Budapest, 2006. (29. évfolyam)

1. szám január - Nagy Béla: Több dudás egy utcában

BUDAPEST 3 A piac - a kereslet és a kínálat viszonya — kétségtelenül átalakult. Az ipari társadalom 20. századi fejlődésével, a sorozatgyártás kiteljesedésével párhuzamosan változó bevásárlási szokások az ezredfordulóra alapvetően átrendeződtek. Sokak számára az árucikkek kötelességszerű beszerzéséből szórakoztató időtöltés lett. A kereskedelem napjainkig terjedő több évezredes fejlődésének a mai karakter kialakulásáig vezető folyamata töretlen ívet alkot. A kezdet kezdetén a hagyományos piac — a piactér — az árucsere helye. Tele volt ilyenekkel a régi város. Ilyen szerepet játszott a mai Erzsébet tér, a Deák tér vagy a Váci utca középső fertálya, hogy csak a falak közé zárt Pest néhány elemét említsük. A modern időkben aztán a szatócs üzlete lett a teljes árukínálat szinonimája. A mindent vagy majdnem mindent forgalmazó, de egyedi beszerzéssel a különleges igényeket is kielégítő bolt működésének alapja a környezet. A Christaller-féle központihelyel mélet szerint önálló bolt akkor jön létre, amikor annak fizetőképes kereslete már képes „eltartani*' egy ilyen üzletet, kitermelni a költségeket, és tisztességes nyereséget is hoz, tehát a vállalkozás megélhet. Walter Christaller (1883-1969) geográfus központihely-elmélete (central place theory) a piaci viselkedés területi szervezésének rendszerén alapul, kiindulási eleme a piaci kapcsolatok és a piacok méretének geográfiai leképezése. Tényező a képletben ugyanakkor a piaci monopólium és a boltos kényelmessége ellen ható más üzletek vonzereje s ezzel összefüggésben az a kérdés, hogy milyen távolságot hajlandóak az emberek megtenni az üzlet kínálatának eléréséért, milyen vonzó az adott üzlet. A speciális kínálat is csak fizetőképes kereslet esetén alakul ki. A tej, kenyér és más mindennapi élelmiszerek beszerzését biztosító sarki fűszeres viszonylag stabil állandó vevőköre eltartja a boltost. A különleges portéka esetében sokkal nagyobb távolságot kell megtenni. Egy-egy árucikk ritkasága miatt gyakran már-már monopolhelyzet alakul ki: a keresett termék csak egy adott helyen szerezhető be. S éppen az áru különlegessége miatt egy adott területen általában kevesebb ilyen üzlet jelenik meg, vagyis csak nagyobb területen alakul ki akkora fizetőképes kereslet, mely képes egyet fenntartani, de ugyanakkor az is igaz, hogy nagyobb területen a ritkábban keresett árufajták kínálata is képes akkora fizetőképes keresletet „kitermelni", amely fenn tud tartani egy speciális árukészletet forgalmazó üzletet. Napjaink kereskedelmének szerkezete a kis bolttól a hipermarketig terjed. A boltos személyéhez kötődő, szakmai tudására épülő kis üzletek sajátos kínálata kitermelte az adott áruféleségeket részleteiben is ismerő kereskedő archetípusát. Szakember (volt) ő, aki szinte mindent tud(ott) az általa kínált — nemritkán általa gyártott — termékről, ismervén előállításának módját, erősségeit és gyenge pontjait, a javítás lehetőségeit. Ez a fajta kereskedelem a bizalomra épült. A vevők szájról szájra adták a termék és a kiszolgálás minőségének híréi. Ha elégedetlenek voltak, csak kevesen vásároltak a rossz ázsiójú boltban, lehúzhatta a redőnyt. Ez a kereskedőtípus a 20. század második felének Budapestjén — a hiánygazdálkodás