékben balról VI-janor, jobbról Marx-Engels őrzi a kaput. A nagy kaput, amely mindig zárva van. A nagy kaput, amely mellett mindig található egv kiskapu, csak. ugye, meg kell találni. A homlokzaton Illyés Gyula verse olvasható, az Egy mondat a zsarnokságról. Belül nyolcas formájú, végtelennek ható ösvények mentén állnak a művek, tematikus elrendezésben. Budapesten annak idején közel háromszáz köztéri propaganda-emlékmű bizonygatta. hogy a „létezőből" egykor majd „valóságos" lesz. Ezek közül a kerületi önkormányzatok 42 darabot ajánlottak fel a Szoborpark részére. A sokszínűség már-már zavarba ejtő: a budapestiek számára köznevesült városkapu-őrzőtől a szinte félelmetes, nagyszabású kompozíciókon vagy szimpla. lélektelen penzumdarabokon keresztül egészen az egyszerű emléktábláig leijei I a skála. Kun Béla. Szakasits, Miinnich mögött az ideológia tárgyiasult emlékei, például a Berény Róbert híres f egyverbe! plakátjáról másolt dinamikus bronzfigura, a bejárattól meghúzott egyenes ösvény, a felvonulási lit végén pedig Steinmetz és Osztapenko. A hátuk mögötl egyenes, ellentmondást nem lűrő, csupasz téglafal. Azl üzeni: vége! A lervező azzal, hogy kiemelte kontextusukból a szobrokat, éppen azok műalkotás voltát helyezte előtérbe. Hiszen amíg a város emblematikus helyein álllak. ezek a fenyegetően fölénk magasodó alakok nem annyira tényleges szobrokként. inkább a diktatúra köztéri megnyilvánulásaiként voltak jelen, arra fi-Korcsula a Műszakin Budán, nem messze a Gellért tértől, a műszaki egyetem főépületének második emeletén működik egy színház. Már több mint harminchat éve. 1967-ben találták ki. 1970-re lett kész az akkoriban egyedülállóan korszerű játszó-tér. Korszerű voll azért, mert semmiben sem hasonlított az évszázadok alatt kialakult változatra, azokra az épületekre, ahol eleve el volt határolva, hol a közönség és hol a színészek helye, ahol ez a berendezkedés a stílust is meghatározta. A Szkéné aránylag kicsi, mintegy száz néző befogadására alkalmas fekete doboz volt, uraságtól levetelt, az Operettszínháztól és Tháliától kimustrált vezérlőpulttal. régi reflektorokkal, de: a teljes szabadsággal. Éppen ezért mindig is otthona volt a különféle alternatív csoportoknak, s ezek befogadójaként szerzett tekintélyt és aratott nagy sikereket. Itt lelt állandó játszási helyre Pintér Béla és társulata is, mely most már sorra nyeri el a kritikusok legjobb alternatív előadásért odaítélt díjait, de nyert diplomái a Pécsi Országos Színházi Találkozón is. Az elnevezés szerénytelennek tetszhet, ám pontosan jellemzi az együttes működését. Legújabb produkciójuk, a Korcsula című arról tanúskodik, hogy Pintér sokszor megtapasztalt magabiztossága s profizmusa mintha tompítaná a produkció átütő erejét. A szituáció ezúttal is abszurd. Magyarok nyaralnak egy horvátországi panzióban. Az alkotók a túlzás és a kifordítás ősi szatirikus eszközeivel rajzolják a figurákat és a szituációkat. Termetes horvát asszonyság (Bárányi Szilvia) a panzió tulajdonosa, ahol hőseink összejönnek, férje (Quitt László) nyüzger magyar, fiuk (Keméczy Antal) szerzetesrendbe vágy ik, de nem mehet, mert szüleinek nem telne szintetizátorosra. Vendégeskedik olt egy válófélben lévő német—magyar házaspár iBencze Sándor, Szamosi Zsófia), meg egy vállalat vezetője (Thuróczy Szabolcs) beosztottjaival, egy rákbeteg, haldokló férfival {Deák Tamás), annak feleségével (Szólania) Tünde) és debil fiával (Pintér Béla), meg a főnök titkárnőjével (Enyedi Éva). Zappe László Pintér Bélának sajátos kettős látása van. Mindent abszurdnak lát, és ugyanúgy mindennek az ellenkezőjét is. A horvát panziósné nimfomán, a magyar vendég asszonyka frigid, az egyiknek tehát az a baja, hogy férje akar, a másiknak meg éppen az, hogy nem. A dolgozóit vendégül látó főnök legfőbb hibájának pedig végtelen türelme, belátása, jóságossága látszik. Öt azért utálja egyre vadabbul a titkárnője, mert nem kíván tőle semmit a vendéglátásért cserébe. Igaz, erre legalább van magyarázat: a főnök olthatatlan szerelme haldokló férfi beosztottja iránt. Dúl aztán egy másik szerelem is a szigeten, a panziósné satnya férje és a német férfi szexuálisan közömbös felesége ábrándozik a plátói szerelemről, ám ennek is van másik magyarázata: a nőnek feltehetőleg egy kábítószercsomagot kellene Németországba csempésznie. Pintér Béla különös képessége, ahogyan ezeket a közbeszéd közhelyes paneljaival, illetve zenei közhelyek halmozásával elbeszéli. Balkáni barbárság, összekuszálódott előítélet-gubancok, csökevényes. de annál veszedelmesebb érzelmek kifejeződésévé válik az előadás. Anélkül, hogy közéleti vagy pláne politikai szövegek elhangoznának, megjelenik egy térség mentalitásbeli, életformabeli képtelensége, köznapokra lefordítod történelme. A Korcsula ezt talán Pintér Béla minden korábbi produkciójánál is perfektebben. legömbölyítettebben adja. így lesz élvezhetőbb, de kevésbé megrázó erejű is, mint voltak a korábbi előadások, az első, a Népi rablét, a vallási szektákkal foglalkozó A sehova kapuja, az alkoholizmust ábrázoló 01, butít, az egészségügyben kalandozó Kórház -Bakony, a pompás stílus- és műfajparádé Parasztopera, a második világháborút megidéző Gyévuska, a köznapi családi élet képtelenségeiből merítő A sütemények királynője vagv akár Az anyám orra című tavalyi produkció, amely egy szervátültetési krimire rajzolta rá korunk és térségünk minden rémségét.