Budapest, 2006. (29. évfolyam)
11. szám november - Horváth Júlia Borbála: Újságíró II
Amikor eljött a lámpagyújtogatók alkonya Százötven éves Budapesten egy mindig korszerű szolgáltatás szöveg : Kálmán Attila F o T Ű : Sebestyén László GAZ VAN. És ez eziillal csupa jól jelent. Legfőképpen azl, hogy idén éppen százötven esztendeje, hogy iparszerű méreteket öltött Budapesten a városi gázszolgáltatás, hogy íelavatták és munkára fogták a szolgáltatás bázisát jelentő első üzemet, s hogy ez a rendszer - a világ zavaraiból adódó minden zökkenő ellenére — azóta is zavartalanul működik. Talán meglepő, de az egykori Pest-Budán nem vegyész, még csak nem is műszaki szakember kísérletezett elsőként sikeresen a gázvilágítással. A próbálkozás Teltei l/ijos bölcsész és orvos nevéhez fűződik, aki 1816-ban a Nemzeti Múzeum épületét, s az egykori Batthyány-villát világította meg saját gázlámpával. Az utcai gázközvilágítást ugyanis Pesten is, akár a többi európai nagyvárosban, megelőzte a magángázlámpák megjelenése. A világítógázt kis méretű „főző" berendezésben, úgynevezett gázszénből állították elő. Jó két évtizednek is el kellett telnie a közvilágítás iparosodásáig, ez a lajta műszaki forradalom az 1840-es évek elejére ért hozzánk. Pest városának tanácsa ekkor hallotta meg az idők szavát. A tárgyalások azonban jócskán elhúzódtak. Többszöri próbálkozás után végül a trieszti székhelyű Általános Osztrák l/'gszesztársasággal kötötték meg a szerződést 1855. május 20-án. A pesti éjszaka fényét addig szolgáltató liistös és rossz szagú olajlámpák sorsa ezzel végleg megpecsételődött. Az első gázgyárat ittég abban az évben építeni kezdték az egykori Lóvásár — a mai Köztársaság — tér egyik, közel ötezer' négyszögöles lelkén. Bá egy évre, 1856-ban, azután, hogy az iizem működön immár, az. építtető társulat óriási lendülettel fogott hozzá a légszeszhálózat kiépítéséhez a fővárosban. Hatalmas ugrás következett be ekkor: az addigi 18 ezer méter hosszú csővezetékei egy év alatt csaknem megháromszorozták, 45 ezer méterre bővítették. Szükség is volt rá, hiszen ez idő alatt a fogyasztás a duplájára nőit, így már meglepően korán. a vállalat fennállásának harmadik évében időszerűvé vált a gyárépület bővítése. A fejlődés változatlanul erős üteméi jól mutatja, hogy alig tíz évvel az első gázgyár felépítése után, 1866 nyarára a gázvilágítási már kiterjesztenék a Lipótváros, a Józsefváros és a Ferencváros utcáira is. A lámpák száma 957-re nőtt. (Igaz, a külvárosokban és a mellékutcákban még több mini száz olajlámpa is működött). Az új technikával egy új szakma is I .1 ...i i n ni' - ••