évtizedeiben - mintha kihalt volna, de a rendszerváltással egyre többen ébredtek fel a csaknem félévszázados csipkerózsika-álomból, elsősorban a minőségi termékek piacán. Amikor a régiségek, különleges bútorok, más műremekek, egyedi ruhák, kézzel varrott cipők magasabb ára és a vásárlók színvonalas igényei találkoznak. újra létrejön a kapcsolat, újra megvalósul a minőségi kereskedelem ezeréves vagy még régebbi csodája. Az olcsó tucattermékeket szakképzetlen eladókkal árusító kereskedelmi egységekben erre a viszonyra, felépítésére sem igény, sem szükség nincsen. A „fizess és vidd" adásvételben nem a szó eredeti értelmében zajlik az üzlet. A cél minél több árut minél gyorsabban pénzzé tenni. Hiper-hiper-hipermarket Napjaink köznapi kereskedelmének fejlődésében az erre a gyakorlatra utaló kulcsszó: a koncentráció. A magas intenzitású lakóterületek, alvóvárosok, lakótelepek kis területen viszonylag nagyszámú népességnek nyújtanak otthont, a kiskereskedelem ehhez igazodik. A „mindent egy helyen" szlogen mögött meghúzódó működési modell számos eló'nnyel is jár mind a kereskedők, mind a vevők szempontjából. Eleinte kis(ebb) helyen (mintegy ötszáz-ezerötszáz négyzetméteren) viszonylag sokféle árutípust (mintegy 800-1500 áruféleséget) koncentráltak, de áruféleségenként szűkös választékkal. A lakótelepek ABC áruházai, az amerikai szupermarketek hazai rokonai ezek az üzletek, a kibontakozó tendencia első fecskéi. Ezeknek az alapvető élelmiszerektől a gyümölcsökön át, a húsokon keresztül a tisztítószerekig csaknem mindent forgalmazó szupermarketeknek természetes fejlődési iránya az áruféleségek számának növelése és a választék szélesítése. Viszonylag hamar ki is alakultak a több ezer terméket kínáló hipermarketek, amelyekben a terméklista tágításának csak az alapterület szabott határt. Megjelentek a tizenkétezer négyzetméteresek, követték a még nagyobbak, és ma már vannak kétszer ekkorák, sőt még nagyobbak. A magyar hipermarket-sűrűség (14 négyzetméter/fő) a németországinak (9,5 négyzetméter/fő) másfélszerese, de az osztrák vagy az angol (21 négyzetméter/fő) kétharmada. A bevásárlóközpontok egy főre jutó alapterülete Budapesten több mint tízszerese a vidékinek. Ügy tűnik a koncentráció — vagyis minél többféle áru kínálata egy helyen - a kereskedelem fejlődésének töretlen irányvonala. Az áru koncentrálódik. A másik kiskereskedelmi üzlettípus — úgy tűnik — egy-egy termékcsoportra összpontosít, s teljes körű vagy minél szélesebb kínálatot teremt meg. A városlakóknak van egy olyan sokasága is, amely (ma még?) nem tekinti szórakoztató időtöltésnek a vásárlást. E vevőkör igényeire építenek a szakáruházak. Az otthon elektronikájára szakosodókban a kispénzű nyugdíjas ugyanúgy megtalálhatja kisunokája első walkmanjét, mint a lejátszóval szemben különleges igényeket támasztó gazdag fiatal menedzser a maga céltárgyát. A termékek minőségi választéka és az árak igen széles skálán mozoghatnak. A bevásárlóközpontok sajátosan leszűkített „célközönsége" a bevásárlóközponti kiskereskedelem szempontjából meghatározó, de semmiképpen sem tekinthető a piac teljes értékű lefedésének. A „kihagyott", „kimaradt" társadalmi csoportok, vásárlói rétegek alkotják a szakáruházak potenciális vevőkörét. Annak a versenynek, ami a vevőkért folyik, a hipermarket-koncentráció ma