Budapest, 2006. (29. évfolyam)

8. szám augusztus - Jolsvai András: Visszajáró XXIX.

29 BUDAPEST nehéz behangosítani őket, másrészt az ovális vagy légialap alakú sportlétesítményekben viszonylag kevés helyről lehet jól látni a színpadot. Míg a bécsi Práterben a Happel stadionba „csak" 42 ezren férnek be egy koncertre, a budapestibe ennél csaknem húszezerrel többen — mint például Robbie Williams júliusi, teltházas buliján. Gigasztárokból még csak-csak kapunk ízelítőt, de a kultusz-zenekarok valóban ritkán adnak önálló koncertet Magyarországon. Ezeket az egyre erősödő fesztiválok, például a Sziget veszik fel - már akiket tudnak. A már említeti Pearl Jam például elkerül minket, legközelebbi bulijaikat Zágrábban és Bécsben tartják. Budapesten azért nem lesz fellépésük, mert nincs olyan, közepes méretű koncertterem, amely öt-hatezer hazai rajongót logadna. (Az már más kérdés, hogy a Pearl Jam máshol sokkal több embert vonz.) A Művészetek Palotája sem jöhet szóba, mert úgy építették meg, hogy csak komolyzenei vagv folkprodukciók színtere lehet. A Multimedia Concerts már számos alkalommal megpróbált saját erőből létrehozni egy termet a fővárosban, sikertelenül. Mivel a megfelelő közlekedéssel elérhető területeken nincs akkora üres lelek, amelyik erre alkalmas, meglévő épületeket szerettek volna átalakítani, de az önkormányzatoknál — állítólag — kifejezetten ellenségesen tekintetlek az ötleteikre HHHMMBMM Visszajáró XXIX. Jolsvai András Hölgyeim és Uraim, mai összejövetelünkön a József nádor térről fogunk beszélni. Bizonyos emelkedettséggel és ünnepélyes hangon fogunk beszélni róla, ahogy érdemdús halottról szokás: mert nem kétséges, hogy a József nádor teret törölhetjük Budapest élő részei közül, és a legjobb indulattal is csak azt mondhatjuk róla, hogy egyszer talán fölébred majd évtizedes szendergéséből, és új életre kel. De a jelenlegi helyzetet véve alapul, azt bizony mi, mai olvasók, már nem fogjuk megérni. Pedig a józan logika szerint ennek a térnek a város legizgalmasabb, legélőbb terei között volna a helye: ott van a Belváros szívében, a turisták, akik a kötelező Váci utcai séta után a Vörösmarty térről elindulnak, hogy felfedezzék a közeli látnivalókat, voltaképpen el sem kerülhetnék - akár a Lánchíd, a Szabadság tér, a Bazilika vagy az Andrássy út volna felfedezésíik tárgya. És a téren egymásba kellene érnie az utcai éttermeknek, kávézóknak, boltoknak, és középen, a szobor körüli padokon szerelmesek adnának egymásnak randevút, idős urak sétáltatnának jólnevelt ebeket, s a folyton csobogó kút körül apró gyermekek vigadnának. Ehhez képest a tér ma olyan, mintha gonosz középkori járvány pusztította volna ki körötte az életet. E sorok írója másfél órát várakozott szombaton az egyik ház falánál, remélve, csak történik valami. De telt-múlt az idő, és az égvilágon semmi nem történt. A tér névadójának monumentális, bár kissé túl ünnepélyes szobra körül fáradt, szomjas galambok fuldokoltak, a félig üres parkolóban túlórázó közterületfenntartók bilincselgették a figyelmetlen utazók idetévedt autóit — kegyetlenül és értelmetlenül, hiszen az autók tilosban állottak ugyan, de senkit nem zavartak ott. De hát a pesti közterületiseknek nem is az a céljuk. hogy biztosítsák a lorgalom zavartalanságát, hanem hogy megfelelő bevételhez jussanak. Ezúttal tökéletesen beillettek a képbe, csupa tiltás és tagadás az egész tér, nem csoda, hogy menekül belőle az élet. Pedig nem volt ez mindig így. A tizennyolcadik században például (bár erről a szerzőnek még nincsenek személyes emlékei), nyüzsgő piac volt itt, a nemrég lebontott városfalon kívül, a formálódó Lipótváros kapujában. Aztán a tizenkilencedik század elejére elegáns, klaszszicista tér lett belőle, hála névadójának. a nádornak, aki komoly városszépítészeti terveket dédelgetett, s a kor szokásainak megfelelően a tervekhez méltó bizottságokat hozott létre, és hála a nádor kedves építészének. Hild Józsefnek, aki e téren is alaposan otthagyta kezenyomát, ahogy a környező utcákban, tereken. Nem csoda, hogy srégen szemben, szinte az utca túloldalán az ő nevét viseli egy elegáns kis terecske ma is. És élő volt a tér a harmincnyolcas nag}7 árvíz idején is, mikor a környékbeli házak, házsorok halomra dőltek, s a város épületeinek jelentős része elpusztult - mert ez a sziget valahogy magaslatra épült, észrevétlen magaslatra szinte, de ez éppen elegendő volt a megmeneküléshez. És élő volt a tér akkor is, amikor húsz évvel a névadója halála után felállították itt emlékszobrát, amely kiállta az idők változásainak próbáját. Egyetlen köztéii Habsburgként megmaradt minden társadalmi változás után — mára meg végérvényesen magyarrá lett, a legnagyobb magyar Habsburg, ha megengedik ezt a kis tréfát vele kapcsolatban. De még a két háború között is eleven voll e tér, amikor három gyárüzem (gyűjtőknek: Einum len-, fonó-és szövőipari rt., Eantoművek rt. és az Ásványolajgyár rt.) valamint a méltán híres Hitelbank mosla partjait. Még a hetvenes évek végén is, mikor e sorok szerzője még nem visszahanem odajáró volt, valóságos emberek valóságos találkahelye volt a József nádor tér, apró kocsmákkal, galériákkal, üzletekkel, padokkal. És valódi autóforgalommal. Ha az ember nem talált parkolóhelyet a Vörösmarty téren vagy a Deák téri parkolóban (bizony, egy merő parkoló volt akkoriban a Kempinsky szálló helye) bizton számíthatott rá, hogy itt még talál — félkörforgalom volt itt divatban, de a buszmegálló mögötti szervizúton is le lehetett rövidíteni az élményt. Most bezzeg sorompó fogadja az autóst, a túloldalon meg behajtani tilos tábla, gondolom, a Pénzügyminisztérium kiválasztolt keveseinek emelkedik csak föl a sorompó. (Ok laknak most a hajdani Hitelbank épületében.) A sarki palota üresen romladozik, ifjúkoromban a Posla Hírlapigazgatósága lakott benne (ide zarándokoltunk egész évre előfizetni a Eülest meg az Élet és Tudományt), később a Postabank központja lett, s együtt hanyatlott a nagyhírű intézménnyel. (Ahogy szemben is üresen áll modernkori párdarabja, azonos történet következtében.) Túloldalon egy hajdan daliás söröző igyekszik még tartani magát, meg egy porcelánipari bemutatóterem — kevés sikerrel. így fest a József nádor tér ma: még jó, hogy a jó nádor ezt már nem érhette meg.