Budapest, 2006. (29. évfolyam)

11. szám november - Marafkó László: Tékozló fiúk

7 BUDAPEST A szellem helye Tékozló fiúk A Cholnoky testvéreket

MI Marafkó László FOTÓ: Sebestyén László Cholnoky Viktor Cholnoky László Ugorjunk a közepébe? A fordulat mármár kegyeletsértó', merthogy az egyik férfiú, akiró'l szó esik. 1929 áprilisában, ötvenévesen, úgy dönt, hogy az összekötő vasúti hídról beleveti magát a Dunába. Cholnoky Lászlónak hívják. Némi aprópénzt azért hátrahagy a felöltőjében — fekete humor a javából! - a Baumgarlen-alapítvány javára. (Ha már a díjai nem kapla meg.) Búcsúzó kölcsönkérő körútját lersánszky írta meg, aki nem India, hogy ez lesz az utolsó találkozásuk, s a maga is nélkülöző írótárs volt az egyetlen, akitől az öngyilkosjelölt némi pénzt kapóit, hogy családjának juttathassa.) Vehetnénk népmeséire is a hangol: hol volt, hol nem voll, volt egyszer egy százados ősökkel büszkélkedő veszprémi család, a Cholnokyak, s számos gyermekük. Hármukat tartja számon a közemlékezet: Jenői, a nemzetközileg is ismeri földrajztudóst, valamint Viktort és Lászlót, a két írót. Csak hát ha valami, akkor épp az idillinek leisző modor nem illik sem sorsukhoz, sem írásaikhoz. Mert Viktort is fiatalon, 1912-ben vitte el az alkohol. Hangulali bevezetőül hívnánk az ol- nuk és iroll... pincehelyiségek, italmérések (a közösséginek nevezeti korszak számmal jelölt „üzemegységei") nem is a cigaretta és az illemhely illetlenül tolakodó szagától egységesek, s nem is a lőrének sem nevezhető kannás borok pancsolt mérgei okán, hanem a félhomályban derengő, leiizzó, megrebbenő pillantások kis lidérclényeitől. Sorsok viharlámpásai pislákolnak ill, s mögöttük megannyi elhagyott, szélszaggatott vitorla, valaha reményteli életek loszlányai. (I logy méltók legyünk a megidézetlek stílusához is.) így tessék hát itt „kél decit tisztán " (aligha les/ tiszta!) vagy „egy felest" (még ez a becsületesebb) kérni, mielőtt beleszédülnénk a szánakozásba. S ha észreveszünk egy elrévedt tekintetet, jusson eszünkbe a nagy árnyakat megidéző Tersánszky, aki így láttatja a fiatalabb Cholnoky testvért, Lászlót, egy Gutenberg téri csellóban: „Ahogy ott állt, és fröccsét kotyogtattajobbjában minden kortya előtt, megfogott a semmibe merengő tekintete. Nem roll részeg, de józan sem! ... Senki fiát nem rette számba a csellóban. Mélázott magávasót, le a mélységbe, Budapest bugyraiba. Nem a város alá, csak a szuterénszintig, pár lépcsőnyivel alább az utcától, eldugott zugokba, ahol eltört közműcsövek áztatta (alak kicsapódó salétromát lambériák átabota lécei leplezik. Nem Eugene Sue Párizs rejtelmei című regénykalandját utánozva, csupán a/ olcsó mámor katakombáit leiderítve. Mert az elegáns mulatóhelyeket a hiúság és lehetősség, a szolidabbakat a begyakorolt életmód választja. Csodák és titkok persze mindenütt lehetnek, de a dosztojevszkiji és gorkiji infernó a félhomályos ivókban tenyészik gazdagon. A füstös csehók, talponállók, pállod Emléktábla a Gyulai Pál utcai ház falán Az ügyvéd apa persze liszles polgári foglalkozást szánt mindegyik gyermekének. A korán céltudatos Jenő lenne az, aki ráncba szedné, normális mederben tartaná akár a nála idősebb Viktor s a fiatalabb László dolgait. A Műegyetemre járó majdani tudós egyetemistaként egy rokonnál, a Károly körút 24.-ben, a Böser bazár melled lakik, s ide szállásol a jogásznak szánt Viktor. De már kezdetben súlyos kilengések, egyebek közt hamis indexaláírás csúfítja a számláját. A következő évben a Magyar utcában, egy kedves vénkisasszony udvari lakásában vesznek ki szobát, ám a majdani alkoholista javíthatatlannak bizonyul. Pénzpumpolási és magánéleli kalandjainak se szeri, se száma. László ez idő lajt a Kereskedelmi Akadémiára iratkozik be, de a hivatalnoki pályához, mely rokoni közbenjárásra a MAV-nál indulna, már nem fűlik a foga. A professzorosan pedáns Cholnoky Jenő későbbi önéletírásából kiderül, hogy fivérei életvitelét elítélte, bár jó testvérként sokszor és erőn felül próbált segíteni rajtuk s nekik. Apjuk halála lilán a Baross utcában vesz ki kél lakásl a két öccsének és édesanyjuknak. 0 maga 1920-tól a Rákóczi út 20. második emeletén éli, a nagy bérház másik kapuja a Gyulai Pál utca l.-ről nyílt (ma ezen áll emléktábla), s a lakás egyes ablakai a Sláhly utcára nyíllak. Egyébként a minősítése szerint „kíméletlen tékozló "-nak lekinlell Viktor írói tehetségéi — egyes kritikusok későbbi véleményével egyezően - László öccséénél nagyobbra tartja. Ma már könnyű kimondani, hogy a nagy utazóénál nem kevésbé nagy kalandokban volt része Viktornak és Lászlónak az idő, az emberi lélek, netán a széteső emberi személyiség tájain. Igaz. e belső világ lel-