Budapest, 2006. (29. évfolyam)

8. szám augusztus - Jolsvai András: Visszajáró XXIX.

29 BUDAPEST nehéz behangosítani őket, másrészt az ovális vagy légialap alakú sportlétesít­ményekben viszonylag kevés helyről lehet jól látni a színpadot. Míg a bécsi Práterben a Happel stadionba „csak" 42 ezren férnek be egy koncertre, a bu­dapestibe ennél csaknem húszezerrel többen — mint például Robbie Williams júliusi, teltházas buliján. Gigasztárokból még csak-csak ka­punk ízelítőt, de a kultusz-zenekarok va­lóban ritkán adnak önálló koncertet Magyarországon. Ezeket az egyre erősö­dő fesztiválok, például a Sziget veszik fel - már akiket tudnak. A már említeti Pearl Jam például elkerül minket, leg­közelebbi bulijaikat Zágrábban és Bécsben tartják. Budapesten azért nem lesz fellépésük, mert nincs olyan, köze­pes méretű koncertterem, amely öt-hat­ezer hazai rajongót logadna. (Az már más kérdés, hogy a Pearl Jam máshol sokkal több embert vonz.) A Művésze­tek Palotája sem jöhet szóba, mert úgy építették meg, hogy csak komolyzenei vagv folkprodukciók színtere lehet. A Multimedia Concerts már számos alka­lommal megpróbált saját erőből létre­hozni egy termet a fővárosban, sikerte­lenül. Mivel a megfelelő közlekedéssel elérhető területeken nincs akkora üres lelek, amelyik erre alkalmas, meglévő épületeket szerettek volna átalakítani, de az önkormányzatoknál — állítólag — kifejezetten ellenségesen tekintetlek az ötleteikre HHHMMBMM Visszajáró XXIX. Jolsvai András Hölgyeim és Uraim, mai összejövete­lünkön a József nádor térről fogunk be­szélni. Bizonyos emelkedettséggel és ünnepélyes hangon fogunk beszélni ró­la, ahogy érdemdús halottról szokás: mert nem kétséges, hogy a József nádor teret törölhetjük Budapest élő részei kö­zül, és a legjobb indulattal is csak azt mondhatjuk róla, hogy egyszer talán föl­ébred majd évtizedes szendergéséből, és új életre kel. De a jelenlegi helyzetet vé­ve alapul, azt bizony mi, mai olvasók, már nem fogjuk megérni. Pedig a józan logika szerint ennek a térnek a város legizgalmasabb, legélőbb terei között volna a helye: ott van a Bel­város szívében, a turisták, akik a kötele­ző Váci utcai séta után a Vörösmarty tér­ről elindulnak, hogy felfedezzék a közeli látnivalókat, voltaképpen el sem kerül­hetnék - akár a Lánchíd, a Szabadság tér, a Bazilika vagy az Andrássy út volna felfedezésíik tárgya. És a téren egymás­ba kellene érnie az utcai éttermeknek, kávézóknak, boltoknak, és középen, a szobor körüli padokon szerelmesek ad­nának egymásnak randevút, idős urak sé­táltatnának jólnevelt ebeket, s a folyton csobogó kút körül apró gyermekek vi­gadnának. Ehhez képest a tér ma olyan, mintha gonosz középkori járvány pusztította volna ki körötte az életet. E sorok írója másfél órát várakozott szombaton az egyik ház falánál, remélve, csak történik valami. De telt-múlt az idő, és az égvilá­gon semmi nem történt. A tér névadójá­nak monumentális, bár kissé túl ünne­pélyes szobra körül fáradt, szomjas ga­lambok fuldokoltak, a félig üres parko­lóban túlórázó közterületfenntartók bilin­cselgették a figyelmetlen utazók ideté­vedt autóit — kegyetlenül és értelmet­lenül, hiszen az autók tilosban állottak ugyan, de senkit nem zavartak ott. De hát a pesti közterületiseknek nem is az a cél­juk. hogy biztosítsák a lorgalom zavarta­lanságát, hanem hogy megfelelő bevé­telhez jussanak. Ezúttal tökéletesen beil­lettek a képbe, csupa tiltás és tagadás az egész tér, nem csoda, hogy menekül belőle az élet. Pedig nem volt ez mindig így. A ti­zennyolcadik században például (bár er­ről a szerzőnek még nincsenek személyes emlékei), nyüzsgő piac volt itt, a nemrég lebontott városfalon kívül, a formálódó Lipótváros kapujában. Aztán a tizenki­lencedik század elejére elegáns, klasz­szicista tér lett belőle, hála névadójá­nak. a nádornak, aki komoly városszé­pítészeti terveket dédelgetett, s a kor szokásainak megfelelően a tervekhez méltó bizottságokat hozott létre, és hála a nádor kedves építészének. Hild József­nek, aki e téren is alaposan otthagyta ke­zenyomát, ahogy a környező utcákban, tereken. Nem csoda, hogy srégen szem­ben, szinte az utca túloldalán az ő nevét viseli egy elegáns kis terecske ma is. És élő volt a tér a harmincnyolcas nag}7 árvíz idején is, mikor a környékbe­li házak, házsorok halomra dőltek, s a vá­ros épületeinek jelentős része elpusztult - mert ez a sziget valahogy magaslatra épült, észrevétlen magaslatra szinte, de ez éppen elegendő volt a megmenekü­léshez. És élő volt a tér akkor is, amikor húsz évvel a névadója halála után felál­lították itt emlékszobrát, amely kiállta az idők változásainak próbáját. Egyetlen köztéii Habsburgként megmaradt min­den társadalmi változás után — mára meg végérvényesen magyarrá lett, a legna­gyobb magyar Habsburg, ha megenge­dik ezt a kis tréfát vele kapcsolatban. De még a két háború között is eleven voll e tér, amikor három gyárüzem (gyűjtők­nek: Einum len-, fonó-és szövőipari rt., Eantoművek rt. és az Ásványolajgyár rt.) valamint a méltán híres Hitelbank mos­la partjait. Még a hetvenes évek végén is, mikor e sorok szerzője még nem vissza­hanem odajáró volt, valóságos emberek valóságos találkahelye volt a József nádor tér, apró kocsmákkal, galériákkal, üz­letekkel, padokkal. És valódi autóforga­lommal. Ha az ember nem talált parko­lóhelyet a Vörösmarty téren vagy a Deák téri parkolóban (bizony, egy merő par­koló volt akkoriban a Kempinsky szálló helye) bizton számíthatott rá, hogy itt még talál — félkörforgalom volt itt divat­ban, de a buszmegálló mögötti szerviz­úton is le lehetett rövidíteni az élményt. Most bezzeg sorompó fogadja az au­tóst, a túloldalon meg behajtani tilos táb­la, gondolom, a Pénzügyminisztérium ki­választolt keveseinek emelkedik csak föl a sorompó. (Ok laknak most a hajdani Hitelbank épületében.) A sarki palota üresen romladozik, ifjúkoromban a Pos­la Hírlapigazgatósága lakott benne (ide zarándokoltunk egész évre előfizetni a Eülest meg az Élet és Tudományt), ké­sőbb a Postabank központja lett, s együtt hanyatlott a nagyhírű intézménnyel. (Ahogy szemben is üresen áll modern­kori párdarabja, azonos történet követ­keztében.) Túloldalon egy hajdan daliás söröző igyekszik még tartani magát, meg egy porcelánipari bemutatóterem — ke­vés sikerrel. így fest a József nádor tér ma: még jó, hogy a jó nádor ezt már nem érhette meg.

Next

/
Thumbnails
Contents