Budapest, 2006. (29. évfolyam)

11. szám november - Csordás Lajos: A pesti hottentotta, ki a villanyt felkattentotta

Testmelegítők ezekből a Kazinczy utcai Elektrotechnikai Múzeumban. Es milyenek voltak az első villanyégők? Mások, mint a maiak. Karcsú körtére (körte!) hasonlítottak a leginkább, üvegburájuk gömbölyű végén kis, tüskeszerű köldökkel, belsejükben hosszú szénszállal, mely egyetlen spirálba csavarodott. Ez a típus Edison találmánya volt, de a budapesti áramszolgáltatás kezdetén már magyar cég is gyártotta. A Hét című irodalmi folyóirat 189.3 novemberi számaiban „a villanyos központi telepek tisztelt fogyasztóinak figyelmébe" ajánlják a Hungária izzólámpát, mely a „legolcsóbb. legtartósabb villanyos izzólámpa", ráadásul „az egyetlen boni gyártmány". Nevezetesen a Villanyos Izzólámpagyár Rt. állította elő a VII. kerületi Huszár utcában. Budapesten több helyen is árulták: a gyár telephelyén kíviil például a Gizella téri Haas-palolában, a Magyar Kém- és Lámpaárugyár raktárában. Áráról diszkréten hallgat a hirdetés. A fogyasztóknak meg kellett tanulniuk együtt élni a villamosságai. Es ez nem volt könnyű eset. Hiába tájékoztatták megrendelőiket a szolgáltatók a helyes használatról, s hiába határozta meg a mérnöki hivatal azoknak a szűk körét. mos berendezések szerelésére, akadtak magukat hozzáértőnek nyilvánító kontárok, akik a szakembereknél olcsóbban vállaltak a munkát. Gyakoriak voltak a balesetek, főleg rövidzárlatok miatt. Fodor István, a Budapesti általános Villamossági Rt. igazgatója 1903-ban tanulságos előadást tartott az Országos Iparosegyesületben A rövid zárlat és az elektromos berendezések címmel: „A közönség egy része az elektromos berendezőnél csak a legszükségesebbeket rendeli meg, a berendezés nagy részét pedig vagy a házfelügyelő vagy valamelyik bádogos készíti" — panaszolta. Külön kitért a keresketlősegédekre: ..kirakatrendezők, kereskedősegédek és inasok azonnal villamos bererulezéíkké válnak és bátran követik ama csalhatatlan előírást: Végy két drótot és vezesd valamely lámpába! Mindenekelőtt tehát drótot vesznek, természetesen olcsó árut, melynek szigetelése a gondolható legrosszabb. Előszeretettel választják az úgynevezett kellős zsinórt, mel ynél az áram vezetésre szolgáló két drót szorosan egymás mellett fekszik, s alkalmas szövettel egyetlen egy zsinórrá van összefonva... az ilyen zsinórI inkább gyújtózsinórnak nevezhetjük, semmint elektromos vezetőnek... A rosszul szigetelt drótokai, selyem szövetek, musselin vagy gaze mögé rejtik, más szóved a puskaport hordják a zsinórra." Mondta mindezt három héttel Budapest legszörnyűbb áruháztíize, a Rákóczi úti Párisi Nagyáruház leégése után, melyet szintén elektromos zárlat idézett elő. Ekkor az áramot még főleg világításra használták, bár a kezdet kezdetén is kaphatóak voltak bizonyos háztartási villamoseszközök. A gyártók 1894 nyarán már villamosgép-kiállílást is rendeztek a városligeti Iparcsarnokban, s érdeklődők sokasága előtt mutatták be az árammal működő húsvágógépet, főzőedényeket, a keltetőgépet, a mosó- és mángorlógépeket, a villamos vasalót, a szerszámgépeket, a hímző- és varrógépeket, a villamos padlókefél. Túl drágák voltak azonban, s ráadásul nem igazán jó hatásfoknak, az üzemeltetésük is sok pénzbe került. Az első világháború előtt nem is nagyon terjedtek el. Az áramszolgáltatók sem ösztönözték igazán a vásárlásukat. Fényes sikerek Hogy és mennyit kellel! fizetni akkoriban a villanyért? Sajnos ez sem hagyható ki a lakossági áramszolgáltatás történetéből. A fővárosnak joga volt ahhoz, hogy ötévente a gazdaságosabbá váló előállítás költségeihez igazíttassa, vagvis csökkentesse a tarifát. Kire többször is volt példa az első világháború előli. Továbbá az is elmondható, hogy már kezdetben is differenciáltan számláztak a különféle felhasználási helyeken. A világításra használt áramot ötven krajcárral számolták kilowattóránként, az erőátvitelre szolgálót viszont csak negyvennel. Később külön díjazás alá esett például a kirakat-