Budapest, 2006. (29. évfolyam)
8. szám augusztus - Buza Péter: Budapest Kiskönyvtár
36 BUDAPEST vonatot bombatalálat érte, amikor Jugoszlávián haladt át, a márványtömb azonban nem sérült meg, s 1942-re elkészüli belőle a szobor. (Vastagh Éva abban az évben - 42 évesen - elhunyt.) A háború Füred környékét sem kímélte. Egy sérült amerikai bombázó a bombáit - terhétől szabadulandó - a Brázay-villa környékén dobta le. A ház nem sérült, s a szőlészetben kapáló asszonyt, akit egy bombatölcsér maga alá temetett, sikerült megmenteni. A ház melléképületeiben és a borospincében több kiürített Balaton-parti ház lakója talált átmeneti szállást, s a Németországból és Ausztriából Magyarországra szökött hadifoglyok közül 14 francia és 2 francia anyanyelvű kanadai foglyot itt, a kertészetben helyeztek el internálótábor-!>éli munkára. Az államosítás után a ház az egyik legfontosabb, legelegánsabb pártüdülő lett, a legfontosabb vezetők nyaraltak a Brázay-villában. vagy itt helyezték el a hazánkba látogató magas rangú külföldi partnereket. A kertet, a szőlőt művelték, az itt megtermelt bor jól fogyott... Ma az ingatlan egésze a Magyar Állam, vagyis a Kincstár tulajdonában van. Azonosítható a kapu, amely elé Ajlay Andorék megérkeztek a kocsival, felismerhető ma is az összes helyszín, ami a filmben „szerepelt". De másfél évtized alatt elpusztult az egész, 4 hektárnyi (!) szőlő, es ebből kifolyólag a házhoz tartozó borpincét sem használják semmire. Az ott tárolt kezeletlen bor már régen tönkrement. A kerti tó medencéje megrepedezett, használhatatlan, a vízpartra vezető pompás rózsalugasnak vége, mindenütt dúsan terem a bogáncs. Ez a hatalmas területen álló, nagyszerű ház teljesen kihasználatlan, tulajdonképpen gazdátlan ma is, bár a Kincstár gondoskodik mindennapi őrzéséről, nehogy beköltözzön valaki, nehogy széthordják. A villa vevőre, okos felhasználóra vár. A 63 évvel ezelőtti játékfilmben a „Balatoni sellők" mellől nézi a kilátást a filmbéli pár. A gondozatlan növényzet időközben annyira megnőtt, hogy a Balatont már a villa emeleti teraszáról vagy ablakaiból sem látni. Viszont változatlanul gyönyörű kilátás nyílik a tihanyi apátságra, még borús időben is. A szobor már nincs a kertben, mert a Kincstártól át- vagy megvette — nem tudom pontosan — Balatonfüred önkormányzata, és a Rabindranath Tagore sétány nyugati végében, az Annabella Szálló előtti szakaszon állították fel. Körül is vették egy ráccsal, hogy nehogy valami baja essék az igazán vonzó látványt nyújtó márványlányoknak... I Budapest Kiskönyvtár Kádár József KŐBÁNYAI TÉGLAGYÁRAK Ha visszagondolok az elmúlt évtizedekre — csak bizonyos nézőpontból vizsgálva lehet őszinte az örömöm, hogy ezt megtehetem —, úgy látom, hogy kétszer állt össze könyvtárnyi hegyvonulattá a helytörténeti, egyáltalán a történeti irodalom Budapesten. Először bő harminc esztendeje, amikor a pártos köztörténetírásnak mintegy az ellensúlyaként jelentek meg rendre munkák egy-egy lokalitás múltjáról, s ezzel újra polgárjogot nyert a kisebb közösségekre vonatkozó magánhistória. Ennek az időszaknak a fejleménye az is, hogy megalakult a Budapesti Városvédő Egyesület — jellemző, hogy kezdetben „városszépítő" kellett hogy legyen a jelzője —, megalakulnak a Hazafias Népfront védőernyője Buza Péter alatt működő helytörténeti munkacsoportok, s üzemek, kertiletek, intézmények kezdik fontosnak gondolni, hogy saját útjukat az időben összeloglalják az utókor számára. Aztán most, a legutóbbi öt-tíz esztendőben itt a második magasra halmozódó vonulat. Mindazok érdeklődésétől kísérve, akik rájöttek arra: a múlt nem merengő szemforgatás, hanem erő, tanulság, kapaszkodó, kovásza a jelennek s még inkább a jövőnek. Igaz ez akkor is. ha a fordulat közhely a javából... Szerkesztőségünket havonta kéthárom újabb, ebbe a kategóriába sorolható kötettel tisztelik meg szerzők és kiadók. Színvonaluk ugyan lehet változó, de értékeket ment. mutat fel mindegyik. azzal szembesít, hogy mi mindent nem tudunk önmagunkról: Budapestről, szűkebb pátriánkról, egykori vagy élő közösségeiről. Itt van például egy szakmunka mindjárt. Kádár Józsefnek a Kőbányai téglagyárak című kötete (a kitűnő műemlékes, művészettörténész, Lövei Pál lektorálta), amely az első hiteles áttekintése annak, milyen módon járult hozzá a
