Budapest, 2006. (29. évfolyam)

12. szám december - Horváth Júlia Borbála: Szirupos rántott hal savanyúöntettel

7.U BUDAPEST Szirupos rántott hal savanyúöntettel SZÖVEG: Horváth Júlia Borbála FOTÓ Sebestyén László AZ EGYIKNEK AZÉRT NEM JO, mert unja. Álságosnak tartja az évente ismétlődő koreográfiát: „a kötelező jópofáskodást fékevesztett bejglizabálással egybekötve... mondja, majd folytatja: ...és ne azért szeressen, inert karácsony van". A másiknak azért nem jó, mert nem jó. Nincs kivel, és hogyan. Előfordul, liogy a hol is hibádzik. Az évrőlévre alig változó vélemények a szentestén is nyitva tartó kocsmákban összegződnek. A szentesti kocsma általában szakasztott olyan, mint a nem szentesti, így karácsony táján. Délután még nem látszik rajta, hogy az lesz, és az se, hogy mint lesz; kik térnek be nem múló magányuk csillapítására vagy ünnepellcnes tiltakozásuk kiélésére, s vesznek el végül valami közös se ez, se az-ban. A karácsonyutálásból kifolyólag kocsmázók odabent gyorsan elvegyülnek a magányba emigrált szükségkarácsonyozókkal, és a negvedik snapsztól már mindannyian a hétközbeni és az ünnepnapok árnyalt bonyodalmaiból szemezgetnek. Egyik csoport sem ússza meg, és szembesül majd, hogy kikerülhetetlen mindez — de csak úgy nyolc bekezdés múlva —, mert a szereplőket meggyőződésük ellenére hatalma alá vonja valami ünnepélyes megindultság. Lássuk. Eleinte csak a bejárat körül lézengenek, nézegetnek, mint aki itt sincs, leginkább lakóhely szerint választanak vendéglátó-ipari egységet, ahová beugorhatnak átvészelni azt a négy-ötórányi időtartamot, amíg az éles rész lebonyolódik. Az évből mindössze ennyit megúszni nem is rossz arány, de ha még hozzáadjuk a következő két napot sem vészes a helyzet — megegyeztünk ennyiben? Legyen. Józsi, aki a nyilvánosság előtt Dzsoe, viszi a szót. minden évben a pult mellé kucorodva várja, hogy kiteljen az idő, módszeresen kerüli a karácsonyi égők tekintetét; hiába, a tulajdonos sem mentes ilyesféle giccses jelképektől, de nyitva tart, váljék becsületére. Es: „egészségére" — köszöntik többen, ekkor még magázó a magánzó, a háromlépés is legföljebb kettő, később egy, s ki tudja, mi lesz belőle. Milyen romantikus történet lenne utólag, hogy: ..és képzeld. Szenteste tök egyedül lementem a Kispipába (vagy a tetszés szerint behelyettesíthetőbe), és Szentéjszaka nem egyedül jöttem ki belőle". Na, de a sors nem dolgozik rendelésre, és még Hollywoodban is kiforgatja olykor az eredeti forgatókönyvet, szóval a jelenlévők nem remélnek túl sokat aznapi társaságkeresésüket és -találásukat illetően, ezért valódi túlélésre játszanak.