Budapest, 2006. (29. évfolyam)

8. szám augusztus - Buza Péter: Budapest Kiskönyvtár

37 BUDAPEST Rectores Medici NAGYSZOMBAT-BUDAPEST Ünnep a Mátyásföldi repülőtéren (1930-as évek) legfontosabb alapelemmel ennek a hatalmas városnak a megszületéséhez azoknak az üzemeknek a sora, amelyek iparrá szerveződtek Budapestnek ebben a városrészében. „Én a téglagyárban lakom, / Téglaporos a kalapom, / Onnan tudják, hogy ott lakom: / (Mert) téglaporos a kalapom" — idézi a szerző mottóként a városi folklórnak ezt a rigmusát, s impozáns körképet rajzol arról, hol mindenütt lehetett téglaporos a nehéz munkát végző egykori fiatalember kalapja: Kőbányának valóban az adott rangot sok évtizeden át, hogy itt gyártották a legtöbb téglát az egész városban. Mindent megtudunk arról, hogy kiknek a vállalkozásai milyen utat írtak le az időben — s az eddigi legrészletesebb rajzos katalógust is forgathatjuk, ha átlapozzuk a kötetet, a téglabélyegekről, téglajegyekről. Kézikönyve lehet a legigényesebb kutatásnak is Kádár József szívós munkával összerakott információtára, fontos mű, öröm hogy megszületett. Rectores Medici az album címe, amelyet a Monos Emil emeritus professzor vezette szerkesztőbizottság állított össze, s amely nemcsak a budapesti orvosegyetem rövid történetét foglalja össze, hanem — és főleg - közreadja mindazoknak a rektoroknak rövid életrajzát, akik a doktorképzést a nagyszombati időktől a fővárosi beteljesedésig igazgatták, a mai nevén Semmelweis Égyetem rektorai voltak. A sor az 1739-ben született Prandt Ádám Ignác tói. az éppen kétszáz! íz esztendővel később érkezett Tulassay Tivadarig terjed. Ötvenhármán vannak a professzor urak, köztük a hazai orvoslás közismert jelesei, akiknek ez a dióhéjnyi életrajzi mutatója is elárulja: mindaz, ami velük történt — karrierjük, pályájuk —, semmiképpen sem magánügy vagy nem csak az, nagyon is része az intézmény, a város és az ország históriájának. Eletük fontos eleme a közös építménynek. Itt van például Bahay Lajos, aki 1942—43-ban volt rektora a patinás intézménynek — a legendás Lenhossék tanársegédjeként kezdte egyébként a karrierjét —, aztán 1946-ban a Népbíróság megfosztotta állásától (juhásznak állt, hogy megéljen valahogy). Vagy Zoltán Imre, aki az egyetem első párttitkára volt, s 1967-1973 között két ciklusban is rektor, s akinek javaslatára az intézmény 1969. november 7-én (!) felvette Semmelweis nevét. Reprezentatív kötet született: a városról. S az emberről: a városban. Portrégyűjteménye páratlan, és impozáns. Alapos kutatómunkáról árulkodik. Takács Ferenc könyve, a Mesélő Mátyásföld a klasszikus helytörténeti munkák vonulatába tartozik, ez a Kertvárosi Helytörténeti Füzetek 7. száma. Nem szaktörténeti munka, emlékekkel hitelesített legendárium inkább, de ezt a mondatot csak az fordíthatja le kifogásnak, aki nem tudja, hogy egy város életében a legenda is valóság. Hogy egy közösség mit mesél s a mesében mit őriz meg magáról, az többet árul el róla, mint tízszer ennyi adat. Egy archaikus népi imádságból szinte mindent megtudhatunk születése, megfogalmazása jelen idejének életmódjáról, szokásrendjéről, társadalmáról. Az analógia pontos. Az „őstörténettől" — ez Mátyásföld esetében persze nem Mátyásföldre, nem a nyaralótelepre vonatkozik — a híres villák születéstörténetén át a repülőtér históriájának epizódjait összefoglaló áttekintésig terjeszkedve, az egymástól független tematikájú, nem is mindig kronológiailag elrendezett elemekből sajátos hangulatú helytörténetet épít Takács. A szerző stílusa alkalmas régmúlt hangulatok megjelenítésére, s így legenda igazán a legenda. Meg igaz. Emellett rengeteg adat, illusztráció, fontos dokumentum épült be a fejezetekbe. Aki hozzányúl majd a városrész történetéhez, nem kerülheti ki, hogy kézbe vegye ezt a kötetet, ezeket a füzeteket. Amelyeknek van azonban egy nem túl szerencsés közös vonása: kivitelezésük nyomdai minősége — s ez főleg a kötetek fotóanyagának megjelenítését sújtja — sokszor igénytelen; nyilván, mert így sokat lehet megtakarítani a nyomdaköltségen. Pedig a kiadás alkalmából összeszedett képanyag nehezen lesz összegyűjthető újra: ötven vagy száz év múlva sok képnek ez lesz majd az egyetlen forráshelye. Takács Ferenc dr.. aki egyébként a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának — azaz a Tili ek — tanszékvezető professzora, és eddig csak szakmájába vágó munkákat publikált, azóta, azaz harminc éve, számítja magát olyan lokálpatriótának, akinek dolga van saját környezete múltjával, amióta beköltözött az egyik legszebb mátyásföldi nyaralóba, a Diósy-villába. A hely szelleme. Milyen szerencse, hogy volt s maradt szelleme. Abban a városban, ahol ahhoz, hogy egy épület túlélje az igyekvő akarnokok s kivagyi tulajdonosok rohamait, az kell, legyen félreeső a hely, eldugott a zug, olyan, ahol talán a madár se jár. Csak a hely szelleme s a madarak...