Budapest, 2006. (29. évfolyam)

7. szám július - Zappe László: Zenével bármit

14 BUDAPEST Zenével bármit A Madách Színház nyári produkciója alighanem a legpofátlanabb musical. Már feltéve természetesen, hogy valaki is odafigyel egy zenés darab történetére. Igaz, egyik tanulsága talán éppen az, hogy az senkit sem érdekel. Illetve, hogy talán éppen ezért zenével bármit le lehet nyomni a torkunkon, és még örülünk is neki. A Producerek ezt nemcsak hirdeti, de demonstrálja, sőt saját példájával bizonyítja is. Színház a színházban történet ugyanis, amint a címe alapján sejthető. Tárgya persze nem az kíván lenni, hogy miképpen csináljunk musicalt, hanem hogy miképpen szerezzünk sok pénzt. Megoldásul pedig nem azt ajánlja, hogy csináljunk jó produkciót, hanem azt: csináljunk rosszat. A kiinduló ötlet az, hogy egy bukott darabból könnyebb kilopni a befektetett pénzt, mint egy sikeresből. A stikli pénzügyi konstmkciója meglehetősen ingatag. Nem egészen világos, hogy a gazdag vénasszonyoktól szerelmi szolgálatokkal megszerezett pénzt miért kell egyáltalán a show-businessbe fektetni. Alighanem sokkal könnyebb lenne ellopni, ha egyáltalán nem csinálnának semmit. A sztori nyilvánvalóan csak arra való, hogy a paradoxnak látszó alaphelyzetből paradox jelenetek sorát lehessen kikerekíteni. A főszereplők, egy bukott producer és a társául szegődött, addig jámbor könyvelő hosszan kutathatják a legrosszabb forgatókönyvet, a legrosszabb rendezőt, hogy biztos legyen a bukás. Meghallgatást is tartanak, igaz egyetlenegyet, a főszerepre jelentkező svéd szexbombát föl is veszik titkárnőnek, csakis azért persze, hogy szerelmi bonyodalom is legyen a történetben. Igazi bonyodalom - már ha egyáltalán — a darab vége felé kerekedik ki. Nem nehéz kitalálni: a Hitler tavasza című együgyű fasiszta gügyögést a Broadwayn mély értelmű szatírának nézik, és hatalmas sikert arat, s a svéd szexbomba sem a professzionális vén kujoné lesz, hanem a minden szempontból ártatlan könyvelőbe szeret bele. így aztán a történet legalább háromszor ér véget. Befejezés lehetne a frenetikus siker is, ekkor ugyanis már az nem világos, miért kell ellopni a pénzt, ha — pénzügyi-büntetőjogi értelemben legalábbis — tisztességesen is meg lehetne keresni. Ám ez a szerzők számára túl egyszerű lenne. Náluk a forgatókönyvíró, egy idióta posztfasiszta német, lövöldözve kéri számon műve eredeti eszmeiségét, s így a rendőrség is belekeveredik az ügybe, a vén profi lebukik, ám a jámbor könyvelő a svéd leánnyal és a pénzzel meglép. Ez is lehetne egy fanyar befejezés. Thomas Meehannek és Mel Brooksnuk azonban minden szempontból boldog vég kell. A könyvelőben fölébred a lelkiismeret, a szökevények visszatérnek a pénzzel, végül a bíróság mindenkit fölment. Legalább annyira alapos indokkal, mint amilyennel az egész sikkasztást kitalálták. A történet nyilván nem több, mint ürügy három óra zenéhez, tánchoz, látványossághoz, olykor némi — nem túl eredeti — szellemeskedéshez. A vicc az a dologban, hogy éppen szélsőséges cinizmusa okán a Producereket éppoly könnyen nézhetjük valami éles, maró, gonosz szatíraféleségnek, mint ahogyan benne annak nézik a könnyű kézzel legyártott, Hitler tavasza című tákolmányt. A Madách Színházban sok évtizedes rutinnal, tisztes erőfeszítéssel, a sztori igénytelenségével feleselő szakmai igényességgel állították színre a darabot. Kentaur díszlete illúziót keltően csillogvillog, a helyszínek szellemesen váltakoznak, ha kell, igazi luxust, ha keli, vicces irodaparódiát ábrázolnak. Vágó Nelly ruhái nemcsak látványosak, de amikor mód van rá, valóban szatirikusán jellemeznek. Haumann Péter mintha mindent be akarna pótolni a ripizésben, ami a Katona fegyelmében eltöltött évek alatt benne szorult. Nagy Sándor viszont fegyelmezett lendülettel adja a könyvelőből lett társproducert. I/iduiek Judit lehengerlő a svéd bombázó szerepében, Alföldi Róbert remekül hozza a rossz rendező, no meg egy meleg „kreatív team" főnökének manírjait. Barabás Kiss Zoltán éppen olyan, ahogy New Yorkban elképzelhetnek egy ostoba németet, Galbenisz Tornász pedig homoszexuális rendezőasszisztensként illegeti magát, nagy sikerrel. lyére, Balatonlellére, s a helyükön autóparkolót fognak kialakítani. Viszont a keleti oldalon, a Sió-csatorna partján lévő két jégvermet megtartanák, és ezekből egy, a balatoni halászatot, a Balaton flóráját, faunáját, illetve a jégtermelés jelentőségét bemutató állandó kiállítást terveznek létrehozni. A száz évvel ezelőtt megépített két jégverem faszerkezete időközben vasszerkezetté vált, de ma is nád fedi. nem változott, amióta a társaság létezik. A '91 -es nagy angolnapusztulás következtében a nappali nagyhálós halászatok lecsökkentek. Napjainkban a Balatonban megnőtt busaállomány halászata a társaság faladata, ez pedig éjszaka történik. Tehát jégre, arra, hogy a kifogott hal azonnal erős hűtési kapjon, nincs szükség, hiszen amint a hálóból kiszedik, máris szállítják be a telephelyekre, és megy a feldolgozóba. A jégverem funkciója 15 éve valójában megszűnt. A 7-es út mentén, ahol a Bozót-csatorna ömlik a Balatonba, olt van a Halászati Gazdaság fonyódi telepe, rajla a siófokihoz hasonló másik két jégverem. Ezek is száz évnél idősebb építmények. A hírek szerint az új M7-ről erre vezetik majd az ú j bekötő utat, s az útépítésnek áldozatául esik ez a jégverempár. Kár lenne értük! Keszthelyen van még egy hasonló funkciójú ház. Építményében más, mint a siófoki és a fonyódi, mert a talajfelszínről indul. Nagyon közel van a Balatonhoz, a talajvíz szintje megzavarta volna a jégbetárolást. Dupla falával, hőszigetelésével ez is körülbelül kél évig tartotta a jeget eredeti állapotában. A keszthelyi házat most már a környezetvédelmi és vízügyi miniszter együttműködésével meg fogják tartani, és bemulatják mint a halgazdálkodás ősi formájának részéi. Az „alapkőletétel" már megvolt ez évben. Szerintem mind az öt építmény műemléki védelmet érdemel! Zappe László