Budapest, 2006. (29. évfolyam)

11. szám november - Marafkó László: Tékozló fiúk

7.U BUDAPEST fedezésére ráment az életük. Mert mondjuk a Prikk mennyei útja című Cholnoky László-mű az alkoholista kálváriájának a remeklése. A később ködlovagoknak nevezettek közül Lászlóról így ír kárpáti Aurél: „őreá is áll, amit valamikor Cholnoky Viktorról írtam, kissé valószínűtlen ember volt. (...) Olyan volt az élete is, mint a mécsláng ördögnyelvecskéje körül szabadon imbolygó fénykör. Célig valóság, Jélig látomás." hivass Gyula pedig ekként veti egybe őket: ..Ezek a groteszk novellák vadabbak és mélyebbek, mini Viktoréi, de nincs meg az az eleganciájuk, művészi befejezettségük, behízelgő biztonságuk. " Esetükben a borra és mámorra mint sorsalakítóra elsősorban a családi viszonyok váratlan módosulása adhat magyarázatot: a biztos egzisztenciájú, a vendéglátást és -járást magas fokon művelő középosztálybeli apának, aki kezdetben óvó gonddal és szigorral terelné biztos pálya felé fiait, megrendül a helyzete, felszámolja veszprémi életét. De tágabb hatóköröket is szemrevételezni kell, hiszen a kitartó Jenő útja például nem a romlásba visz. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után megroppant gyökerű nemzet a század második (elében délibáb hősöket és tragédiás bohémokat bocsátott útjukra. Későbbi társaik. Ady és Krúdy mámoros éjszakái nem a társasági lét pajtási megszokásából születtek. Más korokban akár hősivé avatódó életek búcsúztak valamitől, maguk is csak sejtették, mitől. Sokuk csak a megmagyarázhatatlannak tűnő rosszkedvétől. Egy emlékező így idézi Schöpflin Aladárt: „A Cholnokyak ízig-vérig magyar típusok... Egyébként Jókai-liősök, csak szerencsétlenségükre a mai idő nem kedvez a különcségeknek, jobban illettek volna a tizenkilencedik századba." Az önsorsrontó Cholnokyak felgyorsították a végzetet, ha annak egyáltalán diktálni lehet. S miközben Budapest felnőtt, a nagyváros bugyrai elnyelték őket. Az irodalmi sikereket elkönyvelő, lapszerkesztőként dolgozó Viktor utolsó időszaka megrendítő: a Ráday u. 54.-ben laknak (ma ezen a házon olvasható a mindkét írót megidéző emléktábla), s felesége a lyukas cipőjében már nem mer lemenni az utcára, mert a környék valamennyi üzletében hitelképtelenek. (Kérje halála után az asszony a Ferenc körút 27.-ben lakik, egy ideig a Cholnoky mamával együtt, aki előtt a család egyébként eltitkolja a kedvenc fiú, László későbbi öngyilkosságát: azt füllentik, zárt intézet lakója. Az édesanya ebben a tudatban él évek múltán bekövetkező haláláig.) Hol van már az az idő, mikor az ironikus kedvű Viktor, a veszprém-dombóvári vicinálison döcögve, felháborodott a lassúságon, s a következő sürgönyt küldte alkalmazója, a Pesti Napló szerkesztőségébe: „Nagy vasúti összeütközés várható! Ma reggel kiindítottak h'psényből egy vonatot BalatonJőkajár felé, s ugyanabban a pillanatban Kajárról is kiindítottak egy vonatot, a jelzés mindkét állomásról elkésett, egymást pont egy időben keresztezték, lgv tehát du. 5 óra Jelé nagy összeütközés várható." Mivel a távirat a szerkesztőjüktől jött, az újságnál éjiéi előtt gyorsan leadták, s másnap meg is jelent. Az olvasók derültségére. Cholnoky László, aki diákévei után lakott a Főherceg Sándor (ma: Bródy Sándor) utca 17.-ben, ahol éjszakánként be-besurrant házmesternő szeretőjéhez (voltaképpen a lányába volt szerelmes), majd a 30/b I. emelet 10.-ben is (a két épület egymással szemközt található), így vall a lecsúszás stációiról: „Egy muszájból megírt tárca vagy cikk, az an yáin vagy Jenő bátyám dugdosott segítsége, apróbb baráti kölcsönök, a végtelenségig igénybe vett, de soha el nem intézeti kocsmai és vendéglői hitelek - minden józsej- és ferencvárosi vendéglősné szerelmes volt belém, és mind meg akart menteni szerelmének üdvével, húr ezt a mentési munkálatot a legtöbb az ágyon vagy a pamlagon intézte. Teljes tíz éven át lián yódtam ide-oda Budapest sikátoraiban, hajnalonta részegen zuhanva szennyesnél szennyesei)/) ágyaimba. (...) ... elkövetkezett a lakástalanság. Ha volt esténkint egy-egy koronám, a Knézich vagy Bem utcai éjjeli menedékhelyen húzódtam meg — ezekről az éjszakákról és lakótársaimról már többször írtam —, ha nem volt, hát kimentem a Ligetbe, és az Iparcsarnok tövében, a Tattersall valamelyik elhagyott bokrában, egy-egy rejtettebb padon, esetleg hozzáférhető pincében aludtam. Közben voltam hajnali kályhafűtőegy csömöri úti pálinkamérésben, hordtam zsákol a dunai uszályhajókra, higgyék el, nem nehéz, csak egy kis gyakorlat kell hozzá - és már egészen köznapi dologgá vált, hogy a vendéglőkből és kocsmákból köszönés nélkül távozzak." Ma is sokezernyi „ködpolgár" egyetlen menedéke a mámorkatakombák lepusztult világa. S mindegyik imbolygó szempárnak megvan a maga regénye, melyet soha nem ír meg. Legfeljebb elmond. S azt nem írja meg más. (Ezért is reménytelen, mikor elszánt lelkek egy időben úgy vélték megszüntetni e poharazókat. hogy kiglancolták volna őket, fényes, tükrös „szolgáltatókat" telepítettek volna a helyükbe. De ki menne oda abból a népből, mely ma a mélyben szorong? A rejtőzködő, a purgatóriumhoz edződő nem laboratóriumot akar. Az árakról nem is beszélve.) A város tele a történelem s a magánviharok szélülütijeivel, s ki mondhatná, hogy sorsukon lendíteni tud? Az önnön bukásukat gyorsító önsorsronlókal aztán Kháron talán valóban lélekveszlőve! várja a folyónál, hogy átvigye oda, ahol a köd már áthatolhatatlan. Bródy Sándor utca 17. Károly körút 24.