Budapest, 2006. (29. évfolyam)

10. szám október - Csordás Lajos: A szockultúra fellegvára a plázakorszakban

20 BUDAPEST években pedig 16-18 gyár működött itt. És a Csepel Műveknek külön főépítésze, oktatási központja, hőközpontja és víztornya, valamint pártbizottsága is volt. Jelenleg körülbelül 280 tulajdonos és hozzávetőleg 180 bérlő használja az épületeket, amelyek többsége igen rossz állapotban van, bár láttunk megőrzött, szépen felújított üzemcsarnokot is. A túra egyik eredeti színfoltja volt két, egykor itt dolgozó látogató, akik személyes emlékeik felidézésével egészítették ki a gyári idegenvezető mondandóját. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal koordinálásában megszületett két napos „műsor" a kisközösségek hétvégéje volt: intézményi látogatócsoportoké, sétára gyülekezőké, a ciceronét áhítattal hallgatóké, és persze a város értékeit lelkesen bemutató vezetőké. A Éél(t)múlt építészete — a „szocreál" Magyarországon 1945-1960 címmel hirdetett, több mint négyszáz helyszínt bejárni engedő két nap középpontjában e sokat vitatott stílus reprezentánsai álltak. A hivatal galériájában (I. Táncsics utca 1.) december l-ig tekinthető meg a megvalósult és a tervgazdálkodásból végül kimaradt épületeket bemutató kiállítás. • A szockultúra fellegvára a plázakorszakban SZÖVEG: Csordás Lajos fotó:Sebestyén László A FŐVÁROS MŰVELŐDÉSSZERVEZÉSÉBEN érdekelt és érintett szakemberek a rendszerváltás óta keresik a nagy kulturális intézmények helyét és szerepét a megváltozott világban. Az angyalföldi József Attila Művelődési Központ talán az első kísérlet, hogy érdemi szellemi és anyagi befektetéssel tegyenek alkalmassá egy jellemzően más korszakban és másféle szerepekre épült intézményt arra. hogy újra befogadja a közönséget, igényes szórakozáshoz, önműveléshez kínálva fel tereit. Az átépített ház talán azt is bizonyítja: ehhez az épületnek magának is meg kel] újulni. S ehhez nem feltétlenül tartozik hozzá, hogy kivetkőztetik önmagából... Az OTI-kultúrotthon, vagyis az angyalföldi József Attila Művelődési Központ építését 1939-ben kezdték el. Célközönsége már akkor is a környékbeli munkásság volt. Horváth Szabolcs, az eredeti épület tervezője a harmincas évek modernista ízlése szerint kockaházat álmodott a kertvárosi környezetbe. A kivitelezést azonban megszakította a háború, majd akadályozta az infláció is. Csak az új forint megerősödése után, a hároméves terv részeként fejeződött be a munka. Az angyalföldiek a két kezükkel (társadalmi munka!) és építőanyaggal is sokat segítettek. Horváth terveit Csánk Elemér, Körmendi Nándor és Takács Miklós némileg átdolgozták, így ma a szocreál egyik szép darabjaként becsüljük a házat, annál inkább mert ennek a sokszor elátkozott, átpolitizált esztétikai irányzatnak a modernizmusban gyökerező változatát képviseli. Sőt a jelenségek egymásra épülésének bizonyítékaként is megjelenik a művészettörténet hazai példatárában: éppen ennél a háznál érhető tetten, hogyan lett a nemzetközi korszerűségből - nálunk — szocreál. Eddig kétszer avatták. Először 1949 májusában, ekkor még OTI-kultúrliázként emlegetik. A háromemeletes, piros téglaburkolatos épületben „könyvtár, olvasóterem, sportterem, tornaterem, büfé, óvoda, az alagsorban pedig olcsó söröző' és étterem lesz" - írják a korabeli lapok. Májusban az OTÍ (az Országos Társadalombiztosítási Intézet) elnöke adta át az épületet Bognár József polgármesternek, ő pedig az angyalföldieknek. Azután december 30-án Pongrácz Kálmán, Budapest főpolgármestere is megnyitotta az akkor már Rákosi Mátyás Kultúrház névre átkeresztelt intézményt, amely a háború után a főváros elsőként elkészült művelődési háza volt. És nemcsak a legelső, hanem a legnagyobb is: „A legnagyobb budapesti kultúrotthon. Angyalföld munkásainak adakozásából épült. Hatalmas könyvtárral és minden kulturális igényt kielégítő' berendezéssel Jelszereit épület" — írja a Budapesti kalauz című 1959-ben megje